SZIN 2016 - A második nap margójára
2016. augusztus 26. írta: redbandita

SZIN 2016 - A második nap margójára

Az első napi pörgés után egy picivel laposabb volt a SZIN második napja, de így is nagyon ütős. Két nagy kedvencem is fellépett, csak bánatomra pont egy időben. A Nagyszínpad tegnapi fellépői voltak az Ivan and the Parazol, a Magashegyi Undergorund, és a bosnyák banda, a Dubioza Kolektiv majd zárt a Brains. Ez utóbbi vártam leginkább, bár a Burn sátorban ez idő alatt Péterfy Bori és a Love Band csináltak őrült bulit, de nem baj kárpótlom magamat majd egy szeptemberi Park-os Bori koncerttel. 

@Szegedi Ifjúsági Napok - SZIN Facebook oldala

Kicsit fáradtan érkeztünk a második napra, hát hiába a harmadik X-hez közeledve már egy kicsit másképp csapatja az ember a bulizást :) Picit nehezebb regenerálódni, emiatt a csütörtöki napot lazábbra is terveztük, hogy jobban bírjuk majd a péntek, szombati pörgést. Így kihagytuk a fél hármas Dumaszínházat, pedig Aranyosi Péter és Bellus István álltak színpadra. Napközben lehetett strandolni a Tisza-parton, de habparty is volt a medencében.

20160825_193911.jpg

A Nagyszínpadon szokásosan fél ötkor indultak a koncertek, elsőként az Ivan and the Parazol zenélt, a viszonylag korai kezdés ellenére azért elkezdtek szállingózni a fesztiválozók. A srácok kitettek magukért, ahogyan szoktak. Őket Bocskor Bíborkáék, azaz a Magashegyi Underground követte. Itt fel is hívnám a figyelmet az énekesnő ruhájára, szerintem nagyon csinos volt. Természetesen mindkét banda eljátszotta népszerű slágereiket, és egy két általam kevéssé ismert dalt is. 

Este héttől Sena önálló koncertet adott a Rézangyal Teraszon, ami már kellő bemelegítés volt az estéhez és előkészítése a szombati Irie Maffia koncertnek. A fantasztikus hangú Sena megint elképesztő szerkóban volt, ahogyan azt tőle megszokhattuk. Őt egy másik nagy énekesnő, Palya Bea követett a színpadon. A két díva készített is egy közös fotót a kulisszák mögül, amit Sena meg is osztott közösségi oldalán.

Fél nyolctól a Captain Morgan Arénában zenélt a PASO, akik szülinapot ünnepeltek. KRSA szokásos fehér öltönyében jött Szegedre, az együttes egyébként nemrégiben, augusztus 20-án is fellépett a városban. SZIN-es koncertjük is nagyon jól sikerült, akik ott voltak mind végig ugrálták, táncolták, tapsolták, csápolták a közel másfél órát. Őket a Honeybeast követte, éjjel pedig az ország talán legcsinosabb lemezlovasa, Metzker Viki fokozta a hangulatot. 

14045595_1429849097104093_2178905444879208836_n.jpg

A JATE Klub és Burn Aréna sátrában Marge nyitotta a napot, este fél nyolctól pedig a Pál utcai fiúk következtek, akik annyira jól érezték magukat a színpadon, hogy meglepődve vették észre már el is telt a számukra kijelölt közel másfél óra. Őket az én egyik legnagyobb kedvencem követett, Péterfy Bori és a Love Band. Sajnos csak kis ideig tudtunk maradni, mert a Nagyszínpadhoz kellett sietni. Bori megint elképesztő hangulatot csinált, mint mindig, én el sem tudom képzelni, hogy csinálja, de egy pillanat alatt összekapcsolódik a koncertezőkkel és megindul az őrület (jó értelemben). 5-6 dalt tudtunk csak meghallgatni, mert aztán át kellett sietni a fesztivál másik pontjába, a Brains-re. Így nem tudom Bori bevetette e magát a közönségbe, de biztos.

MC Columbo sokszor elmondta, hogy a Brains milyen sokat köszönhet Szegednek, főleg a JATE klubnak, ahol rendszeresen fellépnek az indulásuk óta. Visszaemlékezett régi SZIN-es élményekre, amikor még kisebb színpadokon léphettek csak fel. Ők is szülinapot ünnepeltek, méghozzá a menedzserét. Columbo felhívására rengeteg mobiltelefon és öngyújtó lendült a magasba, a lámpákat lekapcsolták, nagyon jól nézett ki. Természetesen a srácok is eljátszották minden népszerű slágerüket, és az új dalukat is, a Strange Day-t, amit Columbo minden olyan személynek küldött akinek meggyűlt már a baja az exével, vagy a főnökével, vagy akárkivel "aki felb@szta az idegeit".

Ma folytatódik a buli a Quimby-vel, a Magna Cum Laude-val, Pásztor Annáékkal, és jönnek Puskás Petiék is azaz a The Biebers. De lesz New Level Empire, Intim Torna Illegál, Aronchupa, Nyers, Budapest Bár. 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr8711653752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása