Májusi mozipremierek
2016. május 05. írta: redbandita

Májusi mozipremierek

A tavasz második hónapjában nem várható annyi izgalom, mint a nyáron. De egy két gyöngyszem így is lesz köztük. Ti mit vártok legjobban? Én Amerika Kapitány és a Vasember összecsapását.

premier5.jpg

Május 5.

Amerika Kapitány - Polgárháború [2016] - amerikai képregényfilm, 146 perc
Eredeti cím: Captain America - Civil War
Rendező: Joe Russo és Anthony Russo
Szereplők: Chris Evans, Robert Downey Jr, Scarlett Johansson, Elizabeth Olsen, Jeremy Renner, Paul Bettany

Az Amerika kapitány: Polgárháborúban Steve Rogers az újjáalakult Bosszúállók csapatának élén próbál gondoskodni az emberiség biztonságáról. Azonban egy újabb incidens következik be, amelynek nem várt következményei lesznek. A Bosszúállókon egyre nő a politikai nyomás, hogy egy kormányzati szerv irányítsa őket, akiknek be kell számolniuk akcióikról. Az új rend megosztja a Bosszúállókat, a csapat két részre szakad. Az egyik csoport élén Steve Rogers áll, aki úgy véli, a Bosszúállóknak szabadon kellene tevékenykednie, hogy védelmezhessék az emberiséget. A másik frakció élén Tony Star, aki az irányítás és elszámoltathatóság eszméjét támogatja. A nézőknek döntenie kell, hogy melyik tábornak drukkolnak, miközben a háború immár két fronton zajlik.

Az alsó szomszéd [2015] - román-francia-svéd-német dráma, 93 perc
Eredeti cím: Un etaj mai jos
Rendező: Radu Muntean
Szereplők: Ionut Bora, Líviu Cheloiu

Patrascu az egyetlen szemtanúja egy halállal végződő, családon belüli erőszakos esetnek. Az események után a férfinak két állandó és kibékíthetetlen társsal kell együtt élnie: a gyilkos szomszéddal és saját lelkiismeretével.

Május 12.

Angry Birds - A film [2016] amerikai-finn animációs film
Eredeti cím: The Angry Birds Movie
Rendező: Clay Kaytis, Fergal Reilly

Végre kiderül, miért dühösek a madarak! Hisz eredetileg Madár-szigeten csupa kedves, boldog és a repüléssel nem is kísérletező szárnyas élte világát. A nagyszerű társaságból viszont valahogy mindig kilógott a három jó barát: Piros, aki azért néha kissé ingerült valamint hű haverjai, Chuck és Bomba. Amikor viszont titokzatos, zöld malacok szállnak partra náluk, ők hárman sejtik meg először, mivel próbálkoznak a vendégek: és az ő dolguk, hogy megállítsák őket.
A Madár-szigeten fészkelő társaság a világ legismertebb sztárcsapata. Naponta két és félmilliárdan játszanak velük. A 100 millió dolláros költségvetésű 3D-s animációs vígjátékban életre kelnek a madarak és az ellenük áskálódó malacok: egy egész estés történetben kap szárnyra a játék, aminek már nagyon régóta filmmé kellett volna válnia!

Elcserélt világ [2015] német dráma
Eredeti cím: Die abhandene Welt
Rendező: Margarethe von Trotta
Szereplők: Katja Riemann, Barbara Sukowa

A feje tetejére áll Paul és lánya, Sophie élete, amikor véletlenül egy amerikai operaénekesnő fotójára bukkannak az interneten és az apa lánya elhunyt édesanyját véli felfedezni a képen. Sophie ezért New Yorkba utazik, hogy utánajárjon a rejtélynek és választ találjon a talányra.

Rossz szomszédság 2. [2016] amerikai vígjáték
Eredeti cím: Neighbors 2: Sorority Rising
Rendező: Nicholas Stoller
Szereplők: Seth Rogen, Zac Efron, Rose Byrne

Most, hogy Mac és Kelly Radner a második gyermeküket várják, készen állnak arra, hogy megtegyék utolsó lépésüket a felnőttségbe vezető úton, és kiköltözzenek a kertvárosba. Ám amikor már azt hitték, hogy sikerült visszaszerezniük a környéket, és biztonságosan eladhatják a házukat, hogy tovább költözhessenek, kiderül, hogy az új szomszédság egy lány diákszövetség, akik még Teddy bandájánál is sokkal zűrösebbek. A Kappa Nu lázadó csajai megelégelték iskolájuk szexista, szigorú rendszerét, és úgy döntenek, hogy létrehoznak egy házat, ahol azt csinálnak, amit csak akarnak. Amikor Shelby és barátnői, Beth és Nora megtalálják a tökéletes helyet a kampuszon kívül, cseppet sem zavarja őket a féktelen bulizásban az, hogy a ház egy csendes utcában van. Radnerék tehát rákényszerülnek, hogy felvegyék a harcot az új szomszédokkal, és ebbe a harcba bevonják a már jól ismert barátokat, Jimmyt és Paulát, valamint a még jobban ismert csodafegyvert: a karizmatikus Teddyt. Ha ő képes az ellenállhatatlan stílusával behatolni a csajbanda fészkébe, akkor a harmincasok győzhetnek. Ám ha azt hiszik, hogy a csajok megadják magukat harc nélkül, akkor alábecsülték az ifjúság találékonyságát és totál eszementségét.

Május 19.

A lánykirály - finn-német-kanadai-svéd- francia történelmi dráma
Eredeti cím: The Girl King
Rendező: Mika Kaurismäki
Szereplők: Malin Buska, Sarah Gadon

A film a briliáns, extravagáns Kristina svéd királynő története, aki már egész fiatalon, hat évesen hatalomra került, és folyamatosan küzdött a szélsőségesen konzervatív értékrend ellen, valamint az európai modernizációért.

A szerelem gyerekkel jön [2015] francia vígjáték, 91 perc
Eredeti cím: Ange et Gabrielle
Rendező: Anne Giafferi
Szereplők: Isabelle Carré, Patrick Bruel

Ange boldogan és fölöttébb elégedetten éli középkorú agglegény életét. Jól keres, szereti a munkáját, nincsenek kötöttségei, a nők pedig bomlanak utána, amit visszatérően ki is használ. Egy nap aztán minden megváltozik, amikor beállít a munkahelyére Gabrielle, s közli vele, hogy 17 éves lánya a férfi fiától várandós. Ange azonban azt sem tudja, hogy van egy fia, így gyakorlatilag Gabrielle megjelenésével egyszerre lesz apa és leendő nagyapa is. A szeleburdi fiatalok ráadásul nincsenek felkészülve a gyermekvállalásra, így Ange és Gabrielle azon kapják magukat, hogy úgy nevelgetik unokájukat, mintha a saját gyermekük lenne.

Kivégzési parancs [2016] angol akciófilm
Eredeti cím: Kill Command
Rendező: Steven Gomez
Szereplők: Vanessa Kirby, Thure Lindhardt

A közeljövőben járunk. A technológia-függő társadalom jelenleg gyilkos gépek ellen harcol. Épp erre a harcra felkészülve egy elit katonai egység helikopterrel egy távoli szigetre utazik, hogy itt megfelelően kiképezzék őket. A kiképzésnek induló gyakorlat viszont hamarosan éles szituációvá válik.

Liliom ösvény [2015] magyar film
Rendező: Fliegauf Benedek
Szereplők: Stefanovics Angéla, Sótonyi Bálint

Rebeka egy ideje egyedül él. Azokon a napokon, mikor kisfiával, Danival találkoznak, együtt fedezik fel a titkokkal teli hétköznapokat. Az elvált anya nagy ívű meséje köti össze az együtt töltött időt, melynek állandó szereplői mindkettőjüknek fontossá válnak. Közösen szállnak szembe Rebeka újra testet öltött gyerekkori démonaival, hogy leszámoljanak velük egyszer és mindenkorra.

X-Men - Apokalipszis [2016] amerikai sci-fi
Eredeti cím: #-Men: Apocalypse
Rendező: Bryan Singer
Szereplők: James McAvoy, Jennifer Lawrence, Sophia Turner, Michael Fassbender

Tíz évvel Az eljövendő múlt napjai rendkívüli eseményei után X professzor (James McAvoy), Magneto (Michael Fassbender) és Mistique (Jennifer Lawrence) még mindig kerülik egymást. De a sors újra úgy akarja, hogy útjaik keresztezzék egymást.
Apokalipszis felébred a sírjában, körülnéz a világban, és úgy dönt: hirtelen evolúciós ugrással alakítja át a '80-as éveket. Elindul, hogy összegyűjtse négy mutáns segédjét, a négy lovast: egyiküket Kairó utcáin, a másikat egy berlini pankrátorklubban, a harmadikat valahol Kelet-Európa mélyén találja meg. A negyedik lovas maga Magneto, aki Lengyelországban bujkálva, egy szeretett nő oldalán próbált normális életet élni.
X professzor iskolája sok tehetséges fiatal mutánst képez ki. Ám az átmeneti nyugalom véget ér, és senki sem maradhat semleges: hatalmas háború várható.

Május 26.

A legkúlabb nap [2016] - német vígjáték
Eredeti cím: Der geilste Tag
Rendező: Florian David Fitz
Szereplők: Matthias Schweighöfer

Egy dolog közös a fura és túlzottan is ambiciózus zongorista Andiban és a laza és könnyelmű Bennóban: mindkettőt halálos betegséggel diagnosztizáltak. Mivel úgy látszik, nem sok idejük van hátra, Benno meggyőzi Andit, hogy szökjenek meg a hospice-ből, hogy egy kalandos út során átéljék életük legjobb napját. Ügyesen pénzt szereznek az útra, nekivágnak Afrikának. A hipochonder Andinak az utazás kezdete totális rémálom, míg Benno titokban arra készül, hogy végre az életben szembenézzen múltjával. Számos vidám és szomorú pillanatot élnek meg, hogy elérjék eredeti céljukat, hogy átéljék A legkúlabb napot.

Pelé [2015] amerikai önéletrajzi film
Eredeti cím: Pelé: Birth of Legend
Rendező: Jeff Zimbalist, Michael Zimbalist
Szereplők: Kevin de Paula, Vincent D'Onofrio

Hogyan lett egy nincstelen, de ördögien tehetséges brazil fiúból minden idők legnagyobb focistája, aki 17 évesen egy győztes góllal világbajnokká tette hazáját? Egy nehéz és küzdelmes gyerekkor után Pelé egyedi játékstílusát és legyőzhetetlen szellemét ötvözve vált valódi nagysággá, aki még saját országát is megváltoztatta.

Rendes fickók [2016] amerikai krimi vígjáték
Eredeti cím: The Nice Guys
Rendező: Shane Black
Szereplők: Ryan Gosling, Russel Crowe

Mi a jobb egy tökös és nagypofájú nyomozónál? Két tökös és nagypofájú nyomozó. Igaz, az egyik inkább csak verőlegény (Jackson Healy - Russell Crowe), a másik meg a világ leggázabb detektívje (Holland March - Ryan Gosling), de mindketten lelkesek, szeretik az alkoholt, és nem restek erőszakot alkalmazni a jó ügy és a jók nők érdekében. Jó ügyekből és jó nőkből pedig nincs hiány: elsőként egy gyönyörű pornósztár látszólagos öngyilkossága után kezdenek el nyomozni, majd a titokzatos és csinos bírónő (Kim Basinger) kérésére annak nem kevésbé csinos lányát, Ameliát próbálják meg előkeríteni. És ami egyszerű rutinmelónak ígérkezett, arról hamarosan kiderül, hogy az évszázad bűnügye, amelyben érintett a Los Angeles-i alvilág színe-java...

Sarkköri mentőexpedíció [2014] norvég kalandfilm
Eredeti cím: Operasjon Arktis
Rendező: Grethe Boe Waal
Szereplők: Kaisa Gurine Antonsen, Lars Arendt Hansen

Három testvér egy véletlennek köszönhetően egyedül marad a Spitzbergákon, ahol a szigeten téli vihar tombol. A Jeges-tenger másik felén, Norvégiában senkinek sincs fogalma arról, hogy a gyerekek hol vannak. A fiatalok magukra maradva küzdenek a túlélésükért, ahol mások mellett vadállatokkal kell szembeszállniuk. Kezdetét veszi a három gyerek életének legnagyobb kalandja.

Warcraft: A kezdetek [2016] amerikai fantasy
Rendező: Duncan Jones
Szereplők: Travis Flimmel, Dominic Cooper

Azeroth eddig békés birodalma a háború szélére sodródik, civilizációjuk egy félelmetes megszálló fajjal néz szembe: ork harcosok menekülnek haldokló országukból, hogy új hazát foglaljanak maguknak. Amikor megnyílik egy átjáró a két világ között, az egyik seregre a pusztítás vár, a másikra a pusztulás. A szemben álló felek közül két hős összeütközése fogja eldönteni a családjuk, népük, hazájuk sorsát. Így kezdődik a látványos eposz a hatalomról és áldozatról, amelyben a háborúnak sok arca van, és mindenki harcol valamiért.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr368679966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása