Nyírjuk ki ezt a naplót - A kezdetek
2016. július 12. írta: redbandita

Nyírjuk ki ezt a naplót - A kezdetek

A felnőtt színezők után, itt az új "őrület", amit most mi is kipróbáhatunk, a Maxim Könyvkiadónak köszönhetően. Biztosan ti is hallottatok már Keri Smith - Wreck this journal című könyvéről, ami már itthon, Magyarországon is elérhető! Nagy lelkesedéssel vágunk bele ebbe az új projektbe, hetente megmutatjuk hol tartunk éppen, de nagyon várjuk a ti kommentjeiteket is! Kreativitásra fel!

naplo.jpg

Egy ideje szemeztem már a képekkel, videókkal amikben bemutatják Keri Smith könyvét, ami a maga nemében egyedülálló. A felnőtt színezők elsöprő sikere után,  bizonyos, hogy ez a fajta kreativitás is utat tör majd magának. bár elsőre kicsit furcsán hangzik, hogy tegyünk tönkre egy könyvet, hiszen kiskorunktól fogva arra nevelnek minket, hogy vigyázzunk rájuk. Ilyen szempontból (is) formabontó ez a mű, hiszen rögtön az első feladat a könyv gerincének megtörése, és innentől aztán "elszabadul a pokol".

Egy kis ízelítő (random):

  • Gyűtsd össze a zsebpiszkodat és ragaszd ide!
  • Ezt az oldalt borítsd be kizárólag irodaszerekkel
  • Ezt az oldalt itasd át egy általad választott itallal
  • Rejts el egy titkos üzentet a könyvbe
  • Ezt az oldalt borítsd be fehér dolgokkal
  • Ide ragadós dolgokat tegyél (méz, rágó, szirup)

Na de nem akarok lelőni minden poént, csak véletlenszerűen kigyűjtöttem néhányat... Ahogy a könyv elején is írják:

20160712_142053_1.jpg

A "hozzávalók" között szerepel (a teljesség igénye nélkül)

  • ötletek
  • ragasztó
  • föld
  • szemét
  • ceruza/toll
  • tű és cérna
  • kanál
  • fésű
  • festék
  • tinta
  • könnyek
  • kéz
  • madzag
  • kiszámíthatatlanság
  • spontaneitás
  • érzelmek
  • félelmek
  • kávé
  • olló
  • lelemény

Nagyon örültem, mert végre megint valami új dologban élhetem ki a kreativitásom, szerintem vágjatok bele ti is ebbe az új kalandba!

Ötleteket meríthettek a Nyírd ki ezt a naplót Facebook oldaláról vagy a www.nyirdkieztanaplot.hu oldalról.

Vagy írjátok be Youtube-on, Instgram-on, Flickr-n, Pinterest-en a #wreckthisjournal hastag-et.

Végezetül mutatnék egy videót, ami szerintem mindenki kedvét meghozza :)

Még egy

És egy utolsó

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr238882836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása