Cassandra Clare: Hamuváros
2010. október 27. írta: enbee

Cassandra Clare: Hamuváros

A Végzet Ereklyéi sorozat első kötetéről már lelkesedtem Nektek a hónap elején, az azóta eltelt hetek alatt el lehetett olvasni azt is, illetve a folytatást, úgyhogy aki bújt, aki nem, következik a folytatás!
Warning: spoileres rész következik!

Clary és Jace talán megszabadultak Valentine-tól egy időre, de ez nem jelenti azt, hogy nyugtuk is van tőle. Eleve rossz hír, hogy Jocelyn még mindig nincs jól, (nagyon nincs,) de a testvér dolgot sem lehet egyszerű megemészteniük. Aztán megjelenik Mrs. Lightwood és Idrisből megérkezik az inkvizitor is - Jace bajban van! Mifélében? Hát a Klávé szerint nem véletlen az, hogy Jonathan Christopher Morgensternt éppen Maryse-ék nevelték fel, akik Valentine sleppjéhez (aka Kör) tartoztak anno. Jacet kihallgatásra elviszik a néma városban, a vallatás előestéjét pedig az ottani börtönben kell töltenie.

Vagyis kellene. Éjszaka ugyanis megjelenik Valentine, kinyírja az összes néma testvért, a fiút pedig először életben, aztán meg magára hagyja. A mészárlás beindulásakor a testvérek az Intézettől próbálnak segítséget kérni, de felnőttek nem tartózkodtak az épületben, ezért a csipet-csapat indul el felmenteni. Jace természetesen megmenekül, de mindenki más halott. Újabb gyanús tétel az inkvizitor "A gyerek tuti Valentine beépített embere" listáján.

E közben úgy tűnik, hogy az alvilágiak között háború készül kitörni. Megöltek egy boszorkánymester és egy tündér gyereket, az elkövetésekkel pedig a vámpírokat gyanusítják. Claryék elmennek a tündérek udvarába, hogy eleget tegyenek a királynő "meghívásának", de az ott történtek furcsa véget érnek, aminek következtében Simon eltűnik. A fiú Raphael segítségével kerül elő, és aki emlékszik még rá, hogy ki (mi) is igazából Raphael, az azt is tudja, hogy mi történhetett Simonnal.

A második könyv is legalább olyan mesélős, mint amennyire az első kötet volt. Oké, nem ez a világ legkacifántosabb története, de a felvázolt világ tökéletesen ki van találva, és a karakterek imádni valóak. Nem akarom, hogy Simon "tökösebb" legyen, Clary harcosabb, Magnus meg kevésbé meleg. Az egyetlen negatívum, hogy fogalmam sincsen, mivel fogja CC a hátralévő könyveket kitölteni? Ha minden igaz, akkor még négy kötet lesz, ami most kicsit soknak tűnik, de előbb vagy utóbb erre a kérdésre úgyis választ fogok kapni.

Nem tudom mennyire új vagy megbízható hír, de készül a Csontváros forgatókönyve. Ez túl sok mindent még nem jelent, kábé bármi lehet még az ügyből, de legyünk optimisták, és vegyük úgy, hogy a mozgolódás már jó hír. Szereplőválogatás fázisának még a közelében sem jár a projekt, de fanmade trailerek már vannak fent YT-on szép számban, szóval akit érdekel a téma, érdemes rákeresni. Vannak közöttük egészen jók is, és mondjuk Alex Pettyfert könnyen el is tudnám képzelni Jace-ként, de a Clarynek "javasolt"  Alexz Johnsonnál és majdnem-Bella-Swan Emily Browningnál nem fejezném be a keresgélést. Félve teszem azért hozzá, hogy Pettyfer '90-es, Browning '88-as, Johnson pedig '86-os születésű, tehát főleg a lányok igencsak túllépik Clary 16 betöltött életévét.

Ennél előre haladottabb állapotban van (a Th3rd World Studios közreműkődésének köszönhetően) a Végzet Ereklyéi képregény! Ízelítőül pár kép:

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr912403558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

redbandita 2013.08.28. 11:30:30

juj én most fejeztem be a könyvet és ha ez lehetséges, akkor még jobban is tetszett, mint az előző. Érdekes módon én is majdnem minden szereplőt kedvelek, de a kedvenceim Isabelle, Simon és Luke. Nagyon izgultam értük több jelenetnél is, már alig várom, hogy belevessem magam az Üvegvárosba :D
süti beállítások módosítása