Vámpírnaplók - The Vampire Diaries - Harmadik évad
2015. november 17. írta: redbandita

Vámpírnaplók - The Vampire Diaries - Harmadik évad

Húúúú mostanra mindenféle természetfeletti lény előfordul már Mystic Fallsban: vámpírok, vérfarkasok, hibridek, boszorkányok és még szellemek is. Néhány fonalat picit nehéz követni, ez nem az a sorozat, amit csak úgy háttérzajként érdemes nézni, itt szinte minden részlet egy puzzle darabkája. Kicsit nehéz is összefoglalni egy egész évadnyi sztorit, így inkább végigmegyek a szereplőkön.

the_vampire_diaries_season_3.jpg

Az Ősiek

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy család, akik vérfarkasokkal övezett területre költöztek. Két csintalan gyerek, Niklaus és öccse az egyik teliholdkor kiszöknek, hogy leskelődjenek a farkasok után, de a gyerek életét veszti. Ez örök ék marad apa és fia között. Az édesanya, Esther és az édesapa, Mikael mindenáron megakarta védeni a gyerekeket. Így mágiához, boszorkánysághoz fordultak. Létrejön a vámpír faj és megkezdődik a háború a vérszívók és a farkasok között. Az egyensúly miatt a Nap égette a vámpírokat, de Esther gyűrűt készített, amivel újra kimehettek nappal is. A falusiak ekkora már féltek tőlük, kiközösítették őket. Halhatatlanok, egyetlen "ellenségüket", a fehér tölgyet elégették. A szülők egy dologgal nem számoltak, a vérszomjjal. A gyilkosságok nem tetszenek Mikael-nek, és amikor az egyik gyermek megöli Esther-t, Mikael bosszút esküszik minden vámpír ellen! A testvérek szétszóródtak a világban, csak Elijah, Klaus és Rebekah maradtak együtt. 

3x08-ordinary-people-klaus-and-elijah-26645599-1280-720_1.jpg

Elena Gilbert (Nina Dobrev)

Elena már hónapok óta nem látta Stefant, próbálja rávenni Damont, hogy segítsen megtalálni, de az látszólag hajthatatlan. Caroline születésnapi bulit szervez Elenának, hogy elterelje kicsit a figyelmét Stefanról, hát ez nem sikerül, mivel a lány rájön hogyan nyomoz Damon és arra is, hogy mit tesz Stefan. Elena szokás szerint a saját feje után megy, minden figyelmeztetés ellenére követi Stefan nyomait, Alarick segítségével nagyon (Sőt túl közel) jut hozzájuk. Damon menti a menthetőt.

294759.jpg

Elena és Damon Chicago-ba mennek, mert nem bírják feladni a reményt, hogy megmentsék Stefant. Egy pillanatra össze is találkoznak, Stefan maga küldi el Elenát..

Akkor most nem cserélsz Salvatore-t, ugye?! - kérdezi Caroline Elenától.

Megkezdődik a végzős év, Elena visszakapja Stefant, de az már nem az, akibe a lány anno beleszeretett. Alaric és Damon elkezdi edzeni Elenát, hogy ha szükséges megtudja védeni magát.

stefan-salvatore-smells-like-teen-spirit.jpg

Amikor megborul az egyensúly, és szellemek lepik el Mystic Fallst, Lexi is visszatér és próbál segíteni Elenának Stefan normálissá tételében.

v4_0.jpg

Nem sikerül visszahozni Stefan emberségét, sőt a Klaus elleni tervet is elszúrja Stefan, így Elena úgy dönt ideje elengednie őt. Elena és Damon azt kérik Stefantól adja vissza Klausnak a családját, mielőtt az még több áldozatot szed dühében. Stefan erre nem hajlandó. Elena visszaadja Rebekáht Klaus-nak, cserébe azt kéri Jeremyt hagyják ki az egészből. Elena és Alaric egyetlen megoldást látnak Jeremy megóvására, ha megbabonázzák, és elküldik a városból. Rokonokhoz küldik Denverbe, és minden rosszat és vágyakozást Mystic Falls iránt kiölnek belőle Damon által. Végre elcsattan egy csók Damon és Elena között!

best-vampire-diarie.jpg

Elena mindennél nagyobbat csalódik Stefanban, mikor az elrabolja és azzal fenyegetőzik, hogy vámpírrá teszi,. ráadásul pont a hídon, ahol a szülei meghaltak. 

Elena is kap meghívást a Mikaelson család beiktatási bulijára, ráadásul közvetlenül, Esthertől. Bár Damon szerint ez nem jó ötlet, de a lány mégis elmegy. Így tudja meg, hogy a boszi megakarja ölni a saját gyerekeit. Elena-nak ez nem tetszik, Elijah-t megakarja védeni. Megint saját feje után megy és figyelmezteti a férfit. 

resume-de-l_episode-14-saison-3-dangerous-liaisons-elena-esther.png

Elena megpróbál kibékülni Stefannal, majd megbántja Damont, aki ettől megborul. Megint. 

the-vampire-diaries-dangerous-liaisons-season-3-episode-14-2.jpg

Elena mindent megpróbál, hogy bebizonyítsa Rick ártatlanságát, még Meredith lakásába is betör matt segítségével, de aggasztó dolgokat találnak nála. Egyre biztosabb, hogy tényleg Rick gyilkol.

Elena megpróbál rájönni mit érez Damon iránt, hiszen előbb utóbb választania kell köztük. Elmennek Denverbe, hogy hazahozzák Jeremyt. Mindenesetre Elena és Damon szépen egymásba gabalyodnak. Végre! Elenáék eljutnak ahhoz a vámpírhoz, aki Rose-t tette azzá, de Kol Mikaelson megelőzi őket és végez vele. 

ian_somerhalder_as_damon_salvatore_and_nina_dobrev_as_elena_gilbert_on_the_vampire_diaries_s03e19_heart_of_darkness_delena_kiss_3.png

A sulibálra azonban Stefant hívja el. Szerintem nagy szemétség, hogy mindkettőt hülyíti! habár ő azt állítja, azért nem választ, mert akkor a másikat elveszítené.

9b46981272ee57a6_vampire-diaries_xxxlarge_1.jpg

Miután Elena meggyászolja Alaricot, rájön, hogy az nem halt meg, végbement az átalakulása, és most éppen Caroline-t kínozza. Azt akarja adják át neki Klaust. 

bcs_124.jpg

Elena ájultan esik össze, Jeremy beviteti a kórházba. Eközben Elena régi emlékeit látjuk, mikor még éltek a szülei, olyasmik is eszébe jutnak, amiről azt sem tudta, hogy megtörtént. Elena magához tér, a többiek pedig megszöktetik, nehogy valami vámpír rátámadjon, hogy azzal kinyírhassa Alaricot is. 

Matt megszökteti Elenát, aki így telefonon értesül, hogy Klaus meghalt, és lehetséges, hogy mindkét Salvatore fiú is meghal, így végre választ. Hazafelé azonban balesetet szenvednek, a lány kérésére Stefan matt-et menti meg. Elena megfullad. Vagy megfulladna, ha korábban nem jutott volna egy kis vámpír vér a szervezetébe, így vámpírként tér magához. 

elena-gilbert-underwater-the-departed.png

Stefan Salvatore (Paul Wesley)

Stefan figyelmezteti Damont, hogy szálljon le róla, mondjon le róla, és mondandóját meg is koronázza Andie meggyilkolásával.

vampire-diaries-season-2-rose-promo-pics-3.jpg

Stefan és Klaus Chicago-ba mennek, ahol Stefan a 20-as évekbén élt, és halomra szedte áldozatait. Most emlékek kezdenek felderengeni számára, amiből kiderül, hogy már akkor is ismerte, sőt barátja volt Klausnak, annak húga pedig a szerelme volt. Nem szenilis, hanem Klaus elvette az emlékeit, de most visszaadja őket. Stefan azt tervezi, hogy rájön ki elől menekül Klaus és úgy öli meg. Annyit megtud Katherintől, hogy valami Mikael nevű egyén elől futnak kb ezer éve, Rebekah-tól próbál további infót megtudni, de az beköpi Klausnál. 

6b910eb86245738d52b80fef11b91173.jpg

Miután visszatérnek Mystic Fallsba, Stefan még mindig Klaus befolyásolása alatt van, azt kéri kapcsolja ki emberségét, és ha kell Elenát is ölje meg, hogy ő bevégezhesse legújabb tervét. Majd új feladatot kap vigyáznia kell a hasonmásra. De finoman szólva sem önmaga, a Salvatore ház kezd tele lenni részeg, véradó hölgyekkel, vagy éppen már hullákkal. 

tumblr_lt5e2jdxuh1qdez9yo1_500.gif

Klaus távozása után a többiek megpróbálják kiéheztetni Stefant, hogy így majd visszahozzák normális énjét. Bezárják, lekötözik, nem adnak neki vért. Ez Damonnak nem tetszik, ő mást akar, így elengedi öccsét és kocsmázni viszi, még azt is engedi, hogy vért igyon. Egész jó este, míg bele nem futnak Mikael-be (Seabstian Roché). Ezután mindenki összefog, Stefannak haza kell hívnia Klaust. Jó sok buktató van a tervben, de már majdnem sikerül, amikor Stefan végül megmenti Klaust és így Mikael hal meg. Stefannak van egy másik terve ellopja a koporsókat, amiben Klaus többi családtagja fekszik. Bonnie segítségével rejti el őket a nagyon zabos Klaus elől. Majd megfenyegeti, hogy ha a hibridek nem tűnnek el a városból egyesével öli meg őket. Klaus nem könnyű eset, mindenre van B terve, így Stefan új módszerhez folyamodik elrabolja Elenát és azzal fenyegetőzik, hogy vámpírrá teszi. Tiszta őrült... 

002-tvd-3x12-the-ties-that-bind-promo-still-theoriginalfamilycom.jpg

Később Stefan picit normálisabb, próbál úrrá lenni a vérszomján, Damon segíti, speciális terápiát csinálnak. 

Stefan, Elena és Matt elkapják és meg is ölik az egyik Ősit, Finn-t, de több dologgal nem számolnak... Például kiderül, hogy ha egy Ősi meghal, akkor az egész vérvonala is.. Ez ciki, mert a Salvatore-k nem ismerik a vérvonalukat, Tyler pedig Klaus vérvonalához tartozik. 

A nagy nehezen kiiktatott Klaus kővé dermesztett testét a Salvatore tesók együtt karják elrejteni, de ekkor kapnak egy telefont Jeremytől, hogy Elena eszméletét vesztette. Egyiküknek tovább kell vinni Klaust, a másik térhet csak vissza a városba. 

Damon Salvatore (Ian Somerhalder)

Damon nem mondd le Stefanról, főleg azért, mert magát okolja a dolog miatt. Alarick és Andie (Dawn Olivieri) segítségével nyomoz, szinte biztos benne, hogy Stefan megint a vér rabjává vált. Országszerte hullákat hagy maga után. Többszöri figyelmeztetés után sem hajlandó felhagyni öccse megmentésével, még azt is felajánlja Klausnak, hogy ő lép Stefan helyébe. Damon és Elena közelebb kerülnek egymáshoz, civakodásaik játékosak, már már romantikusak, ami a többieknek is feltűnik.

3x01-the-birthday-the-vampire-diaries-tv-show-25518232-2000-1333.jpg

Damon azt mondja Klausnak, hogy rátaláltak Mikael-re az úgy berezel, hogy azonnal elviharzik a városból.

Szellemek járkálnak Mystic Fallsba, Damon is belebotlik Mason Lockwood-ba, aki egy kicsit zabos, de azt mondja segíteni akar Klaus megölésében. Szerinte a kriptában van valami, ami segíthet. Ódzkodva, de Damon vele tart. Jól is teszi, barlangrajzokat találnak, amiket Alaric próbál megfejteni. 

Damon és Stefan összefutnak Miakel-el, aki követeli, hogy adják ki neki Klaust. Tervet szőnek, ami majdnem beválik, de végül Stefan közbelép. Damon nagyon dühös, amíg meg nem tudja, hogy ez az ő védelmében történt. Damon végül szövetséget köt Stefannal.

Damon nyomozni kezd Alaric új barátnője, Meredith Fell után, aki elkábítja őt és a vérét veszi. 

matthew_davis_vampire_diaries_season_3_episode_q8btzv7xrn3l.jpg

Damonnak nincs más választása, Elena érdekében vámpírrá kell változtatnia Bonnie anyját, hogy az ne segíthesse Esthert.

Damon furcsállja, hogy Rebekah a városban maradt, és keres valamit. Egy réi ismerős, egy Sage (Cassidy Freeman) tér vissza Mystic Fallsba, mert szerelmes vol és most is az, Finn Mikalesonba. Damon is rájön, hogy van még egy fehér tölgy, és azt keresi Rebekah. Kideríti, hogy anno a hidat építették meg belőle. 

00648650b6e.jpg

Damon-ék megpróbálják tőrbe csalni Alaricot, aki rátalál a Klaus koporsójátt éppen elrejteni próbáló Damon-re. Alaric karót szúr Klaus testébe. Így félő, hogy Damon és Stefan is maghal, hiszen lehetséges, hogy Klaus vérvonalából származnak. Elena ekkor végre dönt, Stefant választja. Alaric és Damon verekedi kezdenek, de a vadász holtan esik össze, Damon biztos benne, hogy Elena halott.

the-departed-vampire-diaries-season-3-episode-22-alaric-saltzman.jpg

Katherine Petrova (Nina Dobrev)

Katherine követi Stefanékat, így tudja azt is, hogy Chicagoban vanna, erről pedig Damon-t is értesíti. Katherine tudni akarja mi a terve Stefannak, az nem akarja a bizalmába fogadni. Pedig Katherine egyszer megmenti, amikor Klaus boszorkánya kínzással próbál infót kiszedni a pasiból. Katherine visszamegy Mystic Fallsba, és Damon segítségét kéri, túszul ejti Jeremyt. Damon vele tart. A kissrácot azért viszik magukkal, hogy Anna szellemétől szerezzenek infókat Mikael-ról, a vámpírvadászról. Bár rátalálnak a sírra, felébreszteni nem sikerül a férfit. Amikor végül sikerül, kiderül a férfinak furcsa étkezési szokásai vannak...

disturbing-behavior-4.jpg

Bonnie Bennett (Kat Graham)

Bonnie hosszabb időt tölt apja családjával, mikor visszatér Mystic Falls-ba, érzi, hogy Jeremy megváltozott. Bonnie már nem tud kapcsolatba lépni az ősi boszikkal, ez is büntetése része. Arról még nem is tud, hogy Jeremy az exei szellemével dumcsizik. Amikor végül megtudja elég nehezen dolgozza fel, Elenát is beavatja a dologba. 

A kis boszi rájön, hogy jeremy megcsalta, így szakít vele. Bonnienak kellene minden Mystic Fallsban kóborló szellemet visszaküldeni, méghozzá a nagyija és Elena bűvös nyakláncának segítségével. 

Bonnie biztos benne, hogy valamelyik koporsó rejt valamit, amivel Klaus megölhető. De van egy, amit sehogy sem tudnak kinyitni. Bonnie álmaiból úgy gondolja, hogy tizenöt éve nem látott anyja, Abby (Persia White) segíthet a koporsó titkának megfejtésében. Nagy nehezen rátalálnak a nőre, megtudják, hogy annak idején ő rakta koporsó Mikael-t, de akkor tűnt el minden varázsereje, ezért nem tért vissza Bonniehoz sem. Most nevelt fiával él, Jamie-vel (Robert R'ichard), ami Bonnienak elég rosszul esik. A találka még rosszabra fordul, mikor Stefan is megérkezik. Jaime elkábítja Stefant, Elenát megkötözi, Abby pedig elrabolja Bonniet. Nem meglepő módon Klaus áll a dolog mögött. 

ustv_vampire_diaries_s03_e012_2.jpg

Visszatérve Mystic Fallsba a két boszi együtt próbálja meg kinyitni a sírt, ami végre megadja magát. A sírból a legősibb boszorkány, Esther (Alice Evans) kel fel, aki egyben a Mikaelson gyerkőcök anyja is. 

Az ősi boszi, Esther Bonnie és Abby erejét kéri, a gyereki megöléséhez. 

Bonnie minden idejét vámpírrá vált anyjával tölti és nagyon mérges Damon-re, Elenára. Mindentől függetlenül megpróbál segíteni Alaricknak és végül Elenával is kibékül, de azzal nehezen birkózik meg, hogy anyja megint elhagyja. 

Esther álmában megszólítja Bonniet, azt paracsolja fejezze be, amit ő elkezdett, és tegye azzá Alaric-ot, amivé annak válnia kell! Bonnie-nak anyjához kell fordulnia, hogy helyrehozza a dolgot. 

the-vampire-diaries-season-3-episode-21.jpg

Caroline Forbes (Candice Accola mostmár Candice King)

Elena szülinapi buliján végre elcsattan az első csók Caroline és Tyler között, sőt az éjszakát is együtt töltik. De távozáskor Carol Lockwood (Susan Walters) rálő a lányra. Később Tylert is vasfűvel itatja, hogy megnézze vámpír-e. Caroline egy székhez láncolva tér magához, ahol az apja, Bill (Jack Coleman) néz szembe vele. De nem engedi el, hanem kínozni kezdi, így akarja leszoktatni Carolinet a vérivásról. Nagyon durva módszereket vet be a papi, de szerencsére a seriff (Marguerite MacIntrye) és Tyler rátalálnak a lányra.

Caroline örül, hogy bár hibridként, de Tyler mégiscsak él. Azzal azonban nem számol, hogy a srác teljesen rákattan Klaus-ra. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor Rebekah is igyekszik minél inkább bosszantani őt. Amikor Tyler mindenkit elárul a sarj kötődés miatt, Caroline szakít a fiúval. 

db10.jpg

Caroline idén nem akarja megtartani a szülinapját, de Elena, Bonnie és Matt meglepik valamivel.

202098--52044877-m750x740-u241b2.jpg

Már majdnem jól is alakulna, mikor előkerül Tyler és megharapja a lányt. Ez halálos a vámpírokra, de Klaus megmenti.

the-vampire-diaries-3x11-our-town-hd-screencaps-candice-accola-28263514-1280-720.jpg

Caroline évadbeli szenvedései még csak ezután kezdődnek, apja életét veszti, mert nem akar vámpírrá válni. 

new-tvd-stills-3x13-bringing-out-the-dead-candice-accola-the-vampire-diaries-tv-show-28895418-800-533.jpg

Klaus nyíltan kezd nyomulni Caroline-ra, meghívja a családi bálra is, még ruhát is küldd neki. 

the-vampire-diaries-3x14-dangerous-liaisons-hd-screencaps-caroline-forbes-28981467-1280-720.jpg

Caroline megmenti Rebekah-t, így viszont ő esik Alaric túszává.

Tyler Lockwood (Michael Trevino)

Tyler nagyon boldog, hogy Caroline-nal végre egymásra találnak, de ennek nem sokáig örülhet, ugyanis rájön, hogy a lány veszélyben van. A srác kénytelen bevallani anyjának mi is ő valójában, de így legalább sikerül megmenteni a szerelmét. 

Klaus megöli, de Bonnie segítségével, és Elena vérével végül hibridként tér magához. Ezzel azonban Klaus sarja lesz, mindenáron leakarja nyűgözni teremtőjét. Az sem zavarja, ha ezzel a barátait kell elárulnia. Caroline-t azért igyekszik védelmezni. 

355305.jpg

Tyler nemet mondd, mikor Klaus azt kéri ölje meg Caroline, de végül megharapja. Megakar szabadulni a sarj kötődéstől és ebben Bill Forbes segítségét kéri. Annak halála után távozik a városból, hogy egyedül próbálja megtörni a kötődést. Mikor visszatér, rájön, hogy Klaus ráhajtott Caroline-ra. 

tyler-vs-klaus_503x335.jpg

Amikor a tanács megtudja kik is valójában Caroline és Tyler, az anyukájaik azt kérik hagyják el Mystic Fallst. caroline először nem akar menni, de aztán megegyeznek. 

Jeremy Gilbert (Steven R. McQueen)

Jeremy elmondja Mattnek, hogy szellemeket lát, köztük Vicky-t is. A fiúk megidézik Vicky szellemét. Jeremy őrlődik Vicky és Anna között, Anna szerint Vicky egy rossz szellem, és ha Jeremy segít neki, valami visszafordíthatatlan fog történni. Na de mikor foglalkozik egy Gilbert a logikával? Jeremy egyre többet beszélget Anna szellemével, amikor Bonnie visszatér a városba, akkor sem tűnnek el képzelgései. Jeremy végül kénytelen bevallani az igazat.

jeremyanna.png

Anna segítségével Jeremy és Katherine rátalálnak Mikael sírjára. Amikor a szellemek élőkként térnek vissza Anna és Jeremy egymásra találnak, csókolóznak, de erről sajnos Bonnie is tudomást szerez. Ciki... 

tvd-recap-ghost-world-screencaps.png

Jeremy visszatér régi önmagához, kirúgják a melóból, bukásra áll és minden idejét Tylerrel tölti. A sarj segítségével Klaus megbabonázza Jeremyt, egy száguldó autó elé állítja, de Rick megmenti. Így megint ő hal meg. A srác számon kéri Tylert, majd megöl egy sarjt.

3x10-the-new-deal-hd-screencaps-the-vampire-diaries-tv-show-28079109-1280-720.jpg

A srác nagyon ki van már, azt kívánja bárcsak normális élete lehetne. Elena rájön, hogy adhatja ezt meg neki, Damonnal megbabonáztatja, így Jeremy új iskolába megy, Denverbe költözik.

De később visszatér, megint beszélnie kell egy szellemmel, az általa nem is igazán ismert Rose-al, hogy megtudják milyen vérvonalból származnak, hiszen anno Rose tette vámpírrá Katherine-t, aki pedig a srácokat. 

tvd3.jpg

Matt Donovan (Zach Roering)

Először Matt nagyon kiakad, mikor Jeremy azt állítja tud beszélni Vickyvel. Vikcy szelleme megpróbál kapcsolatba lépni a bátyjával, Matt-el. Ezt valahogy megérzi a srác, és azt kéri Jeremytől idézzék meg a lányt. Matt bármire hajlandó, hogy ő maga is beszélhessen a húgával, öngyilkos lesz, mert abban bízik, hogy Bonnie újraéleszti, addig pedig beszélhet Vickyvel. A lány mindenáron ráakarja venni, hogy hozza őt vissza az életbe. Matt visszahozza Vicky-t, csak azzal nem számol, hogy ezzel valaki mást veszélybe sodor. Vicky ugyanis azzal a feltétellel éledhet fel, ha végez Elenával, hogy ne hozhassanak létre több hibridet. Matt ekkor látja be mekkora hibát vétett, és el kell engednie Vickyt.

Matt és Jeremy nem bíznak meg a többiek Alaric elleni tervében, így saját szakállukra dolgoznak, Matt elrabolja az elkábított Elenát. 

elena-and-matt-vampire-diaries-season-3.png

Alaric Saltzman (Matthew Davis)

Alaric Jenna halála után is a Gilbert gyerekkel marad, próbál vigyázni rájuk. Ami nem könnyű, hiszen mindketten fafejűek. Elena odaadja John gyűrűjét Ricknek, aki visszaköltözik a Gilbert házba. Alaric megkéri Damon-t vegyen vissza Elenát illetően. Alaric csatlakozni akar a Tanácshoz. 

Rick sokadszorra veszti életét, ezúttal Jeremyt védelmezve, de most először fordul elő, hogy a feltámadás után is nagyon rosszul van, kórházba kell vinni. Itt ismerkedik meg Meredith Fell (Torrey DeVitto) doktornővel, aki rá is nyomul a férfira. Gyanús... Főleg miután kiderül, hogy Meredith exét szíven szúrják egy karóval. További hullák is előkerülnek és mind Alaric fegyverei által hal meg, Meredith-re gyanaksznak. A titokzatos gyilkos Alaric-ra is rátámad. Helyrehozzák, de aztán Meredith rálő. Szegény Alaric hányszor meghal ebben az évadban.... Már számolni is nehéz.

the-vampire-diaries-season-3-episode-10-the-vampire-diaries-27649816-600-400.jpg

A seriff lecsukja Rick-et, mert Meredith azt vallja, hogy a tanár támadt ő rá. Ezt persze sem Elena, sem Damon, de még a seriff sem hiszi. Nyomozásba kezdenek, és kiderül, hogy 1912-ben is történtek hasonló gyilkosságok a városban. Meredith visszavonja vallomását, így Ricket elengedik, a nő azt mondja a gyűrű miatt, a halál kijátszása miatt, Aalrick kezd megzakkani és talán ő maga gyilkolászik és erre nem is emlékszik. Elméletileg ugyanez történt Samantha Gilberttel is 1912-ben. Ez akkora képtelenség, hogy Rick nem hiszi el, de a gyűrűt leveszi. 

ian_somerhalder_vampire_diaries_season_3_episode_gxek3fcd00tl.jpg

Alaric-ot folyamatosan őrizni kell, kap varázsitalt is, de ez is kevésnek bizonyul. Rátámad Meredith-re, árulónak nevezi, amiért az vámpíroknak segít. Ezután már Damon vigyáz rá. Új célt adnak neki, gyilkoljon ősieket.

the-vampire-diaries-3x17-break-on-through-hd-screencaps-meredith-sulez-fell-29999446-1280-720.jpg

Esther össze akar fogni Alaric-kal. Legyőzhetetlenné akarja tenni, hogy megölhesse az összes vámpírt. Alaric segítségével saját testében tud magához térni. Esther egy varázslattal összeolvasztja a Gilbert gyűrűt az utolsó fehér tölgy karóval. Elrabolják Elenát. Alaric-ból a varázslat végére egy Mikaelhez hasonló gyilkológép lesz Rickből, és elveszít mindent korábbi személyiségéből. Az utolsó pillanatban végül nem sikerül a dolog, Alaric nem akar vámpírrá válni, öngyilkos akar lenni. Mindenkitől elbúcsúzik, Damon marad csak vele.

rs_560x352-141001161014-1024_tvd-damon-alaric-s03e20.jpg

Bonnie segítségével Alaric mégis egy vámpírvadász vámpírrá válik, első áldozata Caroline. Majd Elena zsarolásával, Klaust követeli. Alaric-nak egyetlen sebezhető pontja van: Elena. Esther az ő életéhez kötötte Alaricét. 

Alaric elmondja a tanácsnak, az igazat a sheriff lányáról, a polgármester fiáról, Meredith gyógyításáról, minden vámpírt leleplez. Majd megkörnyékezi Jeremy-t, még mindig Klaus testét keresi. 

Klaus Mikaelson (Joseph Morgan)

Klaus azon ügyködik, hogy hozzá hasonló hibrideket hozzon létre, ehhez pedig vérfarkasokat kell találnia. Stefan segíti őt ebben, persze nem önszántából. Amikor azonban rájönnek, hogy Damon a nyomukban van, Klaus nagyon dühös lesz és megparancsolja Stefannak, hogy küldje el. Végre találnak egy falkányi farkast. Mindennel megpróbálkozik, hogy átváltoztassa őket hibriddé, de az eredmény nem túl rózsás. Klaus ettől egyre mérgesebb, hát még ha tudná, hogy él a hasonmás...

3x01-the-birthday-the-vampire-diaries-tv-show-25518229-2000-1333.jpg

Chicagoba mennek, hogy egy nagy hatalmú boszi, Gloria segítsen rájönni miért nem tud Klaus hibrideket létrehozni. Egy varázslathoz szükség van Klaus húgának nyakláncára is, így Klaus kénytelen áltatla koporsóba zárt húgát felébreszteni.

vampire-diaries-end-of-the-affair1.jpeg

Klausék visszatérnek Mystic Fallsba, így rájön, hogy a hasonmás él, ez elég zabossá teszi. Megöli Tylert, és Bonnie-t arra kényszeríti tegye a srácot hibriddé. Így végül megtalálják mi hibádzott eddig a hibrid gyártás projektből: a hasonmás vére is kell hozzá. 

vampire-diaries-3x05-the-reckoning-claire-holt-27335672-2048-1365.jpg

Mikael nevének említése után, Klaus elmenekül, Rebekah-t is hátrhagyva. Stefan hívására gyanakodva tér vissza Mystic Fallsba, megint egy lépéssel a "banda" előtt jár, egy csomó hibrid és Tyler is segíti. Követeli, hogy hozzák elé Mikael hulláját. Nem sikerül csapdába csalni Klaust, de jól felbosszantja Stefan, aki elrabolja családtagjait. Végül zsarolással visszakap három koporsót, de egy még így is hiányzik. 

3x9-homecoming-the-vampire-diaries-tv-show-26805488-1280-720.jpg

A család újra egyesülése után még nincs happy end, a testvérek számon kérik Esthert, aki végül nem tudja végig vinni a tervét. De az ősiek megint szét szélednek, Rebekah és Klaus együtt maradnak, és rájönnek, hogy létezik még egy fehér tölgy. 

Klausék foglyul ejtik bátyjukat, Finn-t, és ráakarják venni, hogy valahogy szüntesse meg az anyjuk által kirótt átkot. Finn ekkor újra találkozik szerelmével, Sage-el. Klaus Bonni-val akarja levetetni a varázslatot, ezúttal Jeremyvel zsarolja. Bonnie így kénytelen szétválasztani őket.

Klaus megtudja, hogy Stefanéknak vannak fehér tölgy karói, kizsarolja tőle, de Alaric gyilkoló alteregója egyet elrejt. Rebekah kéri Klaust, hogy hagyják el Mystic Falls-t, de  ő a hasonmás nélkül nem akar elmenni. Jól meg is szívja, mert végül csapdába esik, és kővé dermesztik. Mint szinte mindig, így most is Klaus egy lépéssel előttük jár. Tyler testét sajátítja ki magának. 

klaus_dead.png

Rebekah Mikaelson (Claire Holt)

Rebekah oly sok koporsóban töltött év után végre kiszabadul. Nagyon dühös a bátyjára, de Stefan viszontlátása enyhíti fájdalmát. Csakhogy Stefan nem is emlékszik rá... Na ez feldühíti a szöszit!

618w_vampire_diaries_s03_e04_3.jpg

Rebekah is Mystic Fallsba tart a bátyjával, és Stefannal. De hamar magára marad, miután Klaus fejvesztve elmenekül. Ezután a lány beköltözik a Salvatore házba. Majd beiratkozik a gimibe, mert az ő feladata Tyler őrzése.

vampire-diaries-3x06-smells-like-teen-spirit-claire-holt-27335774-2000-1333.jpg

Rebekah világ életében bízott Klausban, fogalma sem volt, hogy ő ölte meg az anyjukat, így amikor ezt megtudja, elárulva érzi magát, bosszút akar. De a többiek nem bíznak benne, hogy tényleg képes lenne megölni a testvérét, így Elena kiiktatja. Mikor Elijah felébreszti, Rebekah elég dühös és megakarja ölni Elenát. 

screen-captures-vampire-diaries-3x09-homecoming-claire-holt-26740192-1280-720.png

Rebekah kiveti a hálóját Matt-re, a közeledés egész őszintének tűnik. De amikor a fiú kikosarazza, és beleütközik a szintén összetört szívű Damon-ba, akkor összegabalyodnak. Ezután azonban úgy érzi a fiú elárulta, ez bosszúért kiált, kiakarja véreztetni. 

tvd318_5.jpg

Rebekah megint saját naivsága áldozata lesz, anyja az ő testébe költözik, hogy megölhesse Klaust. 

Rebekahnak piszok mázlija van, megint újjá tud éledni, de nem akar már kockáztatni, inkább elhagyná már a várost.

Rebekah végignézi, ahogy Alaric karót szúr bátyja szívébe, ezzel teljesen megzakkantja, autóbalesetet okoz. Az autóban Matt és Elena ülnek.

Elijah Mikaelson (Daniel Gillies)

Damon felébreszti Elijah-t, hátha segít megölni vagy kiiktatni Klaust. Elijah, Klaus, Damon és Stefan együtt vacsoráznak, így ismerjük meg a hasonmás vérvonal történetét. És kiderül, hogy Katherine azt jelentette Klaus és Elijah számára, ami Elena a Salvatore fiúknak. A vacsi után Klaus alkut ajánl, de azt nem tudják elfogadni, így túszul ejti Stefant és követeli, hogy adják vissza neki a hiányzó koporsót.

vampire-diaries-season-3-elijah.jpg

De Elijah és Damon ehelyett inkább felébresztik a többi ősit, így végre megismerjük  Kol (Nathaniel Buzolic) és Finn (Casper Zafer) Mikaelsont is. A család egyesülhet, főleg, hogy megérkezik az édesanyjuk, Esther is. Mint egy boldog család partit akarnak adni, amire szinte mindenkit meghívnak.

070-tvd-3x14-dangerous-liaisons-theoriginalfamilycom.jpg

Elijah gyanakszik az anyjára, szerinte az túl könnyen megbocsájtott Klausnak, ez be is igazolódik mikor megtudja, hogy a mami megakarja ölni mindannyiukat. Elrabolja Elenát, sé arra kéri a Salvatore-kat öljék meg Bonniet, hogy az anyjának ne legyen ereje a varázslathoz. 

vlcsnap-2012-02-18-11h27m46s150.png

Elijah is visszatér Mystic Falls-ba, Klaus testét kéri, és Alaric tőrét. De megígéri, hogy nem fogja felébreszteni az öccsét, amíg Elena le nem éli egész emberi életét. 

Összességében egy nagyon jó és izgalmas évad volt, de tényleg minden részletre érdemes figyelni, hogy nehogy elveszítsük a fonalat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr58073528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása