Így jártam anyátokkal - How I Met Your Mother 8. évad
2014. július 29. írta: redbandita

Így jártam anyátokkal - How I Met Your Mother 8. évad

Nem aktuális már annyira, hiszen már a kilencedik évad is lefutott és azzal le is zárult a sorozat, de ha már az első hét évet összefoglaltam egy-egy posztban, akkor gondoltam az utolsó kettőt is illene ennyivel megtisztelni. Habár ez a kettőt már sokkal gyengébbre sikerült, mint amit az első hét évadtól megszokhattunk. Vannak azért poénok, de jóval kevesebb és az általam nagyon kedvelt Barney is jó útra tér, ami a sorozat hangulatának, pörgősségének nagyon nagy visszahúzó ereje... Mi lett veled, Tesó?

how-i-met-your-mother_screenshot_20131001132911_2_nfh.jpg

Amerikában a nyolcadik évad 2012 szeptembere és 2013 tavasza között futott, és az utolsó epizódban végre megpillantottuk "az anyát", a "feleséget", akinek történetét Ted nyolc éve meséli gyerkőceinek. Ennél azonban meglepőbb, hogy Barney is nősülni készül... Néhány képkocka erejéig megint beleskelődhetünk az előkészületekbe, sőt a lagzira is.

Ted Mosby (Josh Radnor)

Jó öreg Tedünk már az előző évad végén összefut egykor kedvesével, Victoriával, akit még saját esküvőjéről is megszöktet. Össze is költöznek, sőt maguk mellé fogadják a nő flúgos exvőlegényét, Klaust is. Úgy tűnik működik a dolog, hiszen Ted végül fel is teszi a nagy kérdést. Ám a nő olyan feltételt szab, ami betarthatatlan, így szakítanak. Ezután Ted beleveti magát a csajozásba, szárnysegédje pedig ki más lehetne, mint Barney?! Őrültebbnél, őrültebb nőket szed(nek) fel, ami végül odáig vezet, hogy Ted vesz egy saját házat. Az épület teljesen le van robban, de felakarja újítani, hogy leendő családjával majd ide tudjanak beköltözni. Átadják a Ted által megtervezett épületet, de teljesen más okokból mégis ez lesz a férfi eddigi legnehezebb estéje, miután arra a döntésre jut, hogy elhagyja imádott városát.

Marshall Eriksen (Jason Segel)

Kiderül, hogy Marshallék cége a csőd szélére kerül, elveszíti a munkáját, így jól jön, hogy Lily éppen új állást talál. De Lily új főnöke, aki amúgy a "Kapitány" rengeteg feladattal látja el kedvenc asszisztensét, és így már egyre kevesebb idejük marad egymásra. Lily ajánlatot kap, és emiatt egész családjával együtt Rómába költözik/költözhet, Marshall izgatottan várja az új életét. Tesz még egy utolsó hosszabb nyaralást, kisfiával együtt az anyjánál, és ekkor ő is kap egy hívást álmai állásáról. Ti hogy döntenétek?

Lily Aldrin (Alyson Hannigan)

Lily és Marshall igyekeznek minél jobb szülők lenni, de rájönnek, hogy ez nagyon fárasztó munka. Van, hogy napokig nem alszanak és ilyenkor amit a barátaiknak mondanak nekik, az picit zavaros... Be kell látniuk, hogy segítségre van szükség: babysitterre. Amikor már megtalálnák az igazit, megint feltűnik Lily apja a képben, és egész jó nagyszülőnek bizonyul. Lily így visszamehet dolgozni, de úgy érzi nem tud kibontakozni, így a lehető legjobbkor jön neki a Kapitány ajánlata, de a munkára szinte minden ideje rámegy. De megéri, mert lehetőséget kap egy nagy álma megvalósítására, Rómába költözhet a családjával.

Robin Scherbatsky (Cobie Smulders)

Úgy néz ki, hogy Robin már teljesen túl van Barney-n, most éppen egy Nick nevű fickóval randizgat, aki nem teljesen százas és nem is egy IQ bajnok, de kockás a hasa. Robint nem zavarja, hogy Barney éppen Quinnel való esküvőjét szervezi, ám amikor azok szakítanak és Barney elképesztő csajozásba kezd, akkor megsajnálja. Sejthető, hogy ez nem csak szimpla sajnálat, itt még valami lesz... Robin és Nick végül szakítanak, de Barney nem akarja már Robint, ő most egy Patrice nevű lánnyal randizik, aki Robin legutálatosabb ismerőse.

Kiderül, hogy Patrice és Barney kapcsolata csak egy volt Barney csajozós technikái közül, egy utolsó csel, "a Robin". Ugyanis Barney régóta azon dolgozott, hogy visszahódítsa őt, csakhát a maga sajátos módján. Végül letérdel és felteszi a nagy kérdést, Robin pedig igent mondd. Össze is költöznek, de mindkettőjük számára nehéz az összeszokás, mindketten tartanak sok mindentől, de szerintem nagyon jó párost alkotnak. Szerintetek?

Barney Stinson (Neil Patrick Harris)

Az évad elején Barney még Quinn vőlegénye, míg a végén már Robiné. Hogy lehetséges ez? Hát ő Barney, ne lepődjünk meg tőle semmin. De a két nő között sem tétlenkedik: millió nőt összeszed, egy darabig még kutyája is van, de valahogy mégse tűnik olyannak, mint korábban. Hatalmas cselsorozat után Barney végül megkéri Robin kezét, és az szerencsére igent mondd. Ám BArney nehezen szokja a gondolatot, hogy ezután már ugyanazzal a nővel kell élnie egész életében, pláne a gondolatot, hogy ágyba bújni sem bújhat mással. Sor kerül Barney életének legrosszabb estéjére, a legénybúcsúra. 

Vendégszereplők:

  • Becki Newton – Quinn
  • Ashley Williams - Victoria
  • Thomas Lennon – Klaus
  • Michael Trucco – Nick
  • Suzie Plakson – Marshall anyja
  • Chris Elliott – Lily apja
  • Ned Rolsma – Marshall bátyja
  • Lyndsy Fonseca – Ted lánya
  • David Henrie – Ted fia
  • Joe Manganiello – Marshall egykori barátja
  • David Burtka – Scooter
  • Ellen D. Williams – Patrice
  • Seth Green – Marshallék egykori csoporttársa
  • Peter Gallagher – Ted professzora
  • Ray Wise – Robin apja
  • James Van Der Beek – Simon
  • Abby Elliott – Jeanette
  • Kyle MacLachlan – Kapitány
  • Jayma Mays – Ted egyik hódítása
  • Frances Conroy – Barney anyja
  • Ralph Macchio
  • Mike Tyson
  • Cristin Milioti – Ted leendő felesége

how-i-met-your-mother.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr66552259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása