Rio 2 [2014] - Vissza a vadonba!
2014. május 05. írta: redbandita

Rio 2 [2014] - Vissza a vadonba!

Egyértelmű volt, hogy az idei filmes listámra fel kell kerülnie a Rio 2 című mozinak: részben animációs filmek iránti rajongásom miatt, részben pedig, mert az első rész is nagyon tetszett. Picit nekem már sok volt a dal, már majdnem azt hittem, hogy egy Disney rajzfilmet látok, de a történet és a poénok óriásiak voltak. Lett egy új kedvencem is: Gabi. Bárkinek merem ajánlani: kicsiknek, nagyoknak egyaránt!

Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető, veszélyes tartalom

Rio2_online_KN.jpg@intercom

A rendező a régi

A Rio alapötlete Carlos Saldanhától származott, aki korábban a Jégkorszak-filmekkel (második és harmadik rész) aratott nagy sikert. Szülővárosa, Rio adta a keretet az élete nagy kalandjára induló, puhány papagáj történetéhez, melyet vérpezsdítő brazil ritmusok és modern popzene elegyével dobott fel. Saldanha új története azon az ötleten alapul: mi van, ha mégsem Azúr és családja az utolsó kék arapapagájok a világon? A sztorit egyúttal vadonatúj környezetbe helyezte, a brazil őserdőbe.

Rio2_jelenetfoto (12).jpg@intercom

„Nagyon eltérő helyszínt képzeltem el, mint amit az előző részben felfedeztünk. Úgy gondoltam, ki kell szabadulnunk a városból.” 

"Egy nagyszabású zenés jelenettel kezdünk – magyarázza Saldanha. – Az első filmben már felfedeztük a karnevált. Tudtuk, hogy Brazíliában a második legnagyobb esemény a szilveszter éjszaka. Ezért elhatároztuk, hogy egy különleges zenés jelenetben fogjuk viszontlátni a szereplőket.”

A rendező hatalmas, vad dzsungelt akart láttatni, érzékeltetve a hely nagyságát, ugyanakkor az intimitását is. Ráadásul az amazonasi erdő védett terület.

„A madarak, amelyekkel találkozni fogunk, életben vannak és azért sikerült túlélniük, mert nincs kapcsolatuk az emberrel. Létrehoztunk egy elzárt madárfalut, mely a gigantikus Amazonas mikrokozmosza.”

Azúr és családja

Azúr eredeti hangja, Jesse Eisenberg, aki maga is rajongója a kis kék madárnak.

"Szeretem Azúrt játszani, mert olyan mókás és helyes fickó.” - mondta Jesse.

Ezúttal nem a nagyvárosi dzsungelben, hanem igazi őserdőben kell helytállnia Azúrnak és Csilinek. Három fiókájuk van: a könyveket bújó Bia, a kalandvágyó Tiago, és a legidősebb, a vagány Carla, akinek több térre lenne szüksége, hogy kibontakoztassa zenei tehetségét. Csili elhatározza, hogy a gyerekeinek meg kell ismerkedniük az igazi madárléttel, ezért javasolja a túrát az Amazonashoz.

Rio2_jelenetfoto (10).jpg@intercom

Csili úgy véli, a fiókáik túlságosan kezdenek hasonlítani az emberre, és talán sosem fogják megtanulni, hogyan kell madárnak lenni. Azúr kényelmetlenül érzi magát, de a családja kedvéért belevág. Végtére is mi rossz történhet egy családi vakáción??? Sok minden...

„Csili a dzsungelben nőtt fel – mondja Anne Hathaway, aki a kis madár szinkronhangja –, a gyerekek viszont Rióban, tehát sok emberi hatás éri őket. Zenét hallgatnak, tévéznek, palacsintát esznek. Csili nem rajong ezekért a dolgokért.”

Érkezésük után találkoznak a helybeliekkel, köztük Eduardóval, Csili szigorú elveket valló apjával, és Mimivel. Továbbá ott van az elbűvölő Roberto (eredeti hangja Bruno Mars), a vadon élő madarak mintapéldánya, aki rendkívüli módon feszélyezi Azúrt, leginkább azért, mert a szépfiú egyben Csili exe is. Eduardo eleinte hálás Azúrnak, hogy visszahozta a lányát, ám a szigorú családfőből hamar elégedetlen após válik.

Rio2_jelenetfoto (14).jpg@intercom

„Eduardo örül, hogy újra találkozhat Csilivel és megtudja, hogy nagyapa, de ahogy egyre jobban megismeri Azúrt, úgy találja, hogy a veje bosszantó fickó, vagy még annál is rosszabb” – fejtegeti Andy Garcia, a madár szinkronhangja.

Rio2_jelenetfoto (3).jpg@intercom

Eközben az emberek...

Azúr gazdája, Linda immáron a tudós, Tulio felesége, így együtt vágnak neki a dzsungelnek, amikor a férfi úgy véli mégsem haltak ki a kék arapapagájok. A kutatás már önmagában sem veszélytelen: kígyók, vadak, mérges pókok, békák, ám a legnagyobb veszélyt mégis néhány ember jelenti az ifjú pár számára.

Rio2_jelenetfoto (11).jpg@intercom

A barátokra mindig számíthatunk

Azúr barátai – Nico, Pedro, Rafael és Luiz – nem akarnak kimaradni a dologból, és ami fontosabb, kételyeik vannak, hogy Azur megállja a helyét az utazás megpróbáltatásai közepette. Ráadásul új zenészt is keresnek, mivel nyakukon a karnevál, és új zenészcsapatra van szükségük a világ legnagyobb show-jához. Jamie Foxx egy apró sárga energiagombócnak, a kanári Nicónak kölcsönözte a hangját, akinek a zene az élete. Pedro, a bíborpinty hangját Will.i.am, a The Black Eyed Peas együttes frontembere szolgáltatja. 

@intercom

A gonosz

Miközben Azúrnak a dzsungel veszélyeivel, az apósa nemtetszésével és egy lehetséges riválissal kell szembenéznie, újabb fenyegetés közeledik. Nigel visszatér, követi Azúrt és Csilit az Amazonason, hogy bosszút álljon rajtuk. Nigel híve és segítőtársa Gabi, az érte epedő kétéltű. Vonzalma hiábavaló, mert erősen mérgező a teste, és Nigel különben sem érdeklődik iránta, sőt gyakran bosszantónak tartja őt. Gabit azonban mindez nem gátolja abban, hogy közelebb kerüljön hozzá mint lelki társa.

Rio2_jelenetfoto (8).jpg@intercom

Világrekord

a film alkotói semmit nem bíznak a véletlenre: ők már két héttel a premier előtt hivatalosan bajnokok akartak lenni – úgyhogy bekerültek a Guinness rekordok könyvébe. A film gálapremierjére március 21-én Miamiban, a Fontainbleau Miami Beach Hotelben került sor, ahova nemcsak az alkotókat, és a film eredeti szinkronhangjait (többek közt Anne Hathaway-t, Jamie Foxx-ot, Andy Garcia-t és will.i.am-et) hívták meg, hanem 256 samba táncost is. A színpompás és kacér tömegnek a Guinness szigorú szabályzata szerint a hivatalos ellenőrök előtt kellett hagyományos karneváli jelmezben legalább öt percen át közös koreográfiára szambáznia. Mivel a muzsikát Sergio Mendez szolgáltatta, a hangulattal nem volt baj, és a táncosok mellé a sztárok is beszálltak a buliba – az eredmény nem is maradt el: a Rio 2. bekerült a rekordok könyvébe!

Rio2_premier.jpg@intercom

Zene

A második filmnek nemcsak a története, hanem a zenei világa is az Amazonas vidékéhez kapcsolódik. John Powell, a díjnyertes zeneszerző az első rész után visszatért, hogy együtt dolgozzon a brazil zenei legendával, Sergio Mendezzel a film zenéjén. Dalokat komponált még a filmhez a brazil Carlinhos Brown, előadóként részt vett a Barbatuques és az UAKTI együttes, valamint az énekes-dalszerő-gitáros Milton Nascimento is.

„Szerettünk volna újfajta zenei ízeket, izgalmas ritmusokat megmutatni, s ha lehet, még nagyszabásúbb zenei világot nyújtani, mint az előző filmben.” - mondta a rendező.

A film egy nagyszabású jelenettel kezdődik, melyben az első részben megismert madár szereplők és barátaik repülnek együtt egy ünnepségen a „What Is Love” című szám dallamára, melyet Janelle Monáe, a feltörekvő R&B/pop sztár ad elő, és közreműködnek benne a főszereplő színészek is.

Az „Ô Vida” című szám Azúr és családja utazását kíséri végig az Amazonason, ahogy a dzsungelbe tartanak. Powelll egyik kedvencét, a „Poisonous Love” számot Kristin Chenoweth és Jemaine Clement adja elő. Bruno Mars jellegzetes énekstílusát a „Welcome Back” számban hallhatjuk, ebben Roberto fejezi ki örömét, hogy újra találkozott Csilivel.

A „Don’t Go Away” egy altató, melyet Csili (vagyis Anne Hathaway) énekel a három fiókának az első éjszakán új amazonasi otthonukban.

Másik emlékezetes pillanat, amikor Jemaine/Nigel és Kristin/Gabi az „I Will Survive” című klasszikus sláger egyfajta paródiáját adják elő a meghallgatáson.

A magyar változat is garantáltan el fogja kápráztatni a rajongókat: Kállay Saunders András vállalta el, hogy elénekli Bruno Mars filmbeli dalát! A Dal 2014 győztese, a Megasztár felfedezettje, akit eddig is sokan neveztek a „magyar Bruno Mars-nak” nagy kedvvel vetette bele magát az animációs film szinkronjába.

Rio2_KallaySaundersAndras_szinkron (1)_online.JPG@intercom

- Nagyon élveztem a munkát, hiszen már az első részben is közreműködtem, amikor a többi Megasztárossal énekeltük a Rio végefőcímdalát. Örülök, hogy most egy különleges karakternek kölcsönöztem a hangomat – mondta Kállay, majd hozzátette: - Nagy rajongója vagyok Bruno Marsnak, imádom, ahogy az élő zenét keveri a klasszikus dallamokkal.

A dalok:

  1. What Is Love – Janelle Monáe
  2. Rio Rio – Ester Dean (feat. B.o.B)
  3. Beautiful Creatures – Barbatuques, Andy Garcia, Rita Moreno
  4. Welcome Back – Bruno Mars
  5. Ô Vida – Carlinhos Brown, Nina de Freitas
  6. It's A Jungle Out Here (Brazilian) – Philip Lawrence (feat. UAKTI)
  7. Don’t Go Away – Anne Hathaway, Flávia Maia (feat. UAKTI)
  8. Batucada Familia – Carlinhos Brown, Siedah Garrett, will.i.am, Jamie Foxx, Rachel Crow, Amy Heidemann, Andy Garcia, Rita Moreno
  9. Poisonous Love – Kristin Chenoweth, Jemaine Clement
  10. I Will Survive – Jemaine Clement, Kristin Chenoweth
  11. Bola Viva – Carlinhos Brown
  12. Favo De Mel – Milton Nascimento
  13. It's A Jungle Out Here – Philip Lawrence
  14. What is Love (Cast) – Janelle Monáe, will.i.am, Anne Hathaway, Jesse Eisenberg, Jamie Foxx, Carlinhos Brown

Eddigi eredmények

A Jégkorszak alkotóinak új filmjét, a Rio 2.-t (április 10-től a hazai mozikban) áprilisban kezdték vetíteni az Egyesült Államokban valamint a legnagyobb mozis piacokon, de néhány országban már korábban volt a bemutatója – és az itteni eredményekből arra következtethetünk, hogy az Amazonas dzsungelében bulizó papagájok óriási sikerre készülhetnek.

A Rio 2. nemzetközi karrierje március közepén kezdődött Oroszországban és Ukrajnában, majd Brazíliában folytatódott. A hazai pálya jót tett a madaraknak: a hatalmas országban animációs film még sosem ért el ilyen jó eredményt, és a Fox stúdiói is eddigi legnagyobb bevételét könyvelhette el. A kék madarak tovább szárnyaltak: még kilenc országban mutatkoztak be, így már 12 ország 6155 mozijában játsszák a filmet. A Rio 2. Angliában, Németországban, Ausztriában, Svájcban és Portugáliában is a toplista csúcsán rakott fészket – és mindenütt nagyobb bevételt hozott, mint az első Rio-film. 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr796117873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása