Francia sztárok a mozivászonról
2014. január 21. írta: redbandita

Francia sztárok a mozivászonról

Mint már azt Enbee beharangozta idén mindannyian örökbefogadunk egy országot, és különböző témákban cikket írunk majd, pl. zene, irodalom, divat, gasztronómia vagy éppen film. Mivel hozzám ez utóbbiak állnak a legközelebb, első bejegyzésemben hagy foglalkozzak egy kicsit a mostanra valamilyen okból világhírűvé vált francia színésznőkről és színészekről írjam.

800px-35mm_movie_negative.jpg

Alain Delon (1935-)

Az 1950-es évek végétől filmez. Az 1960-as években készült filmjeivel vált ismertté, és népszerűségét sikerült tartósan megőriznie. Az 1980-as években rendezőként is bemutatkozott. Mítoszához számtalan nőügye, illetve testőreinek rejtélyes halálában játszott, teljes egészében sosem tisztázott szerepe is hozzájárult.

Alain-Delon1.jpg
Néhány filmje:

  • Ragyogó napfény
  • Fekete tulipán
  • A medence
  • Átjáró élet és halál között
  • Két apának mennyi a fele?
  • Swann szerelme
  • A zsaru szava
  • Klein úr
  • A párduc
  • A szökevény
  • Kalandorok

Audrey Tautou (1976-)

Néhány tévéfilmes szerep után 1998-ban elnyerte a legjobb fiatal színésznő díjat a 9. Fiatal Filmszínészek Fesztiválján Bezière-ben. Ezt követően kapta első nagyjátékfilmes szerepét Tonie Marshall Vénusz Szépségszalon című filmjében. A nagyközönség ebben a filmben fedezhette fel; teljesítményéért 2000-ben megkapta a legígéretesebb színésznőnek járó César-díjat. 3 évvel később valósággal berobbant a vetítőtermekbe Amélie-nek, Jean-Pierre Jeunet új hősnőjének megszemélyesítésével, az Amélie csodálatos élete című filmben. Szelídsége és örökké kamaszos, törékeny szépsége valódi nemzetközi ikonná tették. Ettől kezdve sorban kapta a felkéréseket.

audrey-tautou-7680x5120-wallpaper-2274362.jpg

Néhány filmje:

Brigitte Bardot (1934-)

Az igazi, tiszta szexepilt ábrázolta egy meglehetősen prűd korszakban. Ruhái, frizurái megszabták az 1960-as évek divatirányzatát. Merész szerepei miatt sokan a bűn megtestesítőjének tekintették akkoriban. Jelenleg negyedik férjével él.

Brigitte-Bardot.jpg

Néhány filmje:

  • Igazság
  • Rum bulvár
  • A medve és a baba
  • A bűbájos hibbant lány
  • Babette háborúba megy
  • A párizsi lány
  • Akar velem, táncolni?

Catherine Deneuve (1943-)

Filmes pályáját tinédzserként, 1956-ban kezdte André Hunebelle rendező Les Collégiennes című filmjében, még eredeti nevén, Catherine Dorléac-ként. Az áttörést a Cherbourgi esernyők című filmmusical (1964) hozta meg számára, majd a siker Roman Polański Iszonyat (1965) című filmjével, majd Luis Buñuel szürrealista mesterművel, A nap szépe (1967) folytatódott. Hollywood is felfedezte magának, ahol partnere volt Jack Lemmon és Burt Reynolds. Olaszországban olyan rendezőkkel forgatott, mint Mauro Bolognini és Marco Ferreri, otthon pedig elsősorban François Truffaut, aki A Mississippi szirénje szerény közönségsikere után, 1980-ban ráosztotta Deneuve pályájának talán legszebb szerepét, egy szenvedélyes színésznőét, Az utolsó metróban. A film óriási sikert aratott, Deneuve pedig játékáért 1981-ben César-díjat kapott.

936full-catherine-deneuve.jpgNéhány filmje:

  • Iszonyat
  • A nap szépe
  • Táncos a sötétben
  • Királyi kalamajka
  • Született feleség
  • A muskétás
  • 8 nő

Christopher Lambert (1957-)

Első filmszerepeit a 80-as évek elején kapta, majd sikerrel tűnt fel a Greystoke – Tarzan, a majmok ura című kalandfilmben, első elismerését azonban Luc Besson Metrójában aratta, melyért César-díjjal jutalmazták. Máig legjellemzőbb alakítása, Connor MacLeod, a halhatatlan skót a Hegylakó címszerepében, pedig végre elhozta számára a kívánt népszerűséget, melynek révén ma is sokan csak a hegylakóként ismerik őt. Diane Lane-el 1988-tól 1994-ig élt házasságban, ebből a házasságból született egy lánya 1993. szeptember 5-én Eleanor Jasmine.

christopher-lambert-wallpapers-25-1-s-307x512.jpgNéhány filmje:

  • Metró
  • Hegylakó
  • Mesterfogás
  • Beowulf - A sötétség harcosa
  • Megölni egy papot
  • Mortal Kombat
  • A harag napja
  • Metamorfózis

Gérard Depardieu (1948-)

Az egyik legfoglalkoztatottabb francia színész, bár az utóbbi években többet hallunk botrányairól, mint filmsikereiről. Az igazi áttörést 1974-ben Bertrand Blier rendező filmje, a Herék, avagy a tojástánc hozta meg számára, amelyben a nagyközönség Miou-Miou és Patrick Dewaere oldalán fedezhette fel. 1975-ben sikerült megszabadulnia a huligán-csirkefogó szerepkörtől, miután sikert aratott Jacques Rouffio Sept morts sur ordonnancecímű filmjében. Miután hírneve nőttön-nőtt, Hollywood is szerepeket ajánlott neki, például 1990-ben Peter Weir Zöld kártya című filmjében Andie MacDowell-lel az oldalán. Gérard Depardieu-t egy sor kosztümös filmekben is láthatjuk, melyekben történelmi, vagy a francia irodalomból ismert személyeket alakít.

deaprdieu.jpgNéhány filmje:

  • Cyrano de Bergerac
  • Az utolsó asszony
  • A kutyák
  • A vagány
  • Balfácán
  • Danton
  • Balekok
  • Asterix és Obelix: Kleopátra küldetés
  • A vasálarcos
  • 1492: A paprdicsom meghódítása

Jean Dujardin (1972-)

Teljes nevén Jean Edmond Dujardin (Rueil-Malmaison, 1972. június 19. –) Oscar-díjas francia színész, rendező és producer. A The Artist – A némafilmes című fekete-fehér, néma francia filmben nyújtott alakításáért 2012-ben elnyerte – első francia színészként – a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. Ugyanezen alakításáért megkapta a cannes-i filmfesztivál legjobb férfi főszereplőnek járó díját, valamint a Golden Globe-ot, a BAFTA-t.

jean_dujardin_the_artist.jpg

Néhány filmje:

Jean-Paul Belmondo (1933-)

Az 1950-es évek óta filmez. Jean-Luc Godard Kifulladásig (1960) című filmjével egy csapásra ismert színész lett. Az 1960-as évektől kezdve egyre több szórakoztató produkcióban vállalt főszerepet, s ragaszkodott ahhoz, hogy kaszkadőr nélkül, személyesen hajtsa végre a legveszélyesebb akciókat is. Az 1980-as években jelentős sikereket aratott színpadi színészként is. Belmondo negyedik feleségét fogyasztja.

Jean-Paul-Belmondo_400.jpgNéhány filmje:

  • Kifulladásig
  • Egy asszony meg a lánya
  • Két nap az élet
  • A nagy zsákmány
  • A betörés
  • A profi
  • Szabadlábon Velencében
  • Kellemes húsvéti ünnepeket!
  • Két apának mennyi a fele?

Jean Reno (1948-)

Filmes karrierje kisjátékfilmekben, tévéjátékokban, illetve tévésorozatokban nyújtott alakításaival kezdődött. A nagyközönség számára Luc Besson filmrendező fedezte fel, aki számos filmjében szerepeltette; közülük kiemelkedett a Metró (1985), A nagy kékség (1988), a Jöttünk, láttunk, visszamennénk, valamint a Léon, a profi (1994), amellyel egy csapásra nemzetközi hírnévre tett szert. Mivel a filmet angolul forgatták, előzetesen megtanulta a nyelvet.

jean-reno--natalie-portman_wallpapers_34773_1366x768.jpg

Néhány filmje:

  • Metró
  • A nagy kékség
  • Francia csók
  • Mission: Impossible
  • Bíbor folyók
  • Wasabi - Mar mint a mustár
  • Pofa be!
  • Nagy zűr Korzikán
  • A da Vinci-kód
  • A belső kör
  • 22 lövés
  • Én, a séf

Julie Delpy (1969-)

Filmezést tanult a New York-i művészeti egyetemen. Szülei Albert Delpy és Marie Pillet. Mindketten színészek voltak és az apja az Avantgárd színház igazgatója volt és a lányukat már 5 éves korában szerepeltették. Első filmszerepét 14 évesen kapta a Jean-Luc Godard rendezte Détective című filmben. Két évvel később 1987-ben már főszerepet kapott a Béatrice passiója című filmben, amiben a megkeresett pénzből élete első útját tette New Yorkba. Nemzetközileg is híressé vált az 1990-ben forgatott Európa, Európa című film főszerepével. 

Julie+Delpy+julie1.jpgNéhány filmje:

  • Európa, Európa
  • Béatrice passiója
  • Egy amerikai farkas Párizsban
  • Kéjek háza
  • Szexuális mélyfúrások
  • Mielőtt lemegy a nap
  • Hervadó virágok
  • 2 nap Párizsban
  • Lélegzet
  • A grófnő
  • Mielőtt éjfélt üt az óra

Juliette Binoche (1964-)

Első nagy áttörést hozó szerepét 24 évesen, Philip Kaufman filmjében A lét elviselhetetlen könnyűségében kapta, mely Milan Kundera regényének filmes változata. Az elismertséget számára a lengyel rendező Krzysztof Kieslowski Három szín filmtrilógiája hozta meg számára, a Három szín: kékben nyújtott alakításáért César-díjat, Európai Film-díjat, és a Velencei Filmfesztiválon a legjobb női főszereplőnek járó díjat kapott. Pályája csúcsát 1996-ban Az angol beteg című film jelentette, ahol egy Hana nevű ápolónőt alakít a második világháború idején játszódó, Almásy László életét feldolgozó alkotásban. A film 12 Oscar-jelölésből 9 díjat söpört be, Juliette Binoche mint a legjobb női mellékszereplő kapott díjat. 2000-ben szintén Oscarra jelölték, Joanne Harris regényének filmváltozatában a Csokoládéban nyújtott alakításáért.

juliette-binoche-2.jpgNéhány filmje:

  • Családi élet
  • Rossz vér
  • Szenvedélyes viszonyok
  • Üvöltő Szelek
  • Végzet
  • Az angol beteg
  • Csokoládé
  • Dan és a szerelem
  • Valaki más élete

Louis de Funes (1914-1983)

Az 1950-es évek közepén kezdett ismertté válni a filmvásznon. Az ötlábú birkában oly nagy nevek mellett jelent meg, mint Fernandel vagy Françoise Arnoul. A Horgász a pácban leleményes vadorzójaként pedig joggal érdemelte ki a legjobb helyzetkomikusnak járó elismerést. A nagy áttörést a Csendőr sorozat jelentette, melynek első darabját, a Saint Tropez-i csendőrt, 1964-ben forgatta Jean Girault-val. „A francia komédia új csillaga” – nyilatkozta róla a rádióban Fernandel. Alig telt el két hónap, újabb sikert könyvelhetett el magának a Fantomas Juve felügyelőjeként, túlragyogva a címszerepet alakító Jean Marais-t. Egyre növekvő siker közepette forgatta Gérard Oury-val Az ügyefogyottat. A film 1965 márciusában kerül a mozikba s a Time magazin a főszereplő Bourvil/De Funès kettős alakítását egyenesen a Stan és Pan pároshoz hasonlította. 1967-ben újabb filmet forgatnak Bourvillel. Ez a kis kiruccanás minden idők legnagyobb francia kasszasikere (17 millió néző), melyet csak James Cameron Titanic-ja tudott megdönteni 1998-ban.

louis-de-funes.jpgNéhány filmje:

  • Csalók és csalik
  • Az ötlábú birka
  • Napóleon
  • Huszárok
  • Horgász a pácban
  • Fantomas
  • A Saint Tropez-i csendőr
  • Az ügyefogyott
  • Főnök inkognitóban
  • A csendőr nősül
  • Fennakadva a fán
  • Jákob rabbi kalandjai
  • Szárnyát vagy combját
  • A csendőr és a csendőrlányok

Marion Cottillard (1975-)

2008-ban vált nemzetközi hírű filmcsillaggá, amikor a Piaf című film főszereplőjeként egymás után elnyerte a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjat, BAFTA-díjat, César-díjat és Oscar-díjat.

Marion-Cotillard-Telegraph-Photoshoot-2009-marion-cotillard-9385956-716-905.jpgNéhány filmje:

  • Taxi-filmek
  • Lisa
  • Búcsúdal
  • Szeress, ha mersz
  • Szerelem száll a szélben
  • Bor, mámor, Provence
  • Piaf
  • Közellenségek
  • Kilenc
  • Fertőzés
  • Eredet
  • Rozsda és csont

Pierre Richard (1934-)

1967–től filmezett. 1970–től rendezett és írt forgatókönyveket. Yves Robert-től kapta első főszerepét az 1968-as A boldog Alexander című vígjátékban. Francis Veberrel való találkozása adta az ötletet, hogy komikus kettőst alakítson Gérard Depardieu-val. Háromszor álltak együtt a kamerák elé: az 1981-es Balfácánban, az 1983-as Balekokban, és az 1986-os Négybalkezesben.

pierre-richard--2597.jpgNéhány filmje:

  • Magas, szőke férfi, felemás cipőben
  • Balfácán
  • Négybalkezes
  • Balekok
  • Ahová lépek, ott fű nem terem
  • Félénk vagyok, de hódítani akarok
  • Esernyőtrükk

Sophie Marceau (1966-)

1980 februárjában Sophie hiába keresett, nem talált magának semmilyen munkát nyárra. Édesanyjával akadtak rá véletlenül egy magazin hirdetésére, amely reklámokhoz keresett tiniket. Marceau jelentkezett, és készült is néhány kép róla. Szerencséjére Françoise Menidrey épp szereplőket keresett egy új Claude Pinoteau-filmhez, a Házibulihoz. Egy hónappal később be is hívták szereplőválogatásra, melyen édesapjával jelent meg.

Sophie Marceau-0487.jpgNéhány filmje:

  • Házibuli
  • Házibuli 2
  • Eszelős szerelem
  • Zsaruszerelem
  • A világ nem elég
  • Lol - Zűrös kamaszok
  • Tűzfény
  • A rettenthetetlen
  • A boldogság sosem jár egyedül
  • Kémnők
  • Anthony Zimmer
  • Anna Karenina

Vincent Cassel (1966-)

Cassel áttörése a Mathieu Kassovitz rendezésében készült A gyűlölet című filmhez kötődik, amelyben egy Párizs lepusztult külvárosából való zűrös fiatalembert játszik. Változatos filmekben tűnt fel ezt követően, úgymint a borongós Szerelmi fészek, az rendkívül erőszakos Dobermann, a számos műfajt elegyítő Farkasok szövetsége és a nagy botrányt kavart Visszafordíthatatlan, amelyben teljesen meztelenül jelent meg és amelyben felesége már hetedik alkalommal volt partnere. Angol nyelvű debütálása az 1998-as Elizabethben volt. Az új évezredben már gyakran tűnik fel angol nyelvű filmekben is, aminek köszönhetően még szélesebb körben vált ismertté. Cassel egy César-díjat tudhat magáénak további három jelölés mellett, illetve kétszer jelölték az Európa Filmdíj közönségdíjára. 1999 óta felesége Monica Belucci, színésznő.

cassel3.jpg

Néhány filmje:

  • Jefferson Párizsban
  • A gyűlölet
  • Szerelmi fészek
  • Elisabeth
  • Bíbor folyók
  • On-lány
  • Kémek között
  • Ocean's Twelve
  • Halálos közellenség
  • Fekete hattyú

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr825773876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.01.22. 19:55:55

Nagyon jó összeállítás, köszi. Amennyiben megtennéd egy ehhez hasonló olaszt is szívesen olvasnék.

redbandita 2014.01.22. 20:04:23

@...elmúlik...: köszi :) hát igazság szerint idén a franciáknak szentelek időt, de a többi blogerünktől lehet, hogy olvashatsz hasonlót koreai, spanyol, orosz vagy finn színészekről.
De szerintem jövőre pont az olaszokat fogom örökbefogadni :) popkult.blog.hu/2014/01/09/orokbe_fogadva_365

kamasuka 2014.01.22. 20:12:01

Bocs, de Marion Cottillardnál a három Taxi közül egy azért rajta lehetne a listán, ha már emiatt indult be a karrierje.

2014.01.22. 20:54:31

@redbandita: Nem baj, türelmes vagyok:)

spinat 2014.01.23. 06:20:29

jean Gabin, Jean Marais, Yves Montand

czuwaj 2014.01.23. 06:30:34

@spinat: Hát igen Ők sajnos kimaradtak.

Shopping 2014.01.23. 08:20:29

@kamasuka: A karrierje egy "szereposztó dívány"miatt indult be. Abból lett a Taxi.

Ugly Davis 2014.01.23. 08:25:13

...és Lino Ventura. Aki bár olasz származású volt, de Franiaországban lett sikeres.

mézescsók 2014.01.23. 09:18:49

Pokolian nehéz listát készíteni, mert annyi jó kimaradhat:
pl. Gerard Philippe, Michele Morgan, Fanny Ardant, Annie Girardot, Anouk Aimée, Isabelle Adjani, Fernandel, Jean-Louis Trintignant.

redbandita 2014.01.23. 11:13:04

tényleg nem könnyű a listázás, mert így is elég hosszú lett. Első körben olyan francia színészekről akartam írni, akik mondjuk 10-ből 9 ember számára ismertek. Mindenképp szeretnék majd a kevésbé ismertekről is egy kis hasonló összeállítást, és ígérem, hogy abban szerepelni fog mindenki, akit itt felsoroltatok.

mézescsók 2014.01.23. 14:57:06

@halász jóska: És az apja sem volt akármi, bár zeneszerzőként és énekesként jobban szerettem.

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2016.04.06. 19:13:20

Azért Sophie Marceau-nál talán oda lehetett volna még annyit írni utolsó mondatnak hogy "A többi már történelem." :)

A "francia színésznő" kifejezésre nekem mindig ő ugrik be először - ezzel persze nem azt mondom hogy a többieket nem is ismerem vagy nem tisztelném, mert de, nagyon is (sőt, Juliette Binoche pl. szintén nagy kedvencem még Marceau mellett).

Ja és hogy én is mondjak egy hiányzó nevet: sztem Léa Seydoux-nak (Francia szépség, Adéle élete, A szépség és a szörnyeteg, Egy szobalány naplója, 007 Spectre) is itt volna a helye a listán. Igaz, a cikk készültekor az utoljára felsorolt 3 film még nem volt bemutatva, de az Adéle élete igen, és akkora elég sok egész mellékszerepe is volt már nevesebb, nemzetközi produkciókban is (Becstelen Brigantyk, Robin Hood, Éjfélkor Párizsban, Mission Impossible 4).

Na mindegy. Azért ezektől még nagyon jó a cikk. És az olasz változatát én is nagyon várom már :)
süti beállítások módosítása