Cassandra Clare: Csontváros
2010. október 09. írta: enbee

Cassandra Clare: Csontváros

A Végzet Ereklyéi sorozat főhőse ugyan olyan, mint az összes többi hasonló történet főszereplője. Fiatal, 15 éves lány (Clarissa Fray), kicsit ügyetlen, de kedves, okos, és rendelkezik egy gyerekkori legjobb baráttal (Simon), aki történetesen halálosan szerelmes belé. Clary persze túlságosan naív ahhoz, hogy ez egyáltalán eszébe jusson Simonra potenciális pasi matériaként tekinteni, így kettejük barátsága tökéletes biztonságban van. Az események akkor indulnak be, amikor ezek ketten elmennek a Pandemonium klubba, ahol Clarynek megtetszik egy kék hajú fiú. Akit egy gyönyörű, sötét hajú lány becsábít a raktárba. Két másik fiú pedig követi őket. Felfegyverezve. Clary pedig utánuk megy, és végig nézi, ahogy a sötét hajú lány és a két társa megölik a kék hajú fiút.

Így találkozik Clary először Isabelle és Alec Lightwooddal, valamint Jace Wylanddel. A Pandemoniumban történtekkel azonban nem áll meg az élet. Clary már szinte meggyőzi magát, hogy csak álmodta az egészet, amikor egy nagy anya-lánya veszekedés után a Java Jones-ban újra találkozik Jace-szel. És hát nem végződik jól ez az este sem. Jocelynt, Clary anyját ugyanis valaki megtámadja a lakásukban. A lánya siet haza, Jace a nyomában, és mire hazaérnek, a nő eltűnik, de egy támadó ott marad. Egy nagyon fura támadó.

Jocelyn keresése során Clary sok mindent megtud az anyja múltjáról, és ez által saját magáról is. A nő egy nephilim (félig ember-félig angyal), aki egykor Árnyvadász volt, és mint ilyen, az volt a feladata, hogy rendet tartson az alvilágiak között. Izzy, Alec és Jace is árnyvadászok, és származása miatt Clary is. Hogy megtalálja anyját, Clary még a Csontvárosba is elmegy Jace-szel, a néma testvérek közé, ahol újabb darabkát talál meg a kirakós játékhoz, aminek a végére összeáll a Morgenstern családot ábrázoló kép.

Ha valami olyan okot kellene írnom, ami miatt a Végzet Ereklyéi jobb sorozat mint más, hasonló YA-fantasy könyvek, akkor Cassandra Clare olvasmányos stílusa mellett a történet összetettségét hoznám fel érvnek. Nyilván van valami Clary és Jace között, és szépen alakulnak is a dolgok a közös kutatásaik során. Jace sokat tanít a lánynak az árnyvadászokról, a rúnákról, az alvilágiakról. Aztán a kettejük kapcsolatát feje tetejére állítja, amikor előkerül Jace halottnak hitt apja.

Élményt keresőknek - pont Neked. Mert beleszeretsz.

A sorozat következő kötetei a Hamuváros, az Üvegváros, és a Bukott angyalok városa. Nyár végén jelentette be az írónő, hogy két további kötet is várható még, amelyeknek a címe az Elveszett lelkek városa és a Mennyei Tűz városa lesz. Ha valakit magával ragadott a Cassandra Clare által megalkotott világ, annak szeretném figyelmébe ajánlani az írónő másik sorozatát, ami nagyon durva fordításban a Pokoli Szerkezet nevet viseli, és egyelőre három kötetéről lehet tudni. Az első (Clockwork Angel) idén nyár végén jelent meg, és a Végzet Ereklyéi világának 145 évvel korábbi változatába repít vissza minket, alig pár évvel az árnyvadászok és az alvilágiak között megköttetett békeszerződés utánra. A főszereplő egy 16 éves alakváltó, Tessa, aki a testvérét akarja megtalálni. Az események forgatagában felbukkan Magnus Bane is, aki 150 éven belül Brooklyn boszorkánymestere lesz, mint azt a Csontvárosból megtudhatjuk. Szóval olvasásra fel!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr712358239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.