Eredet (Inception)
2010. augusztus 27. írta: redbandita

Eredet (Inception)

Sok mindent elmondd egy filmről, ha néhány hónappal a bemutatása után olyan filmekkel vetekszik, mint a Keresztapa 1., 2. vagy a Ponyvaregény. Ráadásul nem akárhol hanem az IMDB TOP 10-es listáján! De tény, hogy megérdemli! Hátborzongató, elképesztő, izgalmas és helyenként megható jelenetek egy sci-fiben!


 
Abba mondjuk ne menjünk bele, hogyan született ez a magyar cím, mert a filmben (még a szinkronizált verzióban is) „incepciónak” mondják a jelenséget amiről a film szól. Ez pedig azt jelenti, hogy elültetni egy gondolatot valaki fejében. De nem valami hókuszpókusz varázslattal, hanem nagyon kidolgozott, rettentő veszélyes, és körülményes művelet során.
A főszereplő Dom Cobb (Leonardo Di Caprio) egykori építész. Dom jó ideje egy tolvaj, de nem pénzt vagy vagyontárgyakat lop el. Ő egy extraktor. Ami azt jelenti, hogy miközben álmodunk ő be tud jutni a tudatalattinkba és elsajátíthat olyan információkat, adatokat, számkombinációkat, vagyis bármit, amit mi féltve őrzött titokként kezelünk. Tehát ipari kém. Azért ez elég félelmetes, nem? Én például nem örülnék, ha valaki be tudna jutni az álmomba! Ki tudja miket találna a fejemben?! Dom és csapata, egy cégnek dolgoznak, és bármit el tudnak lopni. Most új feladatot kapnak!
 

Mr. Salto (Ken Watanabe) megbízza őket, hogy ültessenek be egy gondolatot, haldokló üzleti ellenfele fiának agyába. Először nem akarják vállalni, mert ez szinte lehetetlen, amellett pedig nagyon veszélyes, és nem várt következményekkel is járhat. Csakhogy Mr. Salto visszautasíthatatlan ajánlatot tesz. Cobb visszamehet a gyerekeihez, újra velük élhet, ha sikerül az akció. Ez Cobbnak mindennél többet ér, mert ő maga ezt nem tudná elintézni, mivel gyilkosságért körözik.Nem is akármilyen gyilkossággal!
Így tehát Dom csapatot szervez. Mellette van már Arthur, aki egy kicsit tutyimutyi, de abszolút megbízható. Keresniük kell egy építészt, mert az álomvilágokat fel is kell építeni. Ami szintén nem egyszerű feladat. Cobb felkeresi apját (Michael Caine) aki egy professzor, és építészeket tanít. Ő ismerteti meg Cobb-ot, a fiatal de rendkívül tehetséges Ariadne-val (Ellen Page).
 

Nekem a film során ő lett a kedvenc szereplőm! Nagyon izgultam, hogy legalább ő megússza az akciót! A csapathoz szükséges még egy „hamisító”, és egy sofőr, aki mellesleg „méregkeverő” is.
Aztán jöhet a felkészülés, mert a csapatnak teljesen össze kell szoknia a profi munkához! Minden részletet nagyon pontosan, precízen kidolgoznak, mielőtt célba veszik Fisher-t, azaz az áldozatot.
Csakhogy Dom titkol egy elég fontos dolgot a csapat elől, ami mindannyiuk életét és az egészet tervet veszélyezteti. Ez pedig az, hogy felesége álmaiban kísérti őt. Azt hiszem a feleség, Mal (Marion Cottilard) az abszolút negatív szereplő a filmben. Mal már csak emlék Dom álmaiban.
Mal és Dom igazi álompár voltak, egy egész külön (álom)világot felépítettek maguknak. Csakhogy Mal már nem is akart a valós világban élni, az álmok világát hitte valóságnak. Márpedig egy álomból csak úgy szabadulhat, ha meghal...

Na de vissza a fő történethez! A csapat egy repülőúton akar Fisher fejébe kerülni. De a dolog nem egyszerű, és az idő múlásával a helyzet csak bonyolódik. Hiszen szükség van az álom az álomban módszerre is, hogy az áldozat legmélyebb tudatalattijába kerüljenek. Ezen kívül, ha meghalnak nem csak egyszerűen felébrednek (a sok nyugtató miatt) hanem egy másik világba kerülnek. Mal folyamatosan keresztbe tesz nekik. És ha mindez nem lenne elég, kiderül, hogy Fishernek is van egy titka! De azt már nem árulom el.

Elejétől végéig újabb és újabb izgalmak várják azt, aki megnézi a filmet. A képi világ egyszerűen lenyűgöző, Mátrix rajongóknak szerintem kötelező megnézni ezt a filmet! A film egyébként nagyon elgondolkodtató! Például mennyi titokra fény derülne, ha tényleg léteznének extarktorok! Én egy ponton eljutottam oda, hogy Mal szemszögét is kezdtem megérteni, hiszen mennyivel jobb lenne, ha mindenki egy általa kitalált álomvilágban élhetne! Ahol minden olyan, amilyennek a legélénkebb fantáziánk kigondolja, és persze bármi megtörténhet!
A filmet az a Christopher Nolan jegyzi aki a legújabb Batman filmeket (Batman:Kezdődik, vagy A sötét lovag), az Álmatlanságot (Insomnia) és a Tökéletes trükköt is megrendezte! Ez már számomra egy garancia volt arra, hogy az Eredet is egy nagyon jó film lesz. De ez felülmúlta minden képzeletemet! Nagyon tetszett! Ez tipikusan az a film, amit sokszor meg lehet nézni! Sőt meg is kell, mert egyszerre nem is tudunk felfogni mindent!
De a színészi alakítás is nagyon jó! Leonardo Di Caprio, ahogy idősödik egyre jobb filmekben játszik, egyre jobb szerepeket! A két női főszereplő is nagyon jó! Ellen Page által megformált Ariadne egy fiatal egyetemista, de talpraesett, nagyon okos, és a fantáziáját nem is lehet szavakba önteni. Marion Cottilardnak, a Mal-t játssza, pedig ez az eddigi legjobb alakítása!

A film vége egyébként teljesen nyitva marad, bárki bármire következtethet! Azt hiszem pont ez volt a cél, hogy mindenki saját maga dönthesse el, hogyan végződik az Eredet!
Mindenkinek ajánlani tudom! Kihagyhatatlan élmény!


Értékelés:

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr322251571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.