Vámpírnaplók - 203 - Bad Moon Rising
2010. október 03. írta: enbee

Vámpírnaplók - 203 - Bad Moon Rising

Oh igen, farkas rész! Elég hamar kibújt a szög a zsákból, de hát elég nyilvánvalóan erre mutattak a jelek, butaság lett volna tovább elhúzni. Más dolgokra is fény derült ebben a részben, úgyhogy haladjunk inkább szépen sorban.

 

Caroline kijön a kórházból, de a fényen járás még nem megy neki. Stefan veszi a szárnyai alá, emiatt viszont nem tudja elkísérni Elenát és Alaricot a Duke-ra, hogy kutakodjanak kicsit Isobel után. Kire marad így a vámpírkísérő szerepe? A nem túl népszerű Damonra. Megérkezvén az egyetemre Isobel egykori diákja, Vanessa beengedi a csapatot a nő  irodájába, de aztán rájuk is támad, hogy megölje Katherine-t. Egy kis beszélgetés után kiderül, hogy van még egy módszer, amivel meg lehet ölni a vámpírokat. Ez pedig a vérfarkas harapása lenne. Elena fel is hívja gyorsan az újdonsággal Stefant. 

Csak lehet, hogy kicsit elkésett. Amíg ugyanis a kis csapat Durhamben volt, addig az otthon maradottak sem tétlenkedtek. Először Bonnie bűvölt meg egy gyűrűt Caroline számára, így a napfény többé már nem akadály. A friss vámpír temperamentuma viszont annál inkább gondot jelent. Folyfon féltékeny Mattre, amin a srác berág, és a párocska összeveszik. Amikor befut A telefonhívás, Caroline éppen eltűnőben van Mattel, hogy megbékítse. Stefannak nincs más választása, mint hogy a keresésükre menjen, csakhogy ekkor összefut egy farkassal. Aki megtámadja. De felbukkan Tyler is, ráüvölt a farkasra, az pedig elfut...

Az epizód screenshotja:

Az évad eddigi három részéből eddig ez volt a legjobb. Alapjában véve ezt vártuk már az első résztől kezdve (sőt talán az előző évad vége óta), de mégsem csak elénk teszik emészteni, hanem megcsavarják egy kicsit a készítők. Caroline pedig külön meglepett, Jenna után most ő a kedvenc női karakterem a Vámpírnaplókból. Jaj és Jenna :] Maradjunk annyiban, hogy végre neki is vannak jó pillanatai! Nem úgy, mint szegény Damonnak, aki meg úgy tűnik végleg elvágta magát Elenánál. Mondjuk a lány is viszont.

A következő rész tartalmából:

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr892341576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása