Beperelték a Ted alkotóját
2014. július 15. írta: redbandita

Beperelték a Ted alkotóját

Bár a Ted című vígjáték már két éve bombasikernek bizonyult, valakiknek pont most jutott eszébe, hogy plágium miatt bepereljék a film alkotóját,Seth MacFarlane-t, a Universal stúdiót és a Media Rights Capitalt. A Bengal Mangle Productions (BMP) állítása szerint Ted, az iszákos és trágár mackó az ő agyszüleményük jogosulatlan másolata. A BMP ugyanis korábban közzétett az interneten egy rajzfilmsorozatot Charlie the Abusive Teddy (Charlie, a trágár/erőszakos mackó) címmel. A rajzfilmes Charlie-nak a filmbeli Ted kiköpött mása mind külsőre, mind viselkedésében. A peres beadvány részletesen felsorolja, hogy a 2009-ben és 2010-ben publikált webes sorozatban Charlie ugyanúgy egész nap a kanapén ücsörög, káromkodik és vedel, illetve molesztálja a hölgyeket, mint a filmben, vagyis szerintük MacFarlane-ék nemcsak magát a karaktert lopták el, hanem a poénok jó részét is.

charlieted-banner.jpg

A rendező és a stúdió egyelőre nem kommentálták a per megindítását, amelynek időzítése nem lehet teljesen véletlen: a Ted 2 forgatása hamarosan kezdődik Bostonban, tehát a bírósági történetnek lesz még folytatása. A Ted 2 főszereplői Mark Wahlberg és Amanda Seyfried, a hazai premierre várhatóan 2015 nyarán kerül majd sor.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr36516107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása