Így jártam anyátokkal 9. évad - How I Met Your Mother Season 9 - Vége. Szerencsére.
2014. október 21. írta: redbandita

Így jártam anyátokkal 9. évad - How I Met Your Mother Season 9 - Vége. Szerencsére.

Igazság szerint már régebben néztem meg, de akkor annyira felháborodtam, hogy nem is akartam írni róla. Mostanra lehiggadtam és gondoltam, ha már minden évadról írtam, akkor a finálét sem kellene kihagynom. Még annak ellenére sem, hogy a részek meg sem közelítik az első hét év sikeres, vicces perceit. Már az előző évadban látszódott, hogy teljesen kifogy a szufla a sorozat alkotóiból, de hogy ilyen messzire mennek arra nem gondoltam. Nagy nehezen végigszenvedtem az esküvős részeket, amiből tényleg az utolsó csepp erőt is kipréselték, poén csak nagyítóval lehetett találni, de ami ezután következett az már tényleg vérlázító volt. A sorozat befejezését (Az örökkön örökké részeket) már csak az erős idegzetűeknek ajánlom, és azt merném mondani, hogy rajongóknak kifejezetten megtiltanám ezek megnézést. Egyszerűen nem értem hogyan lehetett egy kezdetben (hat-hét évig) jól működő szériát így elrontani?!

toofab_How_I_Met_Your_Mother_Cast_Then_Now_0007_Layer_2_gallery_main.jpg

SPOILER veszély!!!

Ted Mosby (Josh Radnor)

Már az előző évad végén megpillanthattuk végre a hölgyet, akit Ted évtizedek óta keresgél, a Nagy Ő-t, akit végre nőül vehet, aki gyermekeinek anyja lesz. Némi infót mi is kapunk Tracyről, akinek eddig egy nagy szerelme volt, de őt elveszítette és azóta nem igazán keresi a szerelmet, hiszen úgy gondolja ebből csak egy van az életben és az neki már megvolt. Nagy nehezen mégis ad egy esélyt Tednek, aki ennek köszönhetően persze nem költözik Chicagoba. Kapcsolatuk csakhamar elég komolyra fordul, megtörténik a lánykérés, aztán nemsokára megérkezik az első baba is. Az esküvő azonban ilyen olyan okok miatt mindig eltolódik, de aztán persze arra is sor kerül, és szerencsére nem látunk belőle annyit, mint Barneyékéból. Évekkel később második porontyuk is megszületik és végig elképesztő nagy boldogságban élnek, amíg...

Marshall Eriksen (Jason Segel)

Marshall nagyon de nagyon nehézkesen jut el Barneyék esküvőjére, az úton egy elég undok hölgy, Dapne kíséri, no meg Marvin. A szitu kezdetben még elvétve tartogat néhány poént, de amikor már a sokadik részben is kettőjük párharcát kell nézegetnünk, az már baromi unalmas. Közben Marshall végig azon vergődik hogyan mondja el Lilynek, hogy elvállalta a bírói munkát. Mire rávenni magát kiderül, hogy Lilynek nagy meglepetése van.. Marshall és Lily második gyereküket várják, vélhetően megjárják Olaszországot, bár erről nem sok információt kapunk. Sok sok évvel később Marshall megkapja álmai munkáját.

thumbnail_1.jpg

Lily Aldrin (Alyson Hannigan)

Lily nagyon aggódik, hogy Ted bekavar az esküvőn, így mindenáron próbálja őt megfékezni ebben, bár közben megvan a maga baja is. Mi erről (ahogy a barátai sem) sokáig nem tudunk semmit, de aztán fény derül a titokra: Lily megint babát vár. Lily ahogyan azt álmaiban is képzelte nagyon jó barátságot köt Ted kedvesével, Tracyvel, ami a legjobbkor jön, hiszen szinte ugyanekkortól kezdve egyre távolabb kerül legjobb barátnőjétől, Robintól.

Robin Scherbatsky (Cobie Smulders)

Nagyon nagyon nehezen, és elképesztő sok bonyodalom után, amit én speciel már halálra untam Barney és Robin végre kimondják a boldogító igent. Ám ez nem túl sokáig boldogítja őket, elválnak, és innentől a sorozat színvonala szerintem a béka fenekéig süllyedt... Az általam talán leginkább kedvelt Robin karakterét szinte teljesen kinyírják, egy gonosz, undok, számító, törtető nőt csinálnak belőle. Nagyon gáz...

Barney Stinson (Neil Patrick Harris)

Barney nagy nehezen ráveszi magát a nősülésre, ezzel valamiféle példát mutatva azoknak a pasiknak, akik az addig megismert Barneyt tekintették példaképnek. Én elhittem, hogy Robin és Barney kapcsolata működhet, erre tessék... Elválnak. Pedig szerintem nagyon összeillettek. Barney ezután persze visszatér megszokott életstílusához, ám egyszercsak beüt a krach... 

Vendégszereplők:

  • Becki Newton – Quinn
  • Ashley Williams - Victoria
  • Suzie Plakson – Marshall anyja
  • Chris Elliott – Lily apja
  • Lyndsy Fonseca – Ted lánya
  • David Henrie – Ted fia
  • Ellen D. Williams – Patrice
  • Ray Wise – Robin apja
  • Frances Conroy – Barney anyja
  • Cristin Milioti – Tracy, Ted felesége
  • Sherry Sheperd - Dapne
  • Wayne Brady - James, Barney testvére
  • William Zabka - Billy Zabka

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr136813823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása