Cecelia Ahern - Ahol a szivárvány véget ér
2015. november 29. írta: redbandita

Cecelia Ahern - Ahol a szivárvány véget ér

Ez volt a második könyvem az írónőtől, először az Utóirat:Szeretlek került a kezembe. Mindkettő tetszett, bevallom az, azért sokkal inkább. Ebben a regényben nagyon fura volt és sokáig tartott mire megszoktam, hogy minden párbeszédet, minden cselekmény levelekből, telefonbeszélgetésekből, emailekből, chat szövegekből olvasunk. Ráadásul a cselekmény is egy jó hosszú időszakot, közel harminc évet ölel fel, hiszen a két főszereplőt, Rosie-t és Alex-et gyerekként ismerjük meg és felnőttkorukig követjük őket. A regényből film is készült, ami nemrég került a mozikba, azt még nem láttam, de pótolni fogom.

covers_344550.jpg

Az írónő negyven évet mesél el nekünk, leveken, emaileken, chat beszélgetéseken keresztül. Nekem ez volt az első levélregényem. Furcsa volt, de aztán megszoktam. Egy lány és egy fiú életét beszéli el a könyv, útkeresésüket, boldogságukat, szomorúságukat, sikerességüket és kudarcaikat. Alex és Rosie több esélyt is kapnak a boldogságra, de sokszor elszúrják, vagy tőlük független bukkanók kerülnek az útba.

Az életünk időből áll. A napjainkat órákban mérjük, a fizetésünket ezeknek az óráknak az alapján kapjuk, a tudásunk az évek során nő. Gyorsan bepréselünk egy kis kávészünetet a zsúfolt napunkba. Visszarohanunk az asztalunkhoz, figyeljük az órát, az életünket találkákhoz igazítjuk. Mégis, az idő végül elfogy, és az ember szíve legmélyén azon gondolkodik, hogy vajon a lehető legjobban használta-e ki azokat a másodperceket, perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket és évtizedeket?

A főszereplők nem álltak közel hozzám, inkább idegesítettek. De van egy két mellékszereplő, aki nagyon jópofa, és ezzel érdekessé teszi a regényt, színesít rajta. Az pedig végig érdekelt, hogy mi lesz ebből az egészből...

Megismerünk két gyerkőcöt, akik szépen a szemünk láttára cseperednek fel, de még az érettségi előtt szétválnak útjaik. Ugyanis Alex és családja új helyre költözik. Sőt egy másik kontinensre! Ez próbára teszi a barátságukat, de így is jóban maradnak. Talán ennél is nagyobb fordulat, hogy egy egyéjszakás kaland eredményeként Rosie teherbe esik. Úgy érzi vége a világnak, szereti a lányát, de ezzel vége a még el sem kezdődött életének. Szülei házában marad, a karrierépítés pedig már szóba sem jöhet...

Alex ezalatt sikeres lediplomázik, orvosi karrierbe kezd, sőt megismerkedik valakivel. Ez kezdetben nagyon bosszantja Rosie, majd rádöbben, hogy szorosabb érzelmek kötik a sráchoz, mint egyszerű barátság. Ez amúgy, nekünk olvasóknak sokkal előbb egyértelművé válik, mint nekik..

Telnek  múlnak az évek, levelek útján, telefonon, emailben tartják a kapcsolatot és nagyon ritkán meg is látogatják egymást. Rosie kislánya, Katie is elkezd cseperedni, így a nő is munkába áll, de nem úgy ahogy azt gyerekkorában tervezte. A munkáját és a főnökét utálja, viszont itt ismeri meg legjobb barátnőjévé váló, Ruby-t. Na ő az egyik nagyon jópofa mellékszereplő, akit feljebb említettem. Nagyon bírtam a kommentjeit!

Rosie egyébként számomra nagyon idegesítő karakter volt, szinte végig az önsajnálat bugyraiban fürdik, de egyáltalán nem próbál javítani helyzetén. Ott marad a rossz munkahelyen, nem akar elköltözni a szülői házból, nem randizik, egyáltalán nem csinál semmit... Akkor kezd picit magához térni, mikor már késő, mikor Alex már megismer valakit, akivel el is jegyzik egymást.

Az tény és való, hogy miközben saját útját próbálná járni szinte mindig történik vele valami, ami miatt újra kell terveznie. De ezzel szerintem sokan vagyunk/vannak így. Ilyenkor Rosie mindig összeomlik, hiába támogatják őt szülei, nővére, barátnője, sőt maga Alex is. Keresgéli az útját, megismeri Greg-et, a gazdag üzletembert, elköltözik otthonról, új munkát is talál, de nem boldog.

Az élet olyan vicces, nem? Amikor azt hinné az ember, hogy már mindent kigondolt, amikor végre elkezd tervezni valamit, lelkesedik érte, úgy érzi, végre tudja, merre kell mennie, az ösvények megváltoznak, a jelek kicserélődnek, a szél másfelé fúj, északból dél lesz, keletből nyugat, és eltévedünk. Olyan könnyű szem elől téveszteni az utat, elveszteni a helyes irányt.

Alex éjt nappallá téve dolgozik, nem sok ideje van, de így is mindig próbálja gyerekkori barátnőjét támogatni, miközben próbál jó férj, majd jó apa lenni. Tagadja, de ő is érez valamit Rosie iránt.

Rosie és Alex néha ugyan megpróbálnak nyitni egymás felé, de mindig közbejön valami. Többször csapkodtam a homlokomat a könyv olvasása közben, hogy neeeee, csak ezt ne... most végre sikerüljön.... De nem... Mindketten élik felnőtt életüket, házasok, dolgoznak, de valami nem stimmel...

Az biztos, hogy az írónő megint (ahogyan az Utóirat szeretlek-nél is, egy nagyon érdekes könyvvel gazdagította a piacot. Nem hagy nyugodni minket, a regény néhol megmosolyogtat, néhol elszomorít, néhol kifejezetten dühít, és végig hagyja hogy reménykedjünk. 

A bejegyzés trackback címe:

http://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr478113616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.