5 dolog, amit nem tudtál David Hasselhoffról
2014. augusztus 20. írta: redbandita

5 dolog, amit nem tudtál David Hasselhoffról

Augusztusunnamed_11.jpg 29-én  az Acceleration 2014 szervezésében Magyarországra érkezik David Hasselhoff, a „Celebrate the 80s & 90s with The Hoff” show keretében. A tévésztár a Knight Rider és a Baywatch című világszerte ismert sorozatokban tett szert igazi népszerűségre. Van azonban, amit még a tősgyökeres rajongók sem tudnak a színész-énekesről, mint például azt, hogy 1989-ben mindenki Michael Knightja ott volt a berlini fal lerombolásánál, ahol kis híján csúnyán pórul járt.

 

Rakétával célozták, de mindhiába

1989 novemberében, amikor Kelet és Nyugat-Berlin újra eggyé vált, és a németek lerombolták azt a bizonyos falat, David Hasselhoff is koncertet adott. Volt azonban, akinek nem tetszett annyira az előadás, és ezt drasztikusan adta a híresség tudtára: begyújtott egy rakétát és megpróbálta kilőni vele a Knight Rider színészét. Kis híján be is talált, de végül az buli mehetett tovább, mert a Hoffot kiiktatni azért nem ilyen egyszerű.

Sokoldalúságát tehetségkutatóban kamatoztatta

David Hasselhoff igazi multi-talentum. Nem csak énekesként, de tehetségkutatós zsűritagként is megállta már a helyét. Barátja, Simon Cowell felkérésére egy évadig zsűrizett a Britain’s Got Talentben. Élményei arra inspirálták, hogy A Hoff visszatér címmel újabb lemezzel örvendeztesse meg rajongóit.

Beszélő kocsi és dögös életmentők

Ahogy azt mindenki tudja, a sztár a Knight Riderben és a Baywatch-ban vált világszerte ismertté. Azt azonban már kevesebben, hogy több mint 20 év elteltével is világszerte adják ezeket a tévésorozatokat. Az ismétlések által a fiatal TV-nézők is megismerhetik a beszélő autót, és a legendásan dögös életmentőket.

A Baywatch kis híján bukás lett

Hasselhoff 1989-ben kapta meg a legendás parti őrségről szóló tévésorozat főszerepét, az NBC viszont egy évad után levette műsoráról a produkciót. Ekkor a készítőgárda és a színészek is a csatorna vezetőihez fordultak, hogy meggyőzzék őket, igenis van lehetőség az ötletben. Igazuk lett, a Baywatch 11 évadot élt meg, és nincs ma már olyan ember, aki ne ismerné.  Hasselhoff pedig ezáltal lett a világ egyik legismertebb sorozatsztárja.

Indiában különösen nagy kedvenc

India Oscar-díjátadóján, a Bollywood Awardson David még az „Év nemzetközi sztárja” kategóriában is győzedelmeskedni tudott. Ezt a globális szórakoztatáshoz nyújtott kiemelkedő hozzájárulásával érdemelte ki. 2006-ban pedig a VH1 az év legnagyobb visszatérőjének nevezte ki.

2014. augusztus 29. és 31. között a legnépszerűbb retro előadók és a leggyorsabb versenyautók foglalják el Hungaroringet az Accelereation 2014 névre hallgató nemzetközi gyorsulási és zenei fesztiválon. Augusztus 29-én este a Baywatch ikonikus főszereplője mellett olyan világsztárok lépnek színpadra, mint Samantha Fox, Sabrina, Haddaway, 2 Unlimited, vagy a Vengaboys. Természetesen látható lesz az eseményen a Knight Rider sorozatból jól ismert szuperautó, K.I.T.T. is.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr546620885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.21. 20:36:41

Németországban is nagy kedvenc, nem,

úgyiselfelejtem 2014.08.21. 22:49:33

Érdekes egyébként, hogy a Baywatch nekem ma már nem bejövős, pedig régen imádtam.
A Knight Rider pedig megvan vinyón, a nyaraláson azzal retróztunk :)

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.08.22. 11:20:58

útálom az ilyen klikkvadász címeket. arra számítottam, hogy akkor 5 újdonsággal leszek gazdagabb erre csak a rakétás nem volt meg.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.08.25. 10:15:52

"Azt azonban már kevesebben, hogy több mint 20 év elteltével is világszerte adják ezeket a tévésorozatokat. "

Azért szögezzük le, hogy jobb helyeken vannak olyan tévécsatornák, ahol folyamatosan leadnak ilyen régi sorozatokat... nemcsak ezeket, hanem bármelyik másikat...
Tehát nem akkora kunszt, hogy valahol megy a Knight rider is...
süti beállítások módosítása