SZIN 2017 Hatalmas tömeg a második napon
2017. augusztus 25. írta: redbandita

SZIN 2017 Hatalmas tömeg a második napon

Sejthető volt, hogy az egyre népszerűbbé váló Halott Pénz koncertjén sokan lesznek, de lehet, hogy még a fiúk sem számítottak ekkora tömegre. A pécsi zenekar előtt a Nagyszínpadon az Irie Maffia és a Brains lépett fel. Személyes kedvencem MC Columbo így tehát duplázott, egymás után nyomta le a két koncertet, mindkettőt egyforma (tőle megszokott) lendülettel. Le a kalappal!

Ahogyan az már megszokott a kora délutáni órák egyik nyitóeseménye a Dumaszínház fellépői, akik csütörtökön Dombóvári István és Bellus István voltak. Bevallom őszintén, hogy annakellenére, hogy imádom a Dumaszínház előadásait, számtalanszor visszatudom nézni a TV-ben is és minden évben többször is ellátogatunk a Corvin sétányra, itt a SZIN-en még egyik évben sem bírtam rávenni magam, ilyen korai időpontban való kijutásra. Pedig nagy a kísértés, hiszen ma egyik nagy kedvencem Aranyosi Péter lép fel. 

A Nagyszínpadon a napot a Soulwave nyitotta, itt még nem volt jelentős tömeg, de aztán.... Az Irie Maffia fél hétkor kezdődő koncertjén már szép számmal voltunk, de azt szeretem a SZIN-ben, hogy viszonylag könnyű az első sorokba kerülni. Egy Budapest Park-os koncerten ez szerintem majdnem Mission Impossible-nek számít. A "maffiózók" nagyon belecsaptak, persze nem is vártam kevesebbet, ezért (is) imádom őket. Rengeteg régi és új kedvenc dalomat eljátszották, köztük olyan örök klasszikusokat, mint a Baszd fel a kéket vagy Hands in The Air. De nem maradhatott ki a repertoárból a Busaman, a Tisztelet, a Troublemaker, a Wake up, a Easy As One Two Three és persze a visszataps után a Bajnok is sorra került. 

Bár Columbo iránti lelkesedésem évek óta töretlen, el nem tudtam képzelni, hogy lehet kétszer másfél órás koncertet lendülettel, lelkesedéssel és hanggal bírni, de simán megoldotta, még át is öltözött. Az új lemez dalai közé csempézték be a fiúk a régi dalokat, így az egész koncert fergeteges volt. Szó szerint lángra lobbant a színpad.

20170824_200811_0.jpg

A Nagyszínpadon az estét a Halott pénz zárta, akik hozták szokásos formájukat, nagyon jó bulit csináltak, óriási tömeg gyűlt össze, főleg tinilányok sikítoztak Dávidéknak, és mindenki a magasba emelte a korábban kiosztott I love Szegedes tábláját, nagyon látványos volt és a konfetti eső sem maradt el. 

20170824_220523.jpg

A kora délutáni órákban koncertet adott a Jetlag is, sajnos a PASO fellépése egy időben volt a Maffia-val, így azt most ki kellett hagynom, de vigaszt nyújtott a szeptemberi Park-os közös koncertjük gondolata. A Brains koncerttel egy időben énekelt ByeAlex és a Slepp, pedig nagyon szerettem volna 2-3 kedvencemet élőben meghallgatni tőlük, a Russkaja is ekkor lépett színpadra.

21055165_1897406197015045_5284318295176343996_o.jpg

Este fellépett a Budapest Bár, az Intim Torna Illegál, Stereo Palma, majd olyan zenészek pörgették a dalokat, mint Andro, vagy Lotfi Begi.

Ma is remek estére számítok, fellépnek: Majka&Curtis, Inna, Vad Fruttik, Mary Popkids, 30Y, Hiperkarma, Odett, Junkies, Kiscsillag, Maszkura és a Tücsökraj stb.

Fotó Szegedi Ifjúsági Napok FB odala/saját

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr2112779118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása