Megjelenik az év legjobban várt thrillere
2016. július 23. írta: redbandita

Megjelenik az év legjobban várt thrillere

Blake Crouch tavaly Magyarországon is nagy népszerűségre tett szert a Wayward Pines-regényekkel, ráadásul a Fox nagy sikerű televíziós sorozatának magyar vonatkozása is volt, hiszen az adaptáció egyik részét Antal Nimród rendezte.

unspecified.jpg
Crouch új regénye, a Sötét anyag, a nemzetközi megjelenés napján lesz kapható nálunk is (július 26.), és ezt a könyvet igazán érdemes várni, mert egy rendkívül jó stílusban megírt, lendületes thrillerről van szó, amit többek közt a Wall Street Journal még februárban az év öt legjobban várt regénye közé sorolt, és az utóbbi hetekben olyan szerzők kezdtek el lelkesedni érte, mint Lee Child, Andy Weir és Justin Cronin.

„Kivételes regény. Régóta nem szippantott magába semmi ennyire, nem tudtam letenni.”Andy Weir, A marsi - New York Times Bestseller szerzője
„Elégedett vagy az életeddel? Ezek az utolsó szavak, amiket Jason Dessen hall, mielőtt az elrablója leüti. Mielőtt
egy hordágyra szíjazva ébred, vegyvédelmi szkafandert viselő emberek között. Mielőtt egy olyan férfi, akivel soha nemm találkozott, rámosolyog, és azt mondja neki:
„Úgy örülök, hogy újra látlak, barátom ”Abban a világban, ahol felébredt, Jason élete teljesen más, mint korábban. A felesége nem a felesége. A fia meg sem született. Ő maga pedig nem csak egy átlagos egyetemi tanár, hanem ünnepelt zseni, aki egy forradalmi dolgot alkotott olyasmit, ami a lehetetlennel határos.
Vajon melyik világ a valóság? És ha az emlékeiben élő otthona tényleg létezik, hogyan tudna visszajutni imádott
családjához? A választ egy meglepő és hátborzongató utazás során kapja meg, miközben kénytelen szembenézni önmaga legsötétebb oldalával, és megküzdeni egy legyőzhetetlennek tűnő, rémisztő ellenféllel.
Blake Crouch a nagy sikerű Wayward Pines-trilógia után ezúttal kvantummechanikával és alternatív világokkal feszegeti a tudományos sci-fi határait egy rá jellemző, gyors tempójú regényben. A Sötét anyag az év legjobban várt thrillere, egy zseniálisan kitalált, sodró lendületű és bensőséges, különös és mélyen emberi történet a legfontosabb döntéseinkről és arról, hogy mit vagyunk hajlandóak megtenni azokért az életekért, melyekről álmodunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr268920356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása