A tetovált lány új testben
2017. március 18. írta: redbandita

A tetovált lány új testben

Régóta keringtek róla pletykák, de most végre megérkezett a hivatalos bejelentés: elkészül az Oscar-díjra jelölt Tetovált lány folytatása, méghozzá úgy, hogy az alkotók azonnal a világhírűvé vált thriller-sorozat negyedik részére ugranak. Az Ami nem öl meg-et (The Girl int he Spider’s Web) a Vaksötét című thriller/horrorral tavaly váratlan nagy sikert arató rendező, Fede Alverez készíti. A színészek listája még távolról sem teljes, de Natalie Portman vagy Scarlett Johansson lehet az a kiválasztott, aki másodszor életre kelti Lisbeth Salandert, telepiercingelt, önfejű hackert. Scarlett Johansson már az első film elkészültekor szerette volna megkapni a szerepet, ám akkor David Fincher rendező végül Rooney Mará-t választotta.

unnamed_13.jpg

– A forgatókönyv nagyszerű lett, és most jön a legjobb rész – nyilatkozta Alvarez, akinek sietnie kell, mert a Vaksötét folytatásának megrendezésére is leszerződött már. – Meg kell találnunk a saját Lisbeth-ünket.

Bár a váratlanul nagy sikerű, eredeti Millennium-trilógia szerzője, Stieg Larsson már a saját harmadik kötetének a megjelenését sem érhette meg, az örökösök engedélyezték David Langercrantz-nak, hogy az első három történet két hősét új kalandra küldje. Ebből a kötetből készül az új film, de közben Langercrantz elkészült az ötödik résszel is. A Columbia Pictures mindegyikre megszerezte a megfilmesítés jogát, tehát bőven jöhetnek még folytatások…

IC Press

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr6712355741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása