Premierfilmek a 27. héten
2010. július 02. írta: redbandita

Premierfilmek a 27. héten

Július 1-jétől a mozikban

Igaziból a héten mondhatnánk, hogy a mozik mindent egy lapra tettek fel! Ez pedig nem más, mint a Twilight Saga legújabb (számszerint harmadik) filmje. Az Eclipse. Június 30-a éjféltől vetítik, a világ minden táján most van a premier! Így egyértelműen ez viszi a pálmát a héten! De az meglepő, hogy emellett mindössze egy film kerül bemutatásra, a Szarul állnak a dolgok…

Eclipse-Napfogyatkozás:

Edward, Bella és Jacob visszatér a mozivászonra! Edward visszatérése után, megkéri Bella kezét. Így ért véget az előző film… De Jacob Black versenybe száll a lány szívéért. Mondhatni szó szerint. Hiszen Bellának vámpírrá kell válnia, hogy betartsák a Volturinak tett ígéretet.
Victoriát még mindig nem kapták el, de mostmár elkerülhetetlen az összecsapás. Csakhogy Victoriának új terve van, és úgy néz ki Cullének kénytelenek segítséget kérni a vérfarkasoktól…
Ennyit a sztoriról. Néhány dolog a filmről, sokak szerint ez az eddigi legjobban sikerült Twilight film. Bár most is maradtak ki részek a könyvhöz képest. De lényegesen kevesebb, mint az első két filmből. A kritikusok szerint sokkal több az erotikus jelenet, mint az Alkonyatban illetve az Újholdban. De mondjuk ez érthető is, ha két ilyen pasi szerepel egy filmben. Azt hiszem, ezt senki nem vetheti Bella szemére! Viszont pozitív kritikával illeték a szereplőket.
Kíváncsian várom a filmet, és amint megnézem, jelentkezek az ajánlóval!
 
 
Szarul állnak a dolgok!- The Misfortunates
 
Ez a film egy belga-holland vígjáték. Bár a sztori alapján nem igazán értem, hogy lehet ez vígjáték… Egy 13 éves fiú, Gunther Strobbe apjával és nagybátyjaival él nagymamája házában. A férfiak, aki „nevelik” elég zűrös életet élnek: alkohol, nők és munkanélküliség folyamatosan jelen vannak a család életében. Vajon Gunther is ilyen életet fog élni, vagy ki tud törni ebből az életből? A film egyébként Dimitri Verhulst életrajzi regénye alapján készült.  

 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr42125911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.