Programajánló - Lemezelőzetes Kowalsky- és ünnepi Kormorán-koncert a Barba Negrában
2014. március 07. írta: redbandita

Programajánló - Lemezelőzetes Kowalsky- és ünnepi Kormorán-koncert a Barba Negrában

Még nem éden című új albumának lemezelőzetes koncertjét tartja a Kowalsky meg a Vega március 14-én a Barba Negra Music Clubban, ahol négy új dalt is előadnak. Másnap a Kormorán lép a budapesti klub színpadára, és igyekeznek méltó módon megemlékezni március 15-ről.

kowalsky_meg_a_vega.jpg

A Kowalsky meg a Vega a hamarosan megjelenő Még nem éden című albumából ad ízelítőt. A lemezről felcsendül 5-6 dal, melyekből négyet még egyáltalán nem hallhatott a közönség. Kowáék kiemelt fontosságúnak tartják ezt a koncertet, ezért plusz látvánnyal is készülnek. Előzenekar a Next Day és a Phoenix Rt. A jegyek elővételben 2000, a koncert napján a helyszínen 2500 forintba kerülnek.

A Koltay Gergely által 1976-ban alapított Kormorán másnap ad ünnepi koncertet a Barba Negrában, ez lesz az idei első budapesti fellépésük. A legendás folkrock zenekar megemlékezik március 15-ről, többek közt több Petőfi-vers előadásával. A másfél órás programjukat az Esti Party és az Endorfin Rock Team előzi meg. A jegyek elővételben 1700, a koncert napján 2200 forintba kerülnek.

E hét végén is lesz mire táncolni a budapesti klubban. Szombaton Fenyő Miklós születésnapi koncertjén lehet olyan dalokra ropni, mint a Hotel Menthol, a Csavard fel a szőnyeget, az Isztambul vagy a Csókkirály. Vendég a Mystery Gang, a koncert utáni hangulatért DJ Dominique a felelős. Másnap, 9-én a Pa-Dö-Dő a Budapesti Korai Fejlesztő Központ javára ad koncertet. A bevétel egy részét ugyanis a központ kapja, amely 0-6 éves korú, megkésett, eltérő fejlődésű, vagy fejlődési zavar szempontjából veszélyeztetett kisgyermeknek és családjának nyújt segítséget.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr575846019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása