Eltávozott a ’Halhatatlan’ – Elhunyt Bicskey Lukács
2015. április 08. írta: redbandita

Eltávozott a ’Halhatatlan’ – Elhunyt Bicskey Lukács

53 éves korában, szerda hajnalban elhunyt Bicskey Lukács színművész. Néhány hónapja súlyos betegséggel küzdött, novemberben lemondta minden előadását az Újszínházban. A nagyközönség többek között az Argo című filmnek köszönhetően ismerte meg, melyben a halhatatlan Pszichót alakította, sajnos azonban az Argo2 bemutatóját már nem élhette meg. Szerető felesége, Pethő Kincső színésznő és három lánya, Lili, Zsófia és Míra Rasdi gyászolja a színészt.

argo2_bicskeylukacs_cover.jpgintercom

Bicskey 1961. május 11-én született Szegeden, és ugyan Károly néven anyakönyvezték, ám később felvette a Lukács nevet. Erről viccesen a következőket mesélte egy interjújba: „Én törzskönyvileg Károly vagyok. Veszprémben a vezető színészt szintén Bicskey Károlynak hívták, ezért azt mondta az igazgató, hogy ugyanazzal a névvel nem szerződhetek hozzájuk. Törtem a fejem, aztán nagyapám apjának a nevét választottam.”

Gyermekkorában tehetséges tornász és pantomimes volt, csak később választotta a színészetet. Főként drámai színházi szerepekben játszott, mint Moliére Tartuffe-je, Szophoklész Antigonéja, illetve majdnem fél tucat Shakespeare-darabban is szerepelt, többek között Macbeth-ként vagy Rómeóként. 1996-ban fedezte fel jellegzetes arcát az amerikai és angol filmipar.

Aktív évei alatt több külföldi filmben játszott, mint magyarban. Szerepelt együtt Jeremy Ironsszal, Annette Benning-el (Csodálatos Júlia), Whoopi Goldberggel, Michael Yorkkal (Időgéppel a lovagkorba), Ornella Mutival (A végső játszma), Christopher Lamberttel (A harag napja), Channing Tatummal, Donald Sutherlanddel (A sas) is. A mozifilmek mellett gyakran játszott külföldi sorozatokban, láthattuk a Drakula, a Robin Hood és Borgiák egyes epizódjaiban.

argo2_bicskeylukacs.jpg

Gyakran vállalt szinkron szerepeket is, számtalan külföldi kasszasiker szereplőinek kölcsönözte különleges hangját. Legemlékezetesebb munkái közé tartozik Jar Jar Binks szinkronizálása a Star Wars-filmekben.

Első magyar filmszerepében József Attilát játszotta (József Attila: Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam). Később feltűnt több magyar sorozatban, látható volt a Hacktion-ben, a Tűzvonalban és a Barátok köztben is. A TV mellett sok magyar mozifilmben is játszott: Sacra Corona, Csak szex és más semmi, Szőke kóla.

2004-ben jött az igazi áttörés, amikor Árpa Attila Argo című filmjében ráosztotta hallgatag bűnöző, Pszicho szerepét. Utolsó filmjében, az Argo2-ben a legemlékezetesebb karakterében láthatjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr137352726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása