Kim Harrison - Early to Death, Early to Rise
2011. március 13. írta: enbee

Kim Harrison - Early to Death, Early to Rise

Madison Avery neve remélem nem ismeretlen Nektek, hiszen a Pokoli báléjszakák című gyűjteményben megjelent rövid novelláról, és Kim Harrison sorozatának első kötetéről korábban már írtam [itt]. Na hát azóta nem túl sok minden történt Madisonnal, egyelőre a tanulgatásba fekteti fölös energiáit, hogy képes legyen ellátni a feladatait addig, amíg vissza nem szerzi az elrejtett testét, hogy aztán visszatérhessen a régi életéhez. Ha még ez a célja egyáltalán.

Azt már ugye tudjuk, hogy Madison lett a sötét timekeeper (időőrző?), és mint ilyen, ő az összes sötét kaszás "főnöke". Ők azok, akik hisznek a sorsban. Tehát ha, tegyük fel, a szeráfok azt olvassák ki valakinek a jövőjéből, hogy egy olyan számítógépes vírust fog rászabadítani egy kórház rendszerére, ami három ember halálát okozza, akkor küldenek egy  sötét kaszást, aki (mit szépítsünk ezen) megöli az illetőt. A sötét "oldal" szemében ez jó cselekedet, mert a gonosz ember lelkét megmentik azáltal, hogy még a bűn elkövetése előtt lekaszálják. És itt jön képbe a világos oldal a fehér kaszásokkal, akik próbálják megóvni az embereket a sötét kaszásoktól, mert ők nem hiszen az előre elrendeltetett dolgokban, szerintük az embereknek esélyük van másként dönteni. Hogy Madison a sötét kaszásokkal dolgozik együtt, az csak azért ciki, mert ő nem hisz a sorsban...

Az előző, kórházas példát nem random módon választottam ki, erről szól az Early to Death, Early to Rise. Madison a hitében megingatott, és ezáltal a fehér oldaltól eltávolodó Barnabas, valamint a félelmet megismert sötét kaszás, Nakita segítségével próbálja megtanulni kiaknázni és felhasználni az újonnan szerzett erejét, amikor Grace üzenetet hoz a szeráfoktól a várható kórházas incidensről. Ez a kaszálás lesz az első olyan eset, amikor Madison bevetheti a saját kis új módszerét: nem egyből kivégzik a jelöltet (ami ugye a sötét kaszás dolga lenne), hanem megpróbálják rávenni arra, hogy másként döntsön, és ezáltal megváltozzon a sorsa. Ha mégsem sikerülne a verbális meggyőzés, jöhet Nakita a fizikális változattal. Hogy idáig eljussanak, ahhoz azonban először is meg kell találni a jelöltet, ami elég nehéz így, hogy Madison nem tud az időben előre ugrani. Az időőr megérzéseire kénytelen hallgatni a csapat, de így is megtalálják Ace-t, aki a nagy szájával tulajdonképpen saját magát buktatja le.

Persze nem ennyire egyszerű a dolog, mert Ron, a fehér időőr kissé mániákus módjára követi Madisont, hogy eltakaríthassa az útjából, és erre a legegyszerűbb módszer az, ha a "munkáját" ellehetetleníti. Ron és a jövendőbeli utóda, Paul azon van, hogy megtalálják a jelöltet, és mielőtt team-Madison kezelésbe vehetné az illetőt, őrangyalt rendeljenek ki hozzá, biztosítva a sértetlenségét. Csakhogy van egy kis bibi. Ace ugyanis nem egy kifejezett számítógépes szaki, aki képes lenne programokat írni - ez a leírás sokkal inkább a haverjára, Shoe-ra illik rá. Madisonék két csoportra oszlanak, hogy mindkét srácot figyelni tudják. Kiderül, hogy tényleg Shoe készítette el a vírust, de ő csak az iskola rendszerét akarta egy napra tönkre tenni, és Ace az, aki csak azért, hogy a haverját bajba keverje, megfertőzi a kórházi rendszert is, és ezzel megöli azt a három embert. Shoe Madisonék oldalára áll, hiszen nem akar börtönbe kerülni, de úgy tűnik elkéstek, mert Ace-t már csak "dolga végeztével", kifelé úton kapják el. És hogy még nagyobb slamasztikába kerüljenek, Paul is előkerül és őrangyalt rendel ki Ace mellé. A nagy katymaszból a jó logisztika és Madison sajátos módszereinek köszönhetően a világos csapat kerül ki győztesen. Természetesen.

Az előző kötethez hasonlóan ez a rész is igen rövidecske, ehhez képest mégis írtó lassan tudtam csak elolvasni, mert nem igazán pörögtek az események, legfőképpen az elején. Pedig az is egy izgalmas szálat bontogat: Madison és Josh kapcsolatának kialakulását. Barnabas, Nakita és Grace nagyjából a kiszámíthatóság mintaképei lettek, még Shoe volt érdekes, akit egyáltalán nem bánnék, ha viszont láthatnánk a következő regényekben. Na és ott van persze Paul. Ő Ron kis eminens magántanulójának kellene hogy legyen, aki annak ellenére, hogy jobban tiszteli a hatalmat, mint Madison tette, mégis kezd meginogni a Cronusba vetett hite (éppen úgy, mint anno Barnabasnak).

Apropó Barnabas. Amíg Nakita azzal van leginkább elfoglalva, hogy sikerüljön beilleszkednie az új életébe, addig a másik kaszás sokkal nagyobb figyelmet fordít arra, hogy Madison tanuljon is valamit. A kötet végére ennek meg is van az eredménye, mert igaz ugyan, hogy az időőr még nem tudja a kaszáját elővarázsolni, vagy repülni, viszont sikerül a medáljukon keresztül kommunikálni a többiekkel, és kétszer is előre ugrik az időben, hogy lássa mi fog történni. Oké, ez utóbbit még kontrollálnia nem sikerült, és nagyon le is meríti az energia készletét, de úgy tűnik, jó úton halad. Most már csak valami izgalmas fordulatot kellene beleszőni a történetbe, mert a nagyon-nagyon telitalálat borító nem sokáig lesz elég a figyelem felkeltésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr492730795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.