A férfi fán terem
2010. július 13. írta: Szilvásgombóc

A férfi fán terem

Mindenkinek eljön az életében az idő, amikor változtatni kell… amikor változtatnunk kell az életünkön. Talán mindegy is miért a lényeg hogy elérkezett az idő, de észre is vesszük?? És ha már észrevettük vagyunk elég bátrak, hogy megragadjuk a kínálkozó alkalmat??  Meg kell próbálni, meg kell ragadni… lehet, akkor jön a nagy boldogság, mikor épp a magunk „új” életét építgetjük.

 

Persze nem azt mondom, hogy szaladjunk ki a világból távol a családtól és barátoktól, ahogy azt Marin Frist párkapcsolat szakértő tette, mikor az esküvője előtt darabokra hullott az élete. Kinyitott egy laptopot és minden megváltozott, a nagy New York-ból egyszeriben az alaszkai Elmo-ban találta magát. A nagyvárosi menő párkapcsolat szakértő egyszeriben egy mondhatjuk, hogy egy isten háta mögötti kisvárosban párkapcsolat nélkül… egyedül. De mihez kezd egy nő, mikor a háta közepére sem kívánja a férfiakat és mégis egy olyan helyen igyekszik lábadozni ahol szinte csak pasik élnek?

Nagy levegőt vesz, és nem menekül.  Elkezdi helyrehozni a lelkét, önmagát... Közben pedig, ahol lehet segít a kisváros lakóinak, és szép lassan barátokra talál, nem is akármilyenekre. Olyanokra, akik kiállnak mellette bármikor, bármiben. Persze vannak zökkenők, hol nincsenek? Mindeközben Marin szerelembe esik, egy igen sármos tengerbiológusba (Jack) szeret. Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom viszonzásra találnak Marin érzelmei.

Persze nem csak Marin és Jack szerelme adja a történetet. Bepillantást nyerünk egy nagyszerű kisváros életébe ahol nem unalmas az élet… egy cseppet sem. Amellett, hogy követjük az életet Elmo-ban, sok szívet melengető gondolattal találkozunk, melyeken önkéntelenül is elmélázunk. Talán tanulunk is a kapcsolatokról legyenek bármilyenek.

 

Látunk szerelmeket, vitákat, megbocsátásokat… önfeledten nevethetünk, néha talán egy könnycseppet is elmorzsolunk, de még azt is mosolyogva. Látunk újrakezdéseket melyekből meríthetünk, mert erőt adnak, feltöltenek. És ha olykor kicsit borongós is az élet, emlékeztet minket arra, hogy a felhők felett mindig kék az ég.

Tudom, hogy nem egy új sorozat, többször lehetett látni a Tv-ben, de azt hiszem ennek, A férfi fán terem mindenképpen itt a helye. Ennek ellenére igazán jó szívvel ajánlom ezt az igazán csajos sorozatot. Lélekmelegítő, nekem jól esett!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr522149645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.