Magyar underground bandák 3 - Irie Maffia
2013. május 13. írta: redbandita

Magyar underground bandák 3 - Irie Maffia

Úgy száz milliárd évvel ezelőtt fogtunk bele itt a Popkulton a hazai bandák bemutatásába, olyan együttesekébe, akiket az MR2 Petőfi Rádió 2008-as megújulása óta szokás/divat underground zenészeknek nevezni. Jobb híján mi is így nevezzük őket, és igaz ez abból a szempontból, hogy nem populáris előadókról beszélünk, de nem igaz már a szó klasszikus értelmében. Manapság, ha valaki elmegy egy Péterfy Bori, Irie Maffia, Quimby, és még sorolhatnám koncertre akkor bizony nagyon vegyes közönséggel találja szembe magát. Ma már ezek az együttesek nem egy bizonyos rétegnek játszanak. Nekem még mai napig furcsa ez egy kicsit, legutóbb pl. a Tisza Majálison futottam bele tűsarkú cipős/miniszoknyás/köldökvillantós lányokba és kigyúrt/kopasz férfiakba, akik ugyanúgy végig énekelték/tapsolták/táncolták a Punnany Massif koncertet, mint bárki más. Na lényeg a lényeg, hogy szeretném folytatni a magyar bandákat bemutató cikksorozatot egy számomra nagyon kedves zenekarral, akikről még a szakdolgozatom nagy részét is írtam, méghozzá az Irie Maffiával!

irie_csoportkep_02.jpg

A dolog apropója az is lehet, hogy nemrégiben jelent meg az új lemez, a Nagyon jó lesz, de erről majd szeretnék egy külön kritikát írni, úgyhogy itt most csak említés szintjén fog előkerülni, ha nem haragszotok meg emiatt.

Stílus

Milyen stílusú zenét is játszik az Irie Maffia? Nos ha megnézitek az Együttes Myspace oldalát, akkor ők úgy jegyzik magukat, hogy Funk/Hiphop/Reggae. Talán ez áll a legközelebb a műfaji(?) meghatározáshoz, mert ezek keverékéből rakódnak össze az általam egyébként nagyon is kedvelt dalok.

Történet

Az Irie Maffia 2005-ben alakult és napjainkban is nagyon aktív zenekarnak számít, heti több fellépéssel. A zenekar alapítói Dermot (Élő Márton) és Jumo Daddy (Horváth Gáspár) régóta zenéltek együtt. Eleinte csak hobbiból otthon, majd később dj-ként egyre több nyilvános fellépésen is. 2001 és 2005 között leginkább ez határozta meg fő zenei irányvonalukat. Olyan formációkban és "műhelyekben" fordultak meg, mint a Tilos Rádió, Love Alliance Soundsystem, vagy később a Gimmeshot Crew. 2004 végén arra az elhatározásra jutottak, hogy a számítógépes zenét és a lemeztáskát hangszerekre cserélik, és élő zenekarral próbálják folytatni a reggae/dancehall/hiphop műfajok hazai népszerűsítését. Így 2004 decemberében megalapították az Irie Maffia-t.

A zenekar alapfelállásában Dermot kezelte a dob groovokat, Jumo pedig a billentyűs hangszereket. Basszusgitáron Havas Miklós, Dermot unokatestvére játszott, a zenekar dj-je pedig Dj Future (Baranyai Ákos) lett, a Tilos Rádió dj-je. Trombitán Barabás Lőrinc jazz trombitás, gitáron pedig Kürthy Miklós játszott az ekkoriban. A zenekar frontemberei a Gimmeshot Crew népszerű MC-i, Columbo, Busa Pista és Kemon lettek.

irie-maffia.jpgMC Columbo (Kéri András)

A zenekar egy éves fennállásakor került a bandába Dési Tamás dobos, aki a dobgépet felváltva, a teljesen élő hangzás világába terelte a zenekart. Korábbi gitárosuk kiválásakor került a zenekarba Szekér Ádám, kiegészítve Havas Miklós és Dési Tamás alkotta ritmusszekciót, s így alakult ki az együttes Irie Maffia Rocktrio néven elhíresült „kemény magja” 2010 tavaszán jelentette meg első önálló EP-jét, majd ez év végén megjelent első nagylemezük "Kickout" címmel.

Az Irie Maffia zenekarban Zsömi (Oláh Antal) belépésével a ritmusszekciót ütős hangszerek egészítették ki. Ettől kezdve a fúvós szekciót Dermot (harsona) és Barabás Lőrinc (trombita) alkotta, 2008-ban azonban mind Lőrinc szóló projektje, mind a Maffia népszerűsége miatt, már nem lehetett az időpontokat egyeztetni, így Lőrinc kilépett a zenekarból, helyet adva Meggyes Ádámnak, aki azóta megalapozta helyét az együttesben.

941253_10151477591214983_1236148175_n.jpgMC Kemon

Az MC-k tekintetében is történt változás, Kemon elhagyta az országot, helyette MC Sena-t (Dagadu Sena) sikerült a zenekarba csábítani, akinek különleges hangja és szövegei rövidesen meghatározó szerepet kaptak a Maffia hangzásában. 2011-ben Senának és Élő Mártonnak kislányuk született, Kekeli, így egy hosszabb szünetre ment az együttes és csak 2011 nyarán tértek vissza egy ZP-s koncerttel, és egy kislemezzel. Idén Sena önálló lemezt jelentetett meg, a zenekarnak pedig új albuma készült el.

sena.jpgSena Dagadu

A név

A név értelmezése: Irie: Jamaikai szleng, jelentése: mosolygós,boldog a Maffia-a nagy csapatból adódóan a családot szimbolizálja.

Diszkográfia

  • Geller EP - 2006
  • Fel a Kezekkel! / Hands In The Air! - 2007
  • What's My Name?! - 2009
  • The Beast EP - 2011
  • Irie Maffia Rocktrio - EP (2010)
  • Nagyon jó lesz - 2013

Geller EP (2006)

A lemezt az egyik legnevesebb európai reggae/dancehall kiadó, a német Germaica Records is gondozásába vett. Az albumon hat dal szerepelt, de már ekkoriban is megvolt az a bizonyos stílus egyveleg, ami megkülönbözteti az együttest, és ami miatt pl. én szeretem őket.

iriemaffia-geller-front.jpg

Az első dal, a System Failure, ami szerintem az Cd legjobb dala, bár kicsit keveslem Columbo hangját, amit nagyon kedvelek, és ami szerintem nagyon meghatározó, továbbá hiányzik Sena jellegzetes énekhangja is (ez utóbbi egyébként az egész lemezről). Az Utca Dámája és az Angyal Vadász egyértelműen Busa Pista "slágere", szóval ezt az ő rajongóinak ajánlom, nekem nem a kedvencem, ezt elárulom... Utóbbiban azért Kemon is elég meghatározó és azok részek jók is, de nekem a magyar és az angol szövegek ilyen szintű keverése midig is nagyon furcsa volt. A negyedik dal, a Gun Mouth a Brains együttes (Columbo ott is tag) dala, amit a Mffia remixelt, aki szereti a Brains nótáit és Columbo hangját, annak bátran merem ajánlani. A Geller Riddim is legalább olyan jó, mint az első, igazi Irie Maffia hangzás, inkább lazulós, mint pörgős, de ilyen is kell, nem igaz? Ugyanez igaz az utolsó számra is, az Entertainer Riddim-re. Nektek melyik a kedvencetek?

Fel a Kezekkel! / Hands In The Air (2007)

Nekem eddig(!) ez a kedvenc lemezem az együttestől, ezen van a legtöbb olyan dal, amit nagyon szeretek tőlük. Nektek van kedvencetek?

94132_galeria_irie_fel.jpg

Ekkorra már Sena is csatlakozott a bandához, így rögtön az első (címadó) dalban is hallatja a hangját, amit nagyon jól is tesz. Columbo is több szerephez jutott már ekkoriban, kettőjük hangja olyan elegyet alkot, amit tucatnyi énekes megirigyelhetne, és olyan jellegzetes, hogy a nem rajongók is könnyedén felismerhetik.

A második dal, a Rock It on is egy olyan sláger, ami a mai napig szinte minden koncerten elhangzik, itt szintén Columbo viszi a pálmát, és itt is egyértelmű a maffiás hangzás. A hangja komolyan mondom, hogy simogatja a lelket, habár lehet, hogy én elfogult vagyok az úriemberrel szemben :) Éles váltással következik ezután Busa Pista nótája, a Baszd fel a kéket, ami szintén nagy sláger a rajongók körében és minden koncerten ezrek éneklik az icipicit rendőrellenes :P nótát. A Jah Watching-ot annyira szeretem, hogy sokáig a csengőhangom is ez volt, könnyed, de mégis bulis, imádom! A Svájc talán egy picit kevésbé promotált dalocska, nem is mindig játsszák el koncerten sem, már amiken én részt vettem 8ami egyébként elég sok). Mint minden magyar című dal, ez is Busa slágere, és itt is keveredik Sena angol énekével, ami nekem egy picit továbbra is fura, de valahogy a kelelmes hangzáshoz sem szeretem Busa hangját hallani.

A hatodik dalban felfedezhettek egy kevésbé ismerős hangot, ő Jah Turban, aki a Maffiával közösen jegyzi ezt a dalt. Na itt már a hamisítatlan reggae életérzés jön át, ezt már nem vitathatjuk.A Too Much Soul Music megint egy kicsit lazulósabb, kevésbé bulis, de ez vezet át a következő hatalmas slágerhez, a Bomboklaat-hoz, ami szintén a mai napig előkerül koncerteken. A kilencedik dal már igencsak "rockos", én annyira nem is kedvelem, de aztán jön megint egy maffiás hangzású nóta, az Understand And Overstand, amiben megint Sena domináns, de ezt én pl. egyáltalán nem bánom. Ti?

Ezután egy olyan dal következik, amiben MC Kemon ismét megmutatta mit tud, egy röpke daí erejéig visszatért és Pistával na meg Senával karöltve előadják a Soul Trouble-t, itt is szinte sosronként váltakozik az angol illetve a magyar szöveg. Az album vége felé közeledve találjuk meg a 13. számot, amit az együttes KRSA segítségével/hangjával készített el, aki tehát szereti a PASO-t annak bőszen merem ajánlani. A lemezt záró dalocska is MC Kemonnal közösen készült, és mintegy lezárásként igazi reggaes életérzést hagy hátra...

What's My Name?! - 2009

122745.jpg

14 újabb gyöngyszemet adtak nekünk az együttes tagjai 2009-ben, rögtön az első dal, a Slow Dawn Cale is nagyon ütősre sikerült, de már egy kicsit más irányba kezdett indulni, mint a Fel a kezekkel, talán egy icipicivel több rockos elem került bele, ez egyébként nem zavaró, csak elsőre érződik kicsit furcsának, főleg a megszokottal összehasonlítva.

A második dal a lemezen, a Black Empress már sokkal inkább maffiás, de valahogy mégsem lett túl nagy sláger, nem is igazán hallható koncerteken. A That Game-ben Sena viszi a pálmát, érces hangja összekeverhetetlen, millióból is kiválasztható, én nagyon örülök, hogy csatlakozott a bandához, még akkor is ha ez azzal is jár, hogy Kemont kevesebbet hallhatjuk. A Busaman című dal (meglepő módon) Busa Pista nótája, de nekem még mindig nem lett szimpibb, bocs a rajongóktól...

Szerencsére Kemon ezen a lemezen is kapott szerepet, még ha nem is túl sokat. The Journey című dalban hangja nagyon jól szól együtt Columbo-val és ezzel hozzák vissza nekünk a reggaes életérzést. Csak a hatodik szám az album címét adó, What's My Name, ez is egy kicsit másabb, mint amit az előző két lemezen megszokhattunk tőlük, azt hiszem erre is ráhúzhatom a rockosabb jelzőt.

Hetedikként egy szintén kevésbé ismert, de nagyon kellemes kis nóta kapott helyet a lemezen, a Go Home Soundbwoy, az előző album rajongóinak merem ajánlani! Következik két lazulósabb dalocska, majd egy hatalmas sláger, és szerintem az album egyik legjobbja, ez is MC Kemonnal közös dal, a Bacardi Cola.

Ezt követően megint Sena dala (Gedupandmove) következik, ami ilyen kis bulis, de talán egy kevésbé promotált nóta, pedig szerintem nagyon kellemes. A Lady's Embassy Busa és Columbo közöse, de valahogy előhozza a maffiás életérzést az emberben, örülök, hogy nem lett minden dalban domináns a rock... Utolsó előttiként hangzik fel a Régi új, ami még mindig az előző albumot is jellemző maffiás dal, és ez jól is áll neki. Az album végén is helyet kapott egy nagy sláger, a Legalize, ami mind a mai napig el szokott hangzani a koncerteken.

The Beast EP - 2011

Sena szülési szabadsága után jelentkeztek ezzel a kislemezzel, amin mindössze három dal szerepelt, és az idén megjelenő nagylemezt volt hivatott felvezetni.

Itt már teljes mértékben dominált a "rockos" hangzás, első dal leginkább Senához köthető, ez volt a Bloodshot Eyes. Egyébként ha az ember megszokja ezt a kicsit másabb hangzást, akkor nem is olyan rossz ez, habár szerintem én bármit szívesen meghallgatok az énekesnőtől. Ez egyébként szinte minden kisebb nagyobb fellépésen elhangzik.

A második nóta a kislemez címét adó, The Beast szintén Sena "dala", habár Busa is beveti magát.

Nekem mégis a kedvencem az utolsó dal, a Pretty little Thing, amit mindig is nagyon kedveltem, de mióta volt szerencsém a SZIN-en az első sorból is meghallgatni, azóta különösen a szívemhez nőtt.

2013-ban eddig legalábbis két jelentősebb esemény történt: Sena szólólemezt adott ki, és elkészült a zenekar harmadik nagylemeze, de úgy gondoltam ezeknek külön cikket szentelek :)

Irie Maffia Soundsystem

Létezik egy soundsystem felállása is, melyben a zenekarvezető Dermot (Élő Márton) és Jumo Daddy (Horváth Gáspár) által bakelitről játszott reggae/dancehall riddim-ekre Columbo (Kéri András) énekel ragga szövegeket.

irie-maffia-soundsystem-corvinteto.jpg

Érdekesség

2007-ben a zenekar 120 európai előadó közül közönségszavazással lehetőséget kapott, hogy részt vegyen az olasz Rototom Sunsplash fesztivál tehetségkutatóján, melyen a házigazdák mögött második helyen végzett

2008 tavaszán a hazai MTV játszani kezdte a Hands In The Air című klipet. Szintén ebben az évben a zenekart felkérte az A38 Hajó csapata, hogy az általuk szervezett amszterdami My City Budapest kulturális napok keretében adjon koncertet a Melkwegben. Az MR2 Petőfi rádió az Irie Maffiát delegálta az olaszországi Roveretoban az első világháború végének 90. évfordulója alkalmából európai közszolgálati rádiók által megrendezett fesztiválra, hogy képviselje Magyarországot.

Források

  • Wikipedia
  • a zenekar Facebook illetve Myspace oldala
  • Lángoló Gitárok

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr125298177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása