Hajós András miatt lett gengszter Anger Zsoltból
2017. március 02. írta: redbandita

Hajós András miatt lett gengszter Anger Zsoltból

Vajon hogyan teljesít Kovács Patrícia Begisztán nagyköveteként, mit csinál Kamarás Iván egy bajuszpödrő-versenyen, és megállja-e a helyét Anger Zsolt gengszter rapperként? Hajós András kideríti! A Készhelyzet új évadában megint csak az improvizációé és a meglepetésvendégeké a főszerep. A Comedy Central saját gyártású műsora március 22-én tíz vadonatúj epizóddal és húsz zavarba ejtő helyzettel startol.

cc_keszhelyzet_2_3.jpg

Visszatér a humorcsatornára a nagysikerű Készhelyzet, méghozzá újfent Hajós Andrással! Az alkalmanként félórás műsor ezúttal is két blokkból áll, amelyekben egy-egy neves vendég néz szembe egy, az improvizációs képességeit kihívás elé állító feladattal. Rajta, na és persze az ösztönein múlik, hogyan mászik ki a slamasztikából. A humoros szituációkba helyezett sztárok sejthetik az előre kiválasztott öltözékekből a témát, csakhogy olyan kihívás elé állítják őket, hogy az elképzelések akár 180 fokos fordulatot is vehetnek.

cc_keszhelyzet_2_5.JPG

„A Készhelyzet tulajdonképpen egy jutalomjáték a számomra. Sem a jelenetek kialakításában, sem szerkesztőként nem veszek részt benne, csupán egy szórakoztató eleme vagyok a produkciónak. Különben is, ha megnyomnak rajtam egy gombot, bármikor képes vagyok standupolni” – árulta el a műsorvezető, aki bár az adások tematikáját előre ismerte, az adott szituációkkal ő is a felvételek során találkozott. „Ezt direkt így szerettem volna, hogy az én reakcióim is őszintébbek legyenek.”

cc_keszhelyzet_2_2.JPG

A improvizációs műsornak köszönhetően Kovács Patríciáról, Anger Zsoltról, valamint Kamarás Ivánról is megtudhatjuk, mennyire találják fel magukat, de, hogy Hajós András a három említett szereplőn kívül még pontosan kiket és milyen feladatokkal lep meg, egyelőre maradjon titok. Az viszont garantált, hogy több sztárt is új oldaláról ismerhetünk meg, hiszen a legváratlanabb dolgok történnek majd, sőt, még a házigazdát is érhetik meglepetések.

 „Tavalyelőtt, az első évadban engem is berántott a stáb egy jelenetbe. Adtak rám egy bohócruhát és belöktek a színészek közé” – emlékezett vissza a televíziós, aki azt is elárulta, hogy azért szereti ezeket az improvizációs játékokat, mert kihívásnak tekinti őket. „Biztos vagyok benne, hogy valami turpisság most is készül, de állnom kell a sarat. Nem tudom, az idei évadban hol és mikor támadnak majd, de bátran állok elébe.”

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr8912317413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása