Májustól DVD-n is kapható A visszatérő
2016. május 04. írta: redbandita

Májustól DVD-n is kapható A visszatérő

Az elmúlt esztendő bővelkedett Oscar-díjas mozikban és egyéb kasszasikerekben, amelyek közül a Bontonfilm Magyarország májusban is a legjobbakat hozza el. A cseh forgalmazó e havi DVD és BD kínálatában olyan várva várt alkotásokat találunk, mint a három Oscar-díjjal kitüntetett A visszatérő, az Apple alapítójának életét feldolgozó Steve Jobs és a Jennifer Lawrence-nek Oscar-jelölést hozó Joy. Íme, a Bontonfilm Magyarország májusi kínálata.

A sas és a sárkány [2015] kínai kalandfilm
Eredeti cím: Dragon Blade
Rendező: Daniel Lee
Szereplők: Jackie Chan, John Cusack, Si-won Choi, Adrien Brody, Peng Lin
Történet: A Selyemút fennhatóságáért folytatott harcban kelet és nyugat feszül egymásnak. Amikor Tiberius, a korrupt római császár (Brody) hatalmas hadseregével megérkezik, hogy elfoglalja a Selyemutat, Huo An (Chan) és jól képzett katonái szövetséget kötnek Lucius tábornokkal (Cusack) és dezertőrökből álló légiójával, hogy megőrizzék a térségben fennálló rendet. Országának védelmére, Huo An megpróbálja maga mellé állítani mind a 36 nemzetet, hogy gigászi csatában küzdjenek meg a rómaiakkal.
Megjelenés: május 17.

a-sas-es-a-sarkany-dvd.jpg

A visszatérő [2015] amerikai dráma
Eredeti Cím: The Revenant
Rendező: Alejandro González Iñárritu
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Tom Hardy, Domhnall Gleeson, Will Poulter
Történet: A 3 Oscar-díjjal kitüntetett A visszatérő magával ragadó, hátborzongató alkotás egy férfi küzdelméről, a legyőzhetetlen élni akarásról és a teljes esélytelenséggel is dacoló emberi szellemről. Amikor Hugh Glasst (DiCaprio) a kietlen amerikai vadonban medve támadja meg, társa (Tom Hardy) megtagadja a segítséget és sorsára hagyja a félholt felfedezőt a dermesztően fagyos rengetegben. Glass azonban nem adja fel; dacolva a természet és az ember kegyetlenségével őrületes kalandokat él túl. Egymaga vág keresztül hegyen, erdőn, folyón és hómezőn, hogy bosszút álljon.
Megjelenés: május 20.

a-visszatero-dvd.jpg

Alvin és a mókusok 4. [2015] amerikai animációs film
Rendező: Walt Becker
Történet: A mókusok szeretnek nyugodtan élni, ami számukra egyet jelent a sok énekléssel, a még több nassolással és a még annál is több ramazurival, ám úgy tűnik, vége szakad a jó világnak. Nevelőapjuk, Dave (Jason Lee) meg akarja kérni barátnője kezét, és hogy ne álljanak az új családja útjába, meg szeretne szabadulni a mókusoktól. Vagy hát… lehet, hogy mindez nem is igaz. A fékezhetetlen Alvin, Simon és Theodore néhány őrült félreértésnek köszönhetően mégis azt hiszi, hogy ez a helyzet és bármire hajlandó, hogy megakadályozza a kézfogót. Megszöknek otthonról, és beindul a szőrgolyó futam, hogy előbb érjenek oda a választott nőhöz, mint Dave… és megakadályozzák a katasztrófát. Ami így aztán ki is tör.
Megjelenés: május 21.

alvin-es-a-mokusok-4-dvd.jpg

Joy [2015] amerikai dráma
Rendező: David O. Russel
Szereplők: Jennifer Lawrence, Robert De Niro, Bradley Cooper
Történet: JOY neve azt jelenti: öröm. És valószínűleg nem véletlenül, mert ez a szeszélyes, bolondos, elszánt és különleges nő bármire hajlandó, hogy együtt tartsa családját, amelynek tagjai legalább olyan dilisek és makacsok, mint ő maga. Így hát nem meglepő, hogy csalás, árulás, elvesztett ártatlanság és szerelmi sebek övezik a siker felé vezető útját. A megindítóan érzelmes és nagyon emberi vígjátékban szövetségesből ellenség, ellenségből szövetséges válik, miközben Joyt elszántsága és szárnyaló képzelete átsegíti az élet viharain.
Megjelenés: május 17.

joy-dvd.jpg

Kémvadászok: A szolgálat kötelez [2015] angol thriller
Eredeti cím:Spooks: The Greater Good
Rendező: Bharat Nalluri
Szereplők: Kit Harington, Jennifer Ehle, Tuppence Middleton
Történet: Amikor egy veszélyes terroristának sikerül megszöknie az MI5 őrizetébôl, az ügynökség a terrorelhárítási csoport vezetőjét, Harry Pearce-t (Peter Firth) okolja a történtekért, aki ráadásul az eset után röviddel eltűnik, és ettől csak még gyanúsabbá válik. Will Hollowayt (Kit Harington – Trónok harca), az MI5 egykori ügynökét bízzák meg a kézre kerítésével, aki csakhamar nyomára is bukkan. Harry azonban meggyőzi, hogy tégla van az ügynökség felső köreiben, és ráveszi, hogy segítsen az áruló leleplezésében. A két nyomozónak versenyt kell futnia az idővel, mert közben a terroristák bármelyik pillanatban lecsaphatnak Londonra.
Megjelenés: május 17.

kemvadaszok-dvd.jpg

Pofázunk és végünk Miamiban [2016] amerikai vígjáték
Eredeti cím: Ride Along 2
Szereplők: Kein Hart, Ice Cube, Ken Jeong, Olivia Munn
Történet: James, a kőkemény zsaru (Ice Cube – 21 Jump Street – A kopasz osztag) és Ben, a kőlúzer sógorjelölt (Kevin Hart – Bérhaverok, Keményítőkúra) ezúttal Miamiban támadja be a bűnözőket és a rekeszizmokat. James kevés dologban biztos annyira, mint abban, hogy Benből soha a büdös életben nem lesz még csak közepes nyomozó sem. Ezért hát bevonja a jövendőbeli rokont egy nyomozásba, hogy első kézből tapasztalhassa meg saját alkalmatlanságát – és az sem utolsó szempont, hogy közben nincs láb alatt az esküvői előkészületek során. A páros rendhagyó módszereinek köszönhetően azonban egykettőre minden a feje tetejére áll. A dinamikus duó mellett Ken Jeong (Másnaposok-trilógia) és Benjamin Bratt (Beépített szépség) gondoskodik róla, hogy a folytatás humorban, izgalomban és akcióban is lenyomja az első részt.
Megjelenés: május 20.

pofazunk-es-vegunk-miamiban-dvd.jpg

Steve Jobs [2015] amerikai életrajzi film
Rendező: Danny Boyle
Szereplők: Michael Fassbender, Kate Winslet, Seth Rogen, Katherine Waterston, Jeff Daniels,
Történet: Az Apple alapítóját teljesen formabontó módon ismerhetjük meg ebből a filmből, amely emberközelbe hozza a digitális forradalom látnoki zsenialitással bíró, ugyanakkor rendkívül ellentmondásos figuráját. A színfalak mögé kalauzoló történetben három ikonikus termékbemutató előtti utolsó feszült perceknek lehetünk tanúi. Az Oscar-díjas Danny Boyle (Gettómilliomos) a szintén Oscar-díjas Aaron Sorkin (Social Network – A közösségi háló) forgatókönyvéből rendezte ezt a zseniális alkotást. A filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték Michael Fassbendert és Kate Winsletet, de Seth Rogen és Jeff Daniels játéka is kiemelkedő.
Megjelenés: május 20.

steve-jobs-dvd.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr328686824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása