Nevem Sam - I am Sam [2001] - Dakota első felejthetetlen szerepe
2014. március 27. írta: redbandita

Nevem Sam - I am Sam [2001] - Dakota első felejthetetlen szerepe

Nemrégiben töltötte be az általam nagyon kedvelt Dakota Fanning a második X-et, és akkor írtam arról, hogy a közeli jövőben szeretnék egy picit több figyelmet szánni az ifjú tehetségnek. Így tehát most következzen a kis Dakota első nagyobb, jelentősebb, komolyabb szerepe, ami egyértelművé tette, hogy NEM egy átlagos gyerekszínészről van szó az ő esetében. Ebben a moziban olyan nagy színészek mellett állja meg a helyét, mint Sean Penn vagy Michelle Pfeiffer. 

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

movie-i-am-sam-poster-1-mask9.jpg

Kis fejszámolást végezve, ha Dakota idén lett 20 éves, akkor a film elkészültekor/debütálásakor mindössze hét éves volt, és filmbeli szerepe szerint is pontosan ennyi. Vagyis a mozi jelentős részében, bár hozzá kell tenni, hogy Lucy csecsemőkora óta mutatva van, de a film jelentősebb részében Dakota alakítja Sean Penn azaz Sam lányát. Érdekesség egyébként, hogy a kisebb, kétéves Lucyt, Dakota húga, Elle Fanning alakítja.

674624_10.jpgDakota Fanning 2001-ben a film premierjén

Dakota egyébként többféle díjat is bezsebelt 2001-ben és 2002-ben az alakítással: BFCA - legjobb fiatal színész kategória, Satellite - új tehetség kategória, PFCS - legjobb fiatal előadó stb. Ezen a bizonyos BFCA gálán történt az a kis malőr, amiről már korábban írtam, hogy Dakota nem érte fel a mikrofon állványt, ezért a díjat átadó Orlando Bloom nem cicózott: Dakota hóna alá nyúlt, és felemelte, amíg a kislány beszélt :)

Screen shot 2010-02-26 at 10_42_49 AM.png

Először Sam-et ismerjük meg, akit Sean Penn valami elképesztően hitelesen, talán mondhatom, hogy brilliánsan alakít. A szerepért egyébként Oscarra is jelölték, amit akkor nem kapott meg, de ez semmit sem von le a színészi munkájából. Sam nem egy átlagos figura, ő teljesen egyéni, speciális jelenség. Csak azért se fogom leírni, hogy fogyatékos, mert szerintem nem az. Lehetséges, hogy értelmi színvonala egy 6-7 éves gyerekével azonos, de mindent belead, hogy jó apja legyen Lucynak, és mindennél jobban szereti a kislányt.

Sam éppen a műszakját tölti, amikor kiderül, hogy barátnője már a kórházban van, éppen szülni fog, így azonnal odarohan. Gyönyörű, egészséges, szőke kislányuk lesz, ám az asszony igen hamar meggondolja magát, nem akar anya lenni, és lelép. A szó legszorosabb értelmében, de ezt majd meglátjátok a filmben!

Szóval Sam megpróbál a maga módján boldogulni, ami lássuk be egy átlagos felnőtt számára is irtó nagy kihívás lenne, hát akkor milyen lehet ez egy felnőtt férfi testébe zárt kisfiúnak... Sam-et segíti a szomszédja (Dianne Wiest), aki nagyon jó barátja is, de egy kicsit talán ő is flúgos, no meg egy egész kupacnyi barát, akiknek persze szintén fogalmuk nincs a gyereknevelésről.

dakota_fanning.jpg

Lucy nő, mint a gomba: egyre nehezebb kérdéseket tesz fel a világról, hamarosan iskolás lesz, és túlnő/lekörözi egyébként imádott édesapját. Dakota egyszerűen fenomenális a szerepben, nem is találok rá megfelelő szavakat. Szinte elhisszük, hogy Penn-el valódi apa-lánya kapcsolatban állnak egymással. Lucy elkezd járni az iskolába, és ekkor kezdődnek a gondok... No nem a lánya és az apuka között, bár Lucy ekkora már észleli a különbséget "más/normális apukák" és az övé között. De mégsem ez okoz problémákat. Az iskolában a pedagógus, nevelési tanácsadó kezd aggodalmaskodni, hogy Sam alkalmas-e apának, hogy mi lesz, ha Lucy idősebb lesz, és értelmesebb/okosabb a saját apjánál...

148312_galeria_nevem_sam_02.jpg

Sam kénytelen ügyvédet fogadni, hogy bebizonyíthassa jó apa, és feltudja nevelni Lucyt. Azonban nem sok pénze van ügyvédi honoráriumra, ráadásul egy nagyon nagy nevű ügyvédnőt keres fel, Rita (Pfeiffer) kezdetben nem akarja elvállalni az ügyet. Részben szerintem azért, mert biztos vesztésnek gondolja, no meg persze azért is, mert Sam nem tudná megfizetni őt. Ám végül mégis elvállalja, ráadásul pro bono. 

IAmSam-Still2.jpg

Egy rosszul sikerült szülinapi zsúr után Lucy a gyámügyhöz kerül, és innentől még annyi esély sincs Sam győzelmére, aki kicsit fel is adja a dolgot. Lucyt nevelőszülőkhöz adják, a per pedig folytatódik. De lehet e esélye Samnek a győzelemre? Vajon tényleg képes egy gyerek felnevelésére egyedül?

nevem_sam_01_nagy.jpg

Nagyon jó film, egészen magával ragadott és észre sem vettem az idő múlását. Ám aki könnyed kikapcsolódásra vágyik az ne ezt válassza! Néhol szomorú, néhol mulatságos, néhol szívbemarkoló, néhol nagyon kedves kis történet. Dakota és Sean Penn pedig zseniális!

Untitled.jpg

Mivel Sam mindent tud a Beatles-ről, és a tagokról, talán mondhatjuk, hogy megszállott rajongó, így nem is csoda, hogy a film betétdalait is John Lenneon, és Paul Mccarthy írták, Betales dalok, csak kicsit át/feldolgozva. Ezeket összegyűjtöttem egy lejátszási listára a Youtube csatornánkon!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr885879776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vaszilics Fedor Emánuel 2014.03.28. 14:04:48

Hogy egy klasszikust idézzek: "Fullba nyomták a kretént... Oscar bácsi meg nem gyütt."

Komolyra fordítva a szót, szerintem a legjobban azt az ellentétet világította meg a film, hogy Sam egy csodálatos apa, kinek mindennél fontosabb a gyermeke, és igyekszik mindent megadni neki. De el akarják venni tőle, mert értelmi fogyatékos.
Az viszont fel sem merült a hatóságokban, hogy Ritától, az ügyvédnőtől is el kellene venni a hasonló korú kisfiát, hiszen ő egy gazdag, sikeres nő, a "társadalmi elit" tagja.
Csak éppen le sem szarja a gyermekét, kizárólag a karrierje érdekli, gyakran azt sem tudja, hol van a fia, és a legkevésbé sem érdekli.

redbandita 2014.03.28. 14:07:31

@Vaszilics Fedor Emánuel: igaz. Sőt annak a srácnak is volt apja, aki kb negyedannyit se törődött a fiával, mint Sam Lucyval, mégse volt/lett semmilyen következménye.

Vaszilics Fedor Emánuel 2014.03.28. 14:50:52

@redbandita: Ez mind igaz, csak egyrészt a kisfiú apja egy teljesen jelentéktelen mellékszereplő volt a filmben, ha jól emlékszem, ténylegesen sem jelent, csak telefonon beszéltek vele, másrészt nem értem, hogy ez miben menti az ügyvédnő szülői "teljesítményét"?

SarahConnor 2014.03.28. 20:49:11

Rendkívüli film. Olyan lelke van, ami szinte vibrál, az ember napokra képes egy ilyen film hatása alá kerülni. A szereplők pedig tökéletesek. Mikor Rita Sam lakásán vall a saját bizonytalanságairól, mindig sírva fakadok.
süti beállítások módosítása