Az ebookról, olyan Popkultosan
2013. augusztus 05. írta: redbandita

Az ebookról, olyan Popkultosan

Régen tartottunk már ránk jellemző tematikus hete, így amikor kaptunk egy lehetőséget, hogy kipróbáljunk valami újat, akkor arra gondoltunk, hogy ennek szánjuk az augusztus első hetét. Ebookot olvasni nem újdonság, mégis valahogy eddig inkább a hagyományos ragasztott/tűzött/fűzött köteteknél maradtunk, de most ez megváltozott, legalábbis néhány regény erejéig biztosan. A bookandwalk-tól kaptuk a könyveket, amiket mi magunk válogattunk össze, így szerencsére elég vegyesfelvágott lesz az, amit a héten csepegtetünk Nektek. Amikkel biztosan találkozhattok majd:

A Tovább gomb mögött elolvashatjátok, hogy mi magunk miket tapasztaltunk az ebook-ok lapozgatása közben és azt is milyen nehézségekbe ütköztünk, vagy mit gondolunk a jövőről (már legalábbis a témával kapcsolatban). Örülnénk neki, ha kommentben ti is kifejtenétek a véleményeteket az ebookról!

ebooks-laptop2.jpg

Első feladatként azt kellett megoldani, hogyan és milyen eszközön tudjuk majd olvasni a kapott könyveket. Ez mindannyiunk számára kisebb nagyobb döccenőt okozott, mivel nem igazán vagyunk nagy ebook fogyasztók. Szinte mindannyian okostelefonon szerettük volna lapozgatni a választott regényt, de kisebb fejtörést okozott elsőre, hogy többünknek is Androidos telefonja van a Bookandwalk pedig Iphonehoz vagy Windows Phone-hoz akart felajánlani olvasó programot. Persze aki laptopon, számítógépen vagy ebookolvasón akarja használni, annak könyebb dolga van, mert ahhoz egyből talál lehetőséget az oldalon. A mi Lorettánk szerencsére talált egy akár ingyenesen és persze legálisan letölthető alkalmazást, amit utána én is hasznosítottam és higgyétek el, hogy ezzel tényleg rendkívül élvezhetővé vált a dolog. Az app neve Moon+Reader, és mi a "sima" nem fizetős verzióját töltöttük le, de az is tejesen profi. Így epub formátumban tudtuk olvasni a könyveket, és akár olyan dolgokra is volt lehetőség, hogy egy szövegrészt kiemelni "sorkihúzóval", könyvjelzőt berakni, témát váltani stbstb.

Szóval miután nagyjából mindannyian leküzdöttük a technikai nehézségeket, megkezdődhetett az olvasás és így a hét folyamán minden a cikk elején felsorolt könyvről kritikát/ajánlót fogunk írni.

De addig is készítettem egy kis interjú félét bajtársaimmal és ebből azt hiszem ki fog derülni, hogy mi hogyan is láttuk ez az újszerű feladatot és mit gondolunk az ekönyvekről.

Rövid kis kutatásom során nagyjából elég egybehangzó véleményeket gyűjtöttem össze a lányoktól, pedig nem beszélt össze senki senkivel. Arra számítottam, hogy lesz olyan, aki már rengeteg ebookot olvasott, hiszen ez már évek óta "elég menő", azt hittem én vagyok elmaradott, hogy eddig csupán néhányat "vettem a kezembe", de kiderült, hogy nem... Igazság szerint mindannyian csak párat lapoztunk át az elmúlt években, talán még Loretta vezeti a rangsort, aki az utóbbi időben eléggé rákapott a  dolog ízére :) De még ő is, ahogy egyébként mindannyian két kezén megtudná számolni hány ebookot "nyálazott már át".

Nagyon érdekelt, hogy mit gondolnak a lányok a hagyományos vs elektronikus könyvek párharcáról és ők melyiket részesítik előnyben és miért. Nos mivel az előbb is írtam, hogy darabszámban elenyésző mennyiségű ebookot olvastunk eddig, ezért nyilván jelenleg még inkább a hagyományos felé húz a szívünk. Na de miért?

Top-Five-Bad-Reading-Habits-You-Should-Avoid-At-All-Costs.jpg

  • "Egyértelműen hagyományosat olvasok többet, mivel nincs cuki hordozható kütyüm amin normális minőségben tudnám olvasni" (Lámadémon)

  • "én már magát a feelingjét jobban szeretem, hogy fogom és lapozgatom..." (Enbee) - sajnos a gondolatmenet folytatásának megírásának folytatására Enbee nem adott felhatalmazást, sőt egyenesen megtiltotta, pedig nagyon jópofa.

  • "Most az ekönyv hetünk alkalmából olvastam két "modern" könyvet komolyan nyitottan álltam a dologhoz. Főleg, hogy magamból kiindulva látom benne a praktikumot, hiszen lehetne könnyebb a táskám a hétköznapi közlekedés során, vagy éppen a nagyobb utazásokra való csomagolást könnyítené meg, de még ezzel sem tudott meggyőzni. Nekem kell az hogy a könyvnek könyv formátuma legyen, kell az, hogy érezzem a papírlapokat a kezemben. Nevezzetek flúgosnak, de szeretem az új könyv illatát, és van abban valami nosztalgikus és kellemes amikor egy régi poros, sárguló lapokkal teli könyvet olvas az ember. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy mindezeket nem értékelhetik azok is, ekönyvet olvasnak, de a fentiek alapján én a továbbiakban is a hagyományos könyvet olvasók táborát erősítem." (Szilvásgombóc)

Mégis minden nehézség és megszokás ellenére mindannyian találtunk vonzó dolgot is az ebookban:

  • a táskánk súlyának és telítettségének enyhítése (ami valljuk be egy női táskánál hatalmas segítség)
  • mobilitás
  • bárhol elővehető
  • praktikusság
  • én még hozzátenném, hogy valahogy gyorsabban is átfutottam az amúgy 300-400 oldalas könyveket, mint átlagban szoktam, pedig a nyomtatott verziókon is általában viszonylag könnyen (főleg ha jó) átrágom magam

Eszközhasználat tekintetében eléggé vegyes képet kaptam. Szinte mindannyian máshogyan végeztük feladatunkat: Szilvásgombóc tableten, Lámadémon gépen, Enbee és én mobilon, míg Loretta minden eszközön kipróbálta az ebookot. Gépen én is próbálkoztam, de olyan két képernyőnyi szöveg után jojózni kezdett a szemem, ami feltehetőleg saját vaksiságomnak tudható be, de nekem az nagyon nem jött be, ahogy már fentebb is írtam a kis technikai nüansz után a mobilos alkalmazásba viszont nagyon beleszerettem.

Amikor a BME-re jártunk több tanárunk is azt szajkózta, hogy az évek folyamán, előbb vagy utóbb, de az elektronikus könyvek biztosan átveszik majd a hatalmat a hagyományos felett. Én nem vagyok benne biztos, hogy ez megtörténik, de ha igen, akkor sem a közeli jövőben. Ahogyan Enbee is mondta a hagyományos könyveknek feelingje van, illata, amit nem tud pótolni az ebook. Ráadásul főleg Magyarországon azért még nincs is olyan nagy választék belőlük, és talán az áruk sem teszi egyelőre versenyképessé őket a hagyományossal szemben. És annak is megvan a maga hangulata, hogy bemenjünk egy könyvesboltba, levegyük a könyveket, olvasgassuk a hátuljukat, vagy az ajánlókat, fülszövegeket stb.

books.jpg

Nagyon érdekelt, hogy mit gondolnak erről a lányok... Vajon átveszi az uralmat az ekönyv a hagyományos felett?

  • "Nem hiszem, inkább csak ad egy másik opciót. Legalábbis mostanában biztosan nem. Én egyszerre olvasok könyvet és e-könyvet. Van, hogy e-könyvből is többet egyszerre. Hangulatfüggő. :) Tankönyveket pl. egyelőre szerintem lehetetlen lenne helyettesíteni." (Loretta)

  • "Azt gondolom hogy ha klasszikus irodalomról beszélünk akkor nem. Jó az a "színes borítós féltégla" amit az ember beledob a táskájába, és szívesen veszi le az ember a polcról többször is. de van az a típusú könyv amit az ember úgy olvas mint egy magazint átfutja, elszórakoztatja de semmi több. Az e-könyvnél pedig hiányzik a nosztalgikus élmény egy-egy újraolvasáskor." (Lámadémon)

  • "egyre jobban hajlok arra, hogy igen. főleg bizonyos területeken. záróvizsgára készüléskor elég szembetűnő volt, hogy a pdf-ekből való anyaggyűjtés mennyivel praktikusabb és átláthatóbb, mint kupac könyv tetején ülni és azokból guberálni. ha a könyveknél is meg tudják azt csinálni, mint a zenénél és a filmeknél, hogy ténylegesen megérje a letöltésért fizetni, akkor a könyvesboltok sorra zárhatnak be" (Enbee)

Egész csapatunkat nagyon érdekelné, hogy ti mit gondoltok az ebook témáról, örülnénk, ha kommentben megfogalmaznátok a válaszokat. Köszönjük és persze köszönjük a lehetőséget a Bookandwalk-nak is!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr175445680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása