Kathy Lette: Hogyan öljük meg a férjünket
2011. április 02. írta: Szilvásgombóc

Kathy Lette: Hogyan öljük meg a férjünket

Nem is olyan rég magam alatt voltam, Barátosném rám nézett és azt mondta: „Vidd el, olvasd el, hidd el felvidulsz”. Igaza lett, már korán reggel a buszon csorgott a könnyem. Nem tudtam, hogy visszafogni nevetésemet. Sokszor már furcsán néztek rám a 7:35 kor induló járat ébredező utasai.
 
 
 
A legtöbb történet happy endje a házasság. Na de mi van utána, miután elmúlnak a mézes hetek, ez első néhány év? Akkor is ugyan olyan nagy a boldogság, amikor a házaséletet abban a bizonyos mókuskerékben élik? A választ pedig többféleképpen is megfogalmazhatjuk: nem mindig, talán, csak azt hisszük.
 
A történet három barátnőről szól, mind mások. Cassie a hóbortos családanya, Jazz a háziasszony, és Hannah a karrierista nő. Mindegyikük házas, ám a boldogságot csak színlelik. De akkor, amikor Jazz-t letartóztatják, és férjének megölésével gyanúsítják Cassie és Hannah mindent elkövetnek, hogy kihozzák barátnőjüket a hűvösről. Cassie kiteregeti a szennyest, Hannah pedig a pénztárcáját nyitja ki.
 
Cassie, aki elmeséli a történetet, azzal, hogy egy füzet fölé görnyedve összeszedi gondolatait, hogy mit is mondjon barátnője tárgyalásán. Így aztán előkerül a szennyes, ami nem csak a házasságukat teszi próbára, de a barátságukat is. Vajon mennyit bír egy házasság? Átvészeli a mókuskereket, a plusz kilókat, az elveszett orgazmust, a párterápiát, a különélést, az árulást?

Meddig tart a sziklaszilárdnak hitt barátság? Megingathatják titkok, viták, csalódások? Azt szokták mondani, hogy pasit (férjet) könnyebben talál az ember, mint igaz barátot. De valóban barát marad a barát, akkor is ha átléped a határt? Minden a régiben marad?
 
Hát ezekre a kérdésekre adhat egyfajta választ Cassie, Jazz és Hannak esete. Persze az hangsúlyozandó, hogy ncsen tökéletes recept, vagyis inkább úgy mondanám, mindenki másképp ítél és másképp gondolkodik. De a kérdések, melyek felvetődtek bennem a könyv kapcsán mindenki átrágja élete folyamán legalább egyszer, és azt tapasztalja, hogy nincs egyszerű és egyértelmű válasz. Csak nagyon ritkán.
 
Joggal kérdezhetnétek, hogy ha épp magam alatt vagyok miért ezt a könyvet kaptam Barátosnémtől? Vannak benne szomorú jelenetek, amikor összeszorul a szív, de a könyv jelentős részében a sziporkázó humoré a főszerep. A poénok leginkább a férfiakon csattannak, ami hát valljuk be Lányok sokszor jól esik a lelkünknek: „Minden férfi istennek képzeli magát. Csak az asszonyok ne lennének ateisták…”, „… ha egyszer van végrendelet, a haszonélvezője akarok lenni.”
 
De persze a három feleségnek kellően felvágták a nyelvét, sokszor még önmagukon is ironizálnak: „Olvastam egy cikket, amiben azt írták, hogy a stressz tipikus tünetei a túlzott ételfogyasztás, a vásárlási kényszer és a gyorshajtás. Viccelnek? Nekem ebből áll egy jó nap!”
 

Nőtől. Nőknek. Nőkről. Hölgyeim, itt az áprilisi kötelező olvasmány! Jó kuncogást!  

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr272793740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása