Pain and Gain – 2013
2013. augusztus 22. írta: .loretta

Pain and Gain – 2013

Mindenki hallott már, az igaz történet alapján készült, Michael Bay által rendezett filmről, mindenki tudja, hogy magyar áldozatok voltak, mindenki fel van háborodva, aki meg nem, az jót röhög az egészen.

Megosztó film, értem is, hogy miért.

Pain_And_Gain_Teaser_Poster.jpg

 Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott.

„Szép váll, csinos láb, csupasz mell, bronzos bőr és kék szemek” – jellemzik a három főszereplőnket, akiknek legfőbb hitvallásuk a fitnessz fogalmán alapszik. No meg azon a híres amerikai álmon, amit mindenki üldöz, és vagy összejön, vagy nem. Mert ugye a siker nem az eszeden múlik, nem a tehetségen, csak azon, hogy akarod-e, és csinálod-e, és kitartasz-e. AKAROD? Ismerős ez mindenkinek (Igenember c. film stb.), nem ragozom sokáig. Főhőseink akarják, nagyon akarják, csak azt felejtették el, hogy mindez nem menti fel őket, hiába a szép a védőbeszéd. Jelen esetben a cél nem szentesíti az eszközt, azt már nem is említve, hogy a cél, milyen maszlagra lett lefektetve.

pain-and-gain-580.jpg

Michael Bay fogta ezt a ’90-es évek-beli sztorit (a linken a valódi sztorit olvashatjátok, viszont eléggé spoiler, úgyhogy, inkább a film után olvassátok), hozzáadott némi fekete humort (ezzel nem volt nehéz dolga), pár gyúrós színészt, és egy kis kliséhalmazt: buzi pap, „CIA ügynökök vagyunk”, szőke román sztriptíz táncos, „do it” szöveg, Gangster’s Paradise, duci szexninja csaj, töménytelen szilikon, stb.stb. Ja meg hát ilyen belassított zúzások,nyálcseppek is vannak, de hát Bayről tudjuk, hogy a látványfilmek híve, meg úgy tűnik Guy Ritchi rajongója is.

South Park - Michael Bay on Pinkbike

Mi lett az egészből? Meglepően szórakoztató film. Mármint a várthoz képest. Többször nem nézném meg, mert mondjuk engem halálra idegesített a folyamatos ordibálás és hülyeség. Tudjátok amikor, már fogod a fejed, hogy b@zdmeg ilyen nincs, és ekkor kiírják a képernyőre, hogy "This is still a true story.", és akkor még jobban felkúrod az agyad, hogy mivan? És ezt tetőzve a főhősök, ahelyett,hogy megoldanák a problémát, SPOILER egymással ordibálnak, miközben kezeket grilleznek és véres láncfűrészt visznek vissza a szupermarketbe.  SPOILER VÉGE. Nemááár.

pain-and-gain-trailer-red-band.jpg

Ja, amúgy még nem meséltem a sztorit. Nem túl bonyolult, szerintem egy csapat molylepke is értené. Van három szupermenünk, mármint testépítőnk, akinek eszük ugyan nincs, de nem is kell, hisz’ ők anélkül is sikeresek lehetnek. Alaposan végiggondolva, úgy döntenek, elrabolják Daniel Lugo (Mark Wahlberg) egyik ügyfelét Victor Monk Kershaw-t (Tony Shalhoub), és elszedik a pénzét (a másik két agytröszt: Dwayne "The Rock" Johnson /Paul Doyle/, Anthony Mackie /Adrian Doorbal/). Kiderül, hogy az emberöléshez sincs túl nagy tehetségük, így megbonyolódik a történet, aztán később mégis kinyírnak egy házaspárt. Szóval minden rosszul sül el.

26PAIN_SPAN-articleLarge-v2.jpg

És igen az egész film lényege, hogy minden rosszul sül el. Egy túl őszinte tükör az amerikai álomnak, és ambíciók kergetésének.

Pain_and_gain_wahlberg_chainsaw.jpg

Akit nem győztem meg, hogy nézze meg (meg is értem, nem volt szándékomban kampányolni a film mellett), itt egy előzetes, döntse el maga, hogy akarja-e látni. Én még nem tudom, hogy örülök-e, hogy megnéztem. Az a baj, hogy amikor nem szórakoztat, akkor frusztrál. És több volt az utóbbiból.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr565470664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fotelbetyár 2013.08.23. 16:35:59

Gagyi film, megbántam, hogy rászántam az időmet.
süti beállítások módosítása