Megérkezett a Pappa Pia ALL STARS klipje
2017. július 14. írta: redbandita

Megérkezett a Pappa Pia ALL STARS klipje

„Kell egy kis őrültség” – mondja a Pappa Pia alcíme is, amit majd a nyár zenés vígjátéka is bizonyít, melynek alapját a fiatalos lendület, a szerelem, a barátság, az összetartozás és persze a 70-es, 80-as, 90-es évek legnagyobb slágerei szolgáltatják. A most megjelent Minden nap nyár című dalban a legtöbb fontos szereplő hangja felcsendül, az All Stars: Szabó Kimmel Tamás, Ostorházi Bernadett, Nagy Feró, Miller Dávid és Kováts Vera. A Pappa Pia augusztus 15-től látható a mozikban.

pappapia_dobo_kata_szabo_kimmel_tamas.JPG

A Pappa Pia zenés vígjátékként alapvetően a 70-es, 80-as, 90-es évek legnagyobb slágereiből építkezik, melyek teljesen újra hangszerelve, a kor igényeire szabva, a film történetéhez illeszkedve lesznek hallhatók, de természetesen akad majd néhány új dal is a filmben. Az egyik ilyen a Minden nap nyár című szerzemény, amely tulajdonképpen a Pappa Pia egyik legfontosabb dala, melynek a szövege „elmondja” a film tartalmát is. Minden előadó szerepel ebben a finálé-szerű All Stars számban.

Szabó Kimmel Tamás számára nem ismeretlen a frontemberi szerep, hiszen filmes múltjában játszott már zenészt – hangja így cseppet sem meglepő módon könnyedén megbirkózik a feladattal. Az a már a korábban, a Pappa Pia hivatalos Facebook oldalán nyilvánosságra hozott klipből is kiderült, hogy Ostorházi Bernadett szintén tehetséges énekes, a Macskafogóból ismert Miu-miújság című dalban ugyanis egyedül aratja le a babérokat. A Minden nap nyár így egy igazi slágergyanús szerzemény, melyet a trendekhez igazodva rap-betétek is színesítenek Miller Dávid jóvoltából.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr7112666001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása