Bookline TOP50 szeptember - 22 újdonság
2015. október 09. írta: redbandita

Bookline TOP50 szeptember - 22 újdonság

A Bookline 50 legsikeresebb könyvét bemutató szeptemberi listára 22 új könyv került. Az első helyre felkúszott A magyar helyesírás szabályai, második helyre került vadonatúj könyvként a Tetovált lány folytatása, és harmadik lett az örök szerelmet hirdető Hajnali láz, Gárdos Péter regénye.

sikerlista_top50_bg.png

A magyar helyesírás szabályainak 12. kiadása szerezte meg az elsőséget a havi sikerlistán, aminek remélhetőleg egyenes következménye lesz, hogy minden gyerek és felnőtt helyesen fogja leírni a magyar szavakat. Az eladást természetesen befolyásolja, hogy a kiadványt intézmények, iskolák, egyetemek is beszerzik, de ez nem von le a könyv hasznosságából.

Második helyre robbant be David Lagercrantz Ami nem öl meg című írása, ami nemcsak a nyomatott könyvek élmezőnyébe került be újdonságként, de az e-könyvek között is az első helyen szerepel. A regény a nemzetközi sikert elért A tetovált lány című könyv folytatása.

tn6_b1392704.JPG

Harmadik helyre került szintén új szereplőként Gárdos Péter Hajnali láz című regénye, ami minden sorával azt bizonyítja, hogy a szerelem nem ismer határokat. Úgy tűnik, Gárdos regénye sem, amely megjelenése óta lázban tartja a világot, és hamarosan 30 nyelven jelenik meg, decemberben pedig a könyvből készült filmet is láthatjuk a moziban.

covers_362431.jpgGyakorlatilag állandó szereplője a sikerlistának Johanna Basford Titkos Kert című színezőkönyve, mesébe illő rajzokkal. A színezési divathullám már a Könyves Magazint is elérte, a lap őszi számában egyrészt cikkben jár utána, hogy mi áll a milliók által imádott trend mögött, másrészt címlapjára is egy színezőt terveztetett a fiatal képzőművésszel, Brückner Jánossal.

89172.jpg

Alföldi Róbert, Csáki Judit Magánügy című interjúkötete 12 nap alatt a hetedik helyet szerezte meg. A könyv olyan bátor emberek életét, magánügyeit mutat be, melyek valójában már nagyon is közügyek. A szereplők élete, példamutatása sokak számára vonzó, útmutató lehet.

2655091_3.jpg
Hyeonseo Lee könyve, A lány hét névvel, új szereplőként lett a 8. a Bookline listáján. Megrázó és inspiráló történet ez, amelyben a szerző arról ír, hogyan szökött meg Észak-Koreából, a világ legzártabb és legkegyetlenebb diktatúrájából.

2620574_3.jpg
Kilencedik helyen szerepel Anna Erelle A dzsihád jegyese című alkotása, amelyben a Facebookon nyomuló, a fiatal lányokat megszédítő terrorszervezetről, az ISIS-ről rántja le a leplet. Könyvében a francia újságírónő álruhában lesz a terrorszervezet egyik vezetőjének menyasszonya. Erelle naplójának segítségével megismerhetjük a terror valódi arcát, és a közösségi média valós veszélyeit.

2457467_5.jpg

A lista középmezőnye felé haladva, 14. helyen találjuk Kondor Vilmos A bűntől keletre című regényét, ami a szerző első kortárs krimije. A regény hősei itt járnak közöttünk, éppen ezért húsba vágó és időszerű az írás. A történet úgy kezdődik, hogy Magyarország miniszterelnöke belefullad egy tál minestronéba…

2642782_5.jpgKertész Imre A végső kocsma című könyve a 23. a sikerlistán, az író legszemélyesebb műve, ami a 2001. és 2009. között írt naplófeljegyzéseket és szépirodalmi vázlatokat, illetve A szodomai magányos című meg nem jelent regény töredékeit tartalmazza.

vegsokocsma.jpg
Remélhetőleg soha nem fog kimenni a divatból Mérei Ferenc, V. Binét Ágnes Ablak-Zsiráf – Képes gyermeklexikona, amin generációk nőttek fel, első olvasói már maguk is szülők. A könyvben 1200 címszó szerepel, amik megértését logikus magyarázatok segítik. Az új lexikon új címszavakkal és rajzokkal bővült, a 33. helyen találjuk a Bookline listáján.

Az iskolások kedvelt könyvei, mint Csukás István A téli tücsök meséi című regénye, vagy Fekete István örök érvényű Vukja, nem beszélve Tersánszky Józsi Jenő Misi Mókusáról, szerencsére mind helyet kaptak a szeptemberi listán.  Minden bizonnyal, amit a szülők szerettek, azzal megismertetik gyerekeiket is.

A sikerlistára került e-könyvek közül érdemes kiemelni Michel Houellebecq Behódolás című, különleges hangulatú és témájú regényét, és Paula Hawkins A lány a vonaton című könyvét, ami már 136 napja szerepel a legkeresettebb 10 e-könyv között, valamint Andy Weir A marsi-ját, aminek filmváltozata most látható a mozikban.

A teljes lista:

  1. A magyar helyesírás szabályai 12. kiadás
  2. David Lagercrantz - Ami nem öl meg
  3. Gárdos Péter - Hajnali láz
  4. Johanna Basford - Titkos kert
  5. Bosnyák Viktória - A sirály a király?
  6. Beck Andrea - A titoktündér
  7. Alföldi Róbert - Csáki Judit - Magányügy
  8. Hyeonseo Lee - A lány hét névvel
  9. Anna Erelle - A dzsihád jegyese
  10. Jodi Picoult - Csodalány
  11. Almási Kitti - Bátran élni
  12. Giulia Enders - Bélügyek
  13. Stephen King - A Hosszú Menetelés
  14. Kondor Vilmos - A bűntől Keletre
  15. Parádi Orsolya - Pandala szigetek
  16. Nora Roberts - Vérmágia
  17. Schobert Norbert - A nagy kalóriahazugság
  18. M. C. Beaton - Agatha Raisin és a karácsonyi búcsúcsók
  19. Paula Hawkins - A lány a vonaton
  20. Laurence J Cohen - Játékos nevelés
  21. Nora Roberts - Árnyékvarázslat
  22. Julia Quinn - Sir richard Kenworty titkai
  23. Kertész Imre - A végső kocsma
  24. Jeff Kinney - Egy ropi naplója 9.
  25. Villányi Attila - Ötösöm lesz kémiából
  26. Molnár Ferenc - A Pál utcai fiúk
  27. Dr. Szabó Péter - Állj félre a saját utadból
  28. Jane Shemilt - Lányom
  29. Danielle Steel - A tékozló fiú
  30. Szophoklész - Antigoné - Oidipus király
  31. M. Kiss Csaba - Czeizel Endre
  32. Claire Cater - Szép álmokat!
  33. Mérei Ferenc - V. Binát Ágnes - Ablak Zsiráf
  34. Bud Spencer - Eszem, tehát vagyok
  35. Nora Roberts - Sötét boszorkány
  36. Joséphine Dedet - Geraldine
  37. Sergio Magaña Ocelocoyotl - A tolték titok
  38. James Dashner - Halálkúra
  39. Göncöl Kiadó - Színezd ki ... és rajzolj te is
  40. Beck Andrea - A titoktündér - A tündérek kalendáriuma
  41. Robert Lawson - A lélek útja
  42. Rosta KAtalin - Színezd ki... és számolj te is
  43. Spiró György - Diavolina
  44. Julia Quinn - Hogyan fogjunk márkit
  45. Csukás István - A téli tücsök meséi
  46. Fekete István - Vuk
  47. Tersánszky Józsi Jenő - Misi Mókus kalandjai
  48. Samuel P. Huntington - A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása
  49. Bartos Erika - Bogyó és Babóca buborékot fúj
  50. Berg Judit - Rumini

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr367950030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása