Gyilkos elmék - Criminal Minds Season 3
2014. április 14. írta: redbandita

Gyilkos elmék - Criminal Minds Season 3

Pár hete idéztem fel egyik kedvenc sorozatom második évadát, most következzen a harmadik. Ekkor hagyja el a profilozók csapatát az egyik legstabilabbnak tűnő személy, Gideon. És ekkor csatlakozik az egykoron már nyugalmazott, sikeres író, a profilozói munka egyik atyja, David Rossi. Ez az évad egyébként csak 20 részből állt, a forgatókönyvírók sztrájkja miatt. Sőt eredetileg csak 13 epizód készült el, a sztrájk vége után gyártottak le még hét részt. Amerikában 2007 szeptembere és 2008 májusa között futott. Ti még emlékeztek mi történt a főbb szereplőkkel?

criminal-minds-the-complete-third-large.jpg 

Aaron Hotchner (Thomas Gibson)

Houtch ebben az évadban sokszor szembekerül a Főnökével, Straussul, aki az egyik eset után két hétre fel is függeszti a csapat vezetőjét. Hotchner felesége még örül is ennek, sőt arra kéri a férjét, hogy helyeztesse át magát másik munkakörbe. Az ötlet Strauss-nak is tetszik, Houtch-ot a fehérgalléros bűnözök lenyomozására fogadná fel. A csapat persze nem repes az örömtől, szerencsére végül Houtch jó döntést hoz, visszakapja régi munkáját, viszont elveszíti a családját. Hotchner ezt nagyon nehezen dolgozza fel és szíve szerint a csapat tagjainak sem mesélné el, persze profilozók előtt titkolózni nem könnyű... Végül persze az sem segít, hogy a válási papírokat az egész csapat előtt kell átvennie.

600px-CMS3E02_05.jpg

Hotcner az évad végén egy robbanásban megsérül, egy barátját pedig el is veszti. Az utolsó rész teljesen félbehagyja a sztorit, úgyhogy érdemes bekészíteni a negyedik széria első epizódját.

Derek Morgan (Shemar Moore)

Még az előző évadban megtudtuk Derek gyerekkori traumáját, most pedig azt, hogy emiatt elvesztette Istenbe való hitét, ez elég nagy gondot okoz egy sátánista ügy felderítésében. Amikor Derek már nagy nehezen ráveszi magát, hogy templomba menjen, egy hozzá közel álló személy majdnem halálos sérülést szerez. Így a férfi megint elbizonytalanodik.... Derek csakúgy megjegyzi Emilynek, hogy négy háza is van, hát úgy látszik jól lehet keresni a profilozó munkával :)

matthew-gray-gubler-scared-t0-death-GC.jpg

Az évad vége felé a csapat besegít az FBI és a rendőrség közös nyomozásába, a kutatást végző FBI ügynök nagyon utálja Dereket az első perctől fogva. Ennek azaz oka, hogy ha a nő belebukik az ügy felgöngyölítésébe, akkor Dereket nevezik ki a helyére, ami a férfinek egy nagyon nagy lehetőség volna.

Dr. Spencer Reid (Matthew Gray Gubler)

Reid nagyon nehezen birkózik meg Gideon távozásával, talán valamiféle apapótlék is volt neki a férfi, valószínűleg ezért is címzi búcsúlevelét a fiúnak. Reid még küzd a gyógyszerfüggőséggel is, még egy anonim csoprtba is ellátogat, de viselkedése így is nagyon változó. Hol remekül helytáll pl. mikor Hotchnerral egy halálraítéltet hallgat ki, aki megakarja ölni őket is és Houtch nincs a helyzet magaslatán. Néha viszont ideges, türelmetlen, undok kollégáival, helyi nyomozókkal vagy akár hozzátartozókkal is.

criminal-minds110.jpg

Reid elmesél egy elég kínos/rossz történetet tinikorából, de ez sem mentség rá, hogy főnökét átverve, a többieket veszélybe sodorva próbál megmenteni egy gyilkos fiút.

Jennifer Jareau (A.J. Cook)

Az előző évadban a szőke ügynököt még az is sokkolta, hogy vérengző kutyákat kellett lelőnie, most egy veszélyes férfit gyilkol meg és ez valahogy nem zaklatja fel. De az évad közepe felé látszik, hogy valami bántja, egyre nehezebben viseli a nőket, gyerekeket érintő ügyeket.

Egy miami-i sorozatgyilkos ügyében jár el éppen a csapat, amikor a helyszínen beleütköznek egy régi ismerősbe, Will-be. Kiderül, hogy a férfinak és JJ-nek már majdnem egy éve titkos kapcsolata van, Will nagyon szeretné már nyilvánossá tenni a dolgot, de JJ nem akarja. Még ebben az évadban az is kiderül, hogy JJ terhes, így Will megkéri a kezét és költözik. 

Penelope Garcia (Kirsten Vangsness)

Míg az előző évadban nem sok izgalmas dolog történik a komputerkirálynővel, addig ebben a szezonban annál több. Kezdetben meg kell küzdenie a gondolattal, hogy Hotchner és Prantiss esetleg elhagyják a csapatot. Mivel Garcia utálja a változásokat, két kollégáját pedig nagyon szereti, így mindenféle módon megpróbálja megakadályozni a dolgot.

Garcia életveszélybe kerül, pedig egy ártatlannak tűnő randira készül csupán. Összeveszik legjobb barátjával, de a bajban mindenki mellette áll. Végül pedig részben ennek az ügynek is köszönhetően még szerelem is beköszönt az életébe, egy kocka fiú személyében. Szintén ennek az ügynek kapcsán hallunk arról, hogy Garciat azért vették fel az FBI-hoz, mert túl jó hacker, és azt akarták, hogy inkább az államnak dolgozzon, mint ellenük. Ám most bajba kerül, mert titkos aktákat találnak a gépén. Kiderül az is, hogy Garcia önkéntesként segít áldozatok hozzátartozóinak a gyászát feldolgozni.

criminal_minds.jpg

Garcia és Kevin kapcsolata már nem titok a csapat előtt sem, de ez egyébként sok komikus jelenet forrása.

Emily Prentiss (Paget Brewster)

Még az előző évad végén tudjuk meg, hogy Strauus felkéri Emilyt egyfajta "tégla munkakörbe". A nő azonban nem áll rá a dologra, így végül felmondd. Pont akkor mikor Houtch is fel van függesztve, úgyhogy a csapat eléggé hiányosan megy az egyik helyszínre. De végül Emily marad és mostanra oszlopos tagja lett a bandának, talán mondhatni, hogy baráti szálak is fűzik a többiekhez.

criminal-minds-mantegna96.jpg

David Rossi (Joe Mategna)

Rossi ügynök igazi nagyágyú a viselkedés kutatók között, ott volt a legelső ilyen jelelgű csoportban. Azóta számtalan könyvet megjelentette a témában, valamiféle celebnek is mondhatjuk a profilozók között. Igazság szerint már visszavonult, de most visszatér. Méghozzá egy húsz éve le nem zárt ügy felderítése miatt, de ezt senkinek nem köti az orrára. Kezdetben nagyon nehezen megy neki a csapatmunka, Hotchner le is kell, hogy szúrja emiatt, de aztán elkezd beilleszkedni. Az ügynökök is bizalmatlanul fogadják, fel is néznek rá, de elemzik is. Amikor találkoznak (az egyik nyomozás során) egy törtető, hírnévre hajtó ügynöknővel, akkor döbben rá Rossi, hogy ő is mennyire ilyen volt és mennyire nem büszke akkori énjére.
Rossit nagyon nem hagy nyugodni egy több, mint húsz éve megoldatlan ügy, de acsapt segítségével végül annak is pont kerül a végére.
A csapat legidősebb tagja egyébként nagy nőfaló is, eddig három feleséget és persze számtalan egyéb nőt fogyasztott már el.

criminal-minds114.jpg

További szereplők

Jason Gideon (Mandy Patinkin)

Az alapcsapat egyik masszív tagjának tűnik/tűnt az első évadban, de ebben a másodikban mégis elköszön, sőt igazából csak az első két epizódban tűnik fel. Akkor is inkább csak elmeséli miért kell otthagynia a csapatot. Leginkább Reidnek próbálja megmagyarázni a dolgot, de igazán nyomós érvvel nem szolgál. Mindenesetre a dolog hivatalos: beadja a felmondását is, talán mondhatjuk, hogy nyugdíjba vonul.

Erin Staruss (Jayne Atkinson)

A leggonoszabb, legádázabb, legsz@rkeverőbb banya az FBI-nál (feltehetőleg), mindenesetre  a kis csapat életét nagyon megnehezíti, főleg Aaronét. Egyetlen epizód erejéig helyszínre is "kiszáll" az ügynökökkel, de elég gyorsan rájön, hogy kényelmesebb neki az íróasztal mögött.

Haley Hotchner (Meredith Monroe)

Az általam nem igazán kedvelt nőnél betelik a pohár, fogja a kis Jacket és elköltözik Hotchnerrel közös otthonukból, sőt a válókeresete is beadja.

Kevin Lynch (Nicholas Brendon)

Kevin kb. az évad közepén lép a sorozatba, és a későbbiekben is oszlopos tag marad. Garcia azonnal felkelti az érdeklődést, szerelem ez első látásra. Ez talán nem is meglepő, hiszen eléggé hasonlítanak, mindketten kockák a javából. Szerintem nagyon összeillenek.

Will LaMonatgne Jr. (Josh Stewart)

Már az előző évadban feltűnt a nyomozó, amikor egy ügy felderítésében kérte az FBI segítségét. Most barátja meggyilkolása miatt kerül össze a profilozókkal. De csakhamar kiderül, hogy az egyikőjükhöz elég komoly kapcsolat fűzi.

Vendégszereplők

  • Francis Capra - az egykor a Veronica Marsból ismert "motoros" itt egy gyilkos alakít
  • Ariel Winter - a Modern család Alex-je egy hatéves kislányt alakít, akit elrabolnak egy bevásárlóközpontban
  • Andrea Roth - a leginkább a Harmadik műszakból ismert tűzoltó, itt egy ügyészt alakít, aki korábban együtt dolgozott Hotch-al is.
  • Eddie Cibrian - a Harmadik műszakban Doherty tűzoltót játszotta, itt pedig egy gyilkost
  • Michael Beach - szintén a Harmadik műszakból ismert Doki, itt egy papot játszik
  • Frankie Muniz - itt egy gyilkost játszik (10. rész), ismerős lehet pl. Kutyám Skip-ből, vagy a Már megint Malcolm-ból
  • Cody Kasch - itt egy Owen nevű gyilkost alakít, a Született feleségekben is furcsa tinit játszó színész
  • Sienna Guillory - Kate nevű ügynök, Hotch régi kollégája
  • Erik Palladino - egy nyomozót játszik, számtalan sorozatból ismerős lehet pl. Vészhelyzet, Isteni sugallat, 666 Park Avenue, NCIS: LA

Epizódlista

  1. Kétely - a legbizarrabb tinilány
  2. Apák bűnei - a legképzetlenebb ügynök
  3. Halálra rémülve - a legőrültebb pszichiáter
  4. A sötétség gyermekei - a leggonoszabb nevelőanya
  5. 7 másodperc - legcsaládibb ügy
  6. Arctalanul - legijesztőbb Halloween
  7. Személyazonosság - 
  8. Ördögi szerencse - legsátánistább ügy
  9. Penelopé - a legjobb hacker
  10. A sötétség lovagja - legártatlanabb gyilkos(?)
  11. Született gyilkos - legjobban hasonlító fiú
  12. Új élet - legrosszabb üzenet
  13. Morzsák - legtörtetőbb ügynök
  14. Sérülések - legrégibb megoldatlan ügy
  15. Magasabb hatalom - legvitatottabb nyomozás
  16. Mint az elefánt - sose felejt - leggyilkosabb szerelem
  17. Felhevülve - legtitkosabb kapcsolat(?)
  18. Átlépni egy határt - legkitartóbb követő
  19. Tabula rasa - legjobbkor jött amnézia
  20. Egyszerű kivitelezés - leglezáratlanabb befejezés

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr136010419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása