Neveletlen hercegnő - The Princess Diaries [2001] - Így indult Anne Hathaway
2013. december 12. írta: redbandita

Neveletlen hercegnő - The Princess Diaries [2001] - Így indult Anne Hathaway

Néhány hete beharangoztam, hogy új projektbe kezdek, Amanda Seyfried és Emma Stone után Anne Hathaway kerül sorra, az ő filmjeit készülök szép sorban megnézni és megosztani Veletek. Ez volt az első főszerepe, ami nem semmi, hiszen a filmet Garry Marshall jegyzi, aki az ilyen stílusú romkom-ok egyik koronázatlan királya. A másik főszereplő Julie Andrews, aki nyilván már 2001-ben is nagy névnek számított, de Anne játékát nem szürkíti el a díva. Ez mostanra már biztosan cikinek számít, de gimis koromban nagyon tetszett ez a film, és ha mostanában elcsípem valahol, akkor is szinte mindig jókat tudok derülni rajta.

the-princess-diaries-movie-poster-2001-1020270197.jpg

A rendező - Gary Marshall

Én azért kedvelem Gary Marshall rendezéseit, mert valahogy kellő mértékben tudja kombinálni a romantikát, a komikummal, és ettől sokkal könnyebben emészthető lesz az egész. Nem kell 100-as pézsé hozzá, és nem fogunk a sztorin még napok múlva is sóhajtozni, mint mondjuk egy Sparks-regény alapján készült mozin. De biztos, hogy egy két poén, vagy mondat megragad majd, és a felhőtlen szórakozás is garantált, persze inkább lányoknak/nőknek. Na de milyen filmekről is beszélek? Például A vasmacska kölykei, Micsoda nő, Krumplirózsa, Carla új élete, Valentin nap, Szilveszter éjjel. A felsorolt címekből azért tudjuk, hogy Marshall szeret nagy sztárokkal dolgozni, így különösen nagy elismerés lehetett az akkor még szinte ismeretlen Hathawaynek, hogy ő kapta Mia Thermopolis szerepét.

Meg Cabot regénye alapján

Nos Mia egyébként is "sztárnak" számított már, hiszen a film alapjául szolgáló Meg Cabot regény már akkor is nagyon népszerű volt, azóta pedig tíz kötete megjelent. Még régen én is olvastam ezek közül néhányat és azért el kell mondanom, hogy azok talán még a filmnél is jobban sikerültek, és (ahogyan az szinte megszokott) sok dolog másképp történik a regényben, mint a mozivásznon. Hatalmas különbség pl. hogy Mia apja ott nagyon is él, sőt tartja a kapcsolatot a lánnyal, persze csak azután, hogy kiderült a hercegnő dolog. A másik nagy eltérés, hogy a könyvsorozatban Mia és Michael sokkal hosszabb ideig járnak, mint itt, hiszen vélhetően nem mondok újat azzal, hogy a második filmben már Michael szinte szóba sem kerül.

A sztori

Ha már ennyire belevágtam a közepébe akkor talán beszéljünk egy kicsit arról, hogy miről is szól a film. A 16. születésnapjára készülő Mia Thermopolis (Anne Hathaway) teljesen átlagos tinilánynak számít, egy igazi lúzer. Hatalmas szemöldök, bozontos haj, trampli cipők, SZTK keretes szemüveg. A többi gyerek vagy észre sem veszi, vagy csúfolja őt, mint a menő csajok egyik, Lana (Mandy Moore). Szinte csak egy barátnője van, a még nagyobb lúzer, a teljesen különc, Lily Moscowitz (Heather Matarazzo), de utóbbinak legalább van mindenről véleménye és fel is vállalja azt, igazi egyéniség.

1360102650_11-anne-hathaway-the-princess-diaries-640.jpg

Egy szép napon(?) feltűnik Mia eddig sosem látott nagymamája, Clraisse (Julie Andrews), aki nem állít kevesebbet, minthogy Mia egy európai kis ország, Genovia törvényes örököse, egy hercegnő. Mia anyja, Helen és az apja még az egyetemen szerettek egymásba, de a művészlélek nő nem tudott és nem is akart alkalmazkodni az elit szabályaihoz, így úgy döntött egyedül neveli fel Miat. Most azonban elérkezik az idő, hogy a tinilány maga döntsön a sorsáról: akar e trónörökös lenni, vagy lemond a trónról. 

Elsőre azt hihetnénk, hogy ez minden kislány álma, hogy akár a szőke herceg nélkül is hercegnővé váljon, ám gyorsan kiderül, hogy a poziciónak bizony vannak nehézségei. Nem mindegy hogy ülsz, jársz, eszel, beszélsz, sem az mit viselsz, milyen a hajad stbstb. Mindent az etikett alapján kell csinálni, különben egyből címlapra kerülsz. Mia belevág a hercegnővé válás leckéibe, de egyelőre nem dönt a jövőről. Az persze mindenkinek feltűnik, hogy a külseje mennyire megváltozik, így nem tudják sokáig titkolni, hogy mi is áll a dolog hátterében.

Elérkezik Genovia függetlenségi ünnepségének bálja, ahol Miának a sajtó előtt kell elmondani és indokolnia döntését.

Anne mint Mia

Ezen poszt lényege volna, hogy a Neveletlen hercegnőt Anne Hathaway szemszögéből vizsgáljam meg. Először is egy kis hivatalos adat: a szerepért Anne-t 2002-ben MTV Movie Award-ra jelölték, legjobb első alakítás kategóriában. Ez azért jelent valamit. Egyébként nekem azért tetszett, és azért gondolom, hogy nagyon jó választás volt a szerepre, mert nagyon lazán hozza lúzer tizenéves lányt, aki megannyi önértékelési problémával küzd. Amikor azonban átesik az átalakuláson, és megszépül, akkor már nemigazán 16-nak tűnik. Persze ez csak külsőség, a fontosabb inkább az, hogy jól megállja a helyét egy olyan díva mellett, mint Julie Andrews, aki megjegyzem szinte kisujjból kirázza az előkelő királyné szerepét.

130270_galeria_neveletlen_hercegno_03.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr875688113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása