Rocklegendák extra - Bon Jovi 2013. május 17. Bécs
2013. május 20. írta: Szilvásgombóc

Rocklegendák extra - Bon Jovi 2013. május 17. Bécs

Fél kettőkor beültünk a kocsiba és irány Bécs, Krieau; életem második és biztosan állíthatom közel sem utolsó Bon Jovi koncertje. Be kell valljam kicsit tartottam a közönségtől, ugyanis sokszor hallottam, hogy az osztrák közönség kicsit hűvös, nem olyan (a szó minden pozitív értelmében véve) őrültek, mint mondjuk a két évvel ezelőtti horvát közönség, vagy esetleg éppen mi magyarok. És igen el kellett jutni az It's my Life (hetedik szám)ig, hogy a lelátókon (ahol én is voltam) felálljanak az emberek, a küzdőtéren is igen nehezen melegedtek be az emberek. De aztán beindult a buli a maga osztrák módján.

20130517_Bon_Jovi_Vienna_sm_3457-L.jpg@bonjovi.com

És, hogy mit is takar az osztrák módi? A koncert alatt elég sokan jönnek mennek, inni, enni kisebb dolgot intézni, a lelátókon is folyamatosan jönnek mennek kérsz-e sört, perecet, popcornt, jégkrémet. És persze mindig az mászkál a legtöbbet, akinek belülre szól az ülőjegye. A közönség olyan volt amilyen, de a lényeg a lényeg a koncert maga fergeteges volt! Megint.

A koncert előtt pár nappal olvastam, hogy Richie Sambora otthagyta a turnét és a Dél-afrikai és európai állomásokon már nem lesz jelen. Jon és Richie egyaránt nagy tisztelettel nyilatkoztak egymásról és hangsúlyozták, hogy személyes okok miatt nincs jelen a gitáros. Jon megnyugtatta az aggódó rajongókat, hogy Sambora természetesen a zenekar tagja marad. Persze egyes források azt írják, hogy a két zenekartag között régóta feszült a viszony és a piszkos anyagiak miatt távozott a gitáros az Észak-amerikai koncertsorozat után. Rögtön jöhet még egy vallomás, amiért a rajongók, főleg Richie Sambora kedvelői felvonhatják szemöldöküket, hogy nekem nem is hiányzott. Helyére Phil X lépett, fantasztikusan játszott, le a kalappal. Full respect! Ahogy Phil X-et elnéztem a színpadon többször is eszembe jutott róla Slash a Guns and Rosesból. Phil X 2011-ben többször is kisegített Bon Jovit, mikor Samborát kellett helyettesítenie. Phil X olyan zenészekkel dolgozott együtt albumokon/turnékon, mint Tommy Lee, Avril Lavigne, Kelly Clarkson és a The Drills.

tumblr_inline_mkpib7ZJkk1qz4rgp.jpg@bonjovi.com

A színpadi látvány első osztályú volt, ahogy csak a hangzás. A látványt a három kivetítő mellett hatalmas Cadilac hűtőrács és fényszóró koronázta meg. A set listre személy szerint még feltettem volna úgy 4-5 dalt, ami szerintem hiányzott (mind nagy kedvencem), de egy szavam sem lehet 2 óra 25 percet játszottak végig (23 dalt játszottak) a szakadó eső ellenére. Bon Jovi 8 után valamivel lépett a színpadra és eleredt az eső, előtte másfél órán át két elő zenekar is játszott, akkor persze nem esett. 50 ezer ember zuhanyozott együtt a bandával óriási volt, a koncert végére még az esőkabátom alatt is vizes voltam. Minden perce megérte! Jon az első perctől az utolsóig teljes bedobással játszott, énekelt, akárcsak a banda többi tagja.

20130517_201352.jpg

20130517_205107.jpg

A szervezésről is ejtenék egy pár szót, hiszen ennyi embert nem éppen egyszerű kezelni. A Krieau stadiont Budapest felől igen könnyen meg lehetett közelíteni, nem kellett a városon végig vergődni, az autópálya letérő után rögtön jobbra kellett menni és onnan kordon és rendőri irányítással hamar sikerült parkolni. A különféle kapuk is szépen ki voltak táblázva. De a stadionba való bejutás már nem mutatta a szervezés ilyen fokát. A megbontott kordon mellett 2-4 ember dolgozott, egy a jegyen található vonalkódot olvasta le, a másik pedig letépte a perforált résznél, aztán jött a táska és a ruházat ellenőrzése. Alapvetően nem lett volna ezzel semmi baj, ha nem több ezer ember beeresztéséről lett volna szó, akik a sor fogalmát ismerik is. Szóval a bejutás nem volt egyszerű. Még szerencse, hogy mi időben ott voltunk. A fő műsorszám kezdete előtt fél órával még mindig hömpölygött a tömeg ott, ahol mi bejöttünk, és nem tűnt úgy hogy többen dolgoztak volna. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy nem is nagyon izgatták magukat rajta a még mindig kint várakozók. A parkolóból való távozás (ami elvileg fizetős lett volna?!) sem volt piskóta, nem írták ki, hogy nem kell fizetni, de a sorompó fel volt engedve. Voltak szép számmal, akik az esőben sort álltak a fizető automatánál, voltak akik megrohamozták a focipálya méretű parkoló egyetlen kijáratát, és voltak akik tanácstalanul álltak a kocsijuk mellett.

De a lényeg a lényeg. A koncert nem hagyott kívánnivalót maga után, tökéletes volt. Íme a set list:

That's What the Water Made Me
You Give Love a Bad Name
Born to Be My Baby
Raise Your Hands
Lost Highway
Whole Lot of Leavin'
It's My Life
Because We Can
What About Now
We Got It Goin' On
Keep the Faith
When We Were Beautiful
Amen
I'll Be There for You
Captain Crash & the Beauty Queen From Mars
We Weren't Born to Follow
Who Says You Can't Go Home
I'll Sleep When I'm Dead
(Medley with Start Me Up & ... more)
Bad Medicine
(Medley with What'd I Say)

Encore:
Last Man Standing
Wanted Dead or Alive
Have a Nice Day
Livin' on a Prayer

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr965308420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása