Jeaniene Frost - Síri csendben (Cat és Bones 3.)
2011. október 18. írta: redbandita

Jeaniene Frost - Síri csendben (Cat és Bones 3.)

Cat és Bones kapcsolata folyton hullámzik, míg az első részben szétválnak, érezhető, hogy a sztorijuknak még nincs vége. A második részben aztán össze is házasodnak, olyannyira egymásra találnak. Most a harmadik kötetben ismét nagy veszély fenyegeti őket, leginkább Cat apja, Max, illetve Bones "munkatársának" exfelesége miatt. Kicsit vegyes vagyok most a könyv kivégzése után, mert eddig nagyon kedveltem ezt a sorozatot és bár ez továbbra is így van, voltak részek, amik már nekem is sok(k)nak bizonyultak, pl. Drakula és Kleopátra feltűnése...

Talán az volt a baj, hogy az első két kötet nagyon tetszett, és emiatt nagyon vártam a harmadikat. Csakhogy sokkal kevesebb volt az általam kedvelt páros civakodása, a harc, és Bones elképesztő charme-ja sem ütközött ki annyira, mint az első kettőben. Míg az elsőben azt javasoltam, hogy minden nőnek szüksége lenne egy Bones-ra, ezt mostmár egy kicsit cáfolnám. Mert Bones vonzza a bajt. Mondjuk az is igaz, hogy Cat is imád élet-halál karcot vívni és még egy teljesen ártatlan helyzetben is képes majdnem halálos sérüléseket szenvedni. Egyébként ez a tulajdonsága elég idegesítő az ismét vöröshajú nőnek. Mindig bajba kerül és mindig Bonesnak kell megmentenie.

Most azonban tényleg veszély leselkedik mindkettőjükre. Részben azért, mert Cat apja, Max nem túl családias típus. Egyetlen vágya van a lányával kapcsolatban, méghozzá az, hogy megölje őt. Egyébként ez majdnem sikerül is neki, még Cat rettentően idegesítő anyját is képes bajba sodorni...

Ha mindez nem lenne elég háború készül a vámpírvilágban. Így Bones kénytelen szövetséget kötni egykori felettesével, és megbíznia olyan emberekben, akikben évszázadok óta nem tudott... Mindannyian veszélyben, igazából, életveszélyben vannak. Több jelentős szereplő fog ebben a kötetben halálközeli állapotba kerülni.

"Az éjszakai levegőben bosszúálló düh remegett, és már nem fáztam. Nem is féltem. Álltam már szemközt a halállal, néha kerestem is. De most, Bonesszal az oldalamon, végre lehetőséget kaptam arra, hogy felülírjak minden hibás döntést, minden gyávaságot, minden megbánt évet. Most csak is ez számított. Ebben a pillanatban olyan lettem, amilyen mindig is lenni szerettem volna. Erős. Félelmet nem ismerő. Valaki, akire büszke lehetek"... (Cat)

Egy rejtekhely van, ami biztonságot nyújthat, viszont ide vannak bezárva mindkét szövetséges vezető emberei, miközben kiderül, hogy a sebtében összetoborzott jóbarátok (és kevésbé jó barátok) közül, valaki áruló... De ki?

Hogyan menekül meg (HA megmenekül) Cat és csapata az ádáz, gonosz, alattomos, bosszúra szomjas exfeleség, a Kleopátra leszármazott haragjától? Hogy ismerjük meg, magát Drakulát? Hogyan folytatódik Cat és Bones története? Ezekre mind választ kapsz, ha elolvasod a Síri csendben-t.

Ami nem tetszett, az pontosan ez a túlontúl misztikus, szövevényes szál, pl. Drakula jelenkori leírása, vagy a Főgonosz túlmisztifikáltsága.
Viszont Frost mentségére legyen mondva, hogy még mindig remekül ötvözi a humort, a körmöt rágó izgalommal, a rémülettel és a drámai elemekkel. Van a kötetben olyan dolog, ami még engem is meglepett. Nem is az, hogy megtörténik, inkább az, hogy elhittem. Hiszen nyilvánvaló, hogy egy főszereplőt nem lehet eltenni láb alól, mégis jónéhányan oldalon keresztül én is elhittem, hogy az illető hallott. Ezt mindenképpen nevezhetjük egyfajta írói bravúrnak és emiatt már most tudom, hogy el fogom olvasni a következő kötetet is!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr883308220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.