Vadállatok [2012]
2013. január 16. írta: lámadémon

Vadállatok [2012]

plakát.jpgNos, elég sokat vártam erre a filmre, a trailer-je alapján meglehetősen érdekesnek tűnt, és nem sablonos akciófilmnek. Sajnos a várakozásaimat nem múlták felül, valahogy félrecsúszott a dolog. A story egyszerű a nagy hal megeszi a kis halat, ugye ez sok film alapja nem ennek egyedül. Sok jó dolog van a filmben mégis valami igazán hiányzott.

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.

Szóval a történetről annyit, amit a trailerből is lehet tudni, hogy két haver fű termesztő és terjesztő vállalatot indít be. A jól menő vállalkozást azonban, a nagy mexikói kartell nem nézi jó szemmel és a sikertelen egyezkedés után, a zsarolást veszik eszközül és emberrablással teszik még hatásosabbá az üzletet.

De nem is kezdeném rögtön a negatívumokkal, hanem a pozitívumokkal, amik azért nézhetővé teszik a filmet. Elsősorban a film fő ereje a nagyon erős, szereplőgárdából fakad. Tele van nagy nevekkel, de ennél mindegyiküknek volt jobb filmje, és remélhetőleg lesz is.

3_savages.jpg

Blake Lively akinek a teljesen nevetséges „O” nevet adták, szuper dögös és körülbelül ennyi,amit a filmben kell, és illik tudni róla semmi több, plusz szereti a szexet és a füvet. Nem mondhatni egy árnyalt személyiségnek. Ezen kívül gyönyörű, szőke haj- barna bőr és még 100 pofon után is szexi.

o.jpg

O egyik szeretője, aki mintegy két és fél órán át foglalkoztatta az agytekervényeimet, hogy honnan is lehet nekem olyan mérhetetlenül is merős. Aaron Johnson alias Ben. Kicsit kisfiúsabb kinézettel rendelkezett a Kick/Ass- című filmben, ami a várakozásaimat 1000 szer túlszárnyalta ellenben ezzel az alkotással. Itt ő az érzelmes „kertész fiú” aki kicsit ugyan a tilosban jár, mégis a pénzét jóra is használja a luxuson kívül.

ben.jpg

Ben igaz barátja és jó cimborája Chon azaz Taylor Kitsch, nem különben jó pasi, mint az imént említett Aaron, de hogy háborús élményeire ráerősítsenek és szépfiús vonásait is leplezzék, nekem kicsit mesterkélté és túlzásba vitt hegek nem nagyon jöttek be. Ezen kívül abszolút nem hihető, hogy két jó barát osztozik egy nőn, akit még szeretnek is. Logikai bukfenc van, itt kérem szépen, de megbocsátható, ha azt vesszük, hogy annyi füvet fogyasztanak, amennyit nem szégyellnek. :)

chon.jpg

És most jöjjenek azok, akik a rossz oldalon állnak:

Különleges élmény, hogy végre Salma Hayek-Elena, a főgonosz, bár szerintem lehetett volna még elvetemültebb drogbárónőt csinálni belőle, aki azon kívül, hogy határozottan és tiszta indulatból tudja az embereit dirigálni még szétlőhetett volna néhány fejet is.

salma hayek.jpg

De az ő jobb keze Benicio Del Toro –Lado, a legjobb és legigazabb karakter- hála a jó égnek nála nem estek abba a hibába a forgatókönyvírók, hogy húzzuk, halasszuk valakinek a megölését, míg az fel nem nő ahhoz a nemes feladathoz, hogy elintéz minket. Szóval előbb lő, aztán kérdez, és aztán megint lő! Kegyetlen és gusztustalan és zseniális.

benicio-del-toro.png

Végül pedig a két oldalt összekötő elem Joh Travolta, aki egy korrupt és fifikás rendőrt alakít. 

További piros pont a filmnek hogy szép helyen játszódik, de az az érzés mégsem kapott el mint mondjuk az „Izek imák szerelmek” után, hogy ha lenne pénzem azonnal Balin akarnék lenni. Itt nem akartam Laguna Beachen teremni egy pillanat alatt pedig a drog bizniszt ;) leszámítva nem egy rossz hely. 

És további fekete ponot kapott a film az alábbi dolgokért. A film rettentő módon hosszú. Hivatalosan 131 perc (vagyis két óra 11 perc), ami ennél a történetnél botrány. Lehet csak én láttam túl sokszor az Osean filmeket, de ha legalább fele annyi csavart építettek volna bele, akkor még indokolt lett volna ez az idő, de így teljesen indokolatlan. Ha csinálnának a filmből egy 1,5 órás változatot szerintem az lebilincselőbb lenne, mint így, akkor lehet, visszaülnék, hogy kezdjük elölről a filmet és akkor most jobban figyelek és hajrá. Így viszont egyszer sem kerül be a valaha látott legjobb filmek listámra leginkább a kár, hogy ezért pénzt adtam ki. Másrészt, ha egy történet ilyen hosszú, akkor valami jellemfejlődés elvárható lenne. De senki nem változik meg a film végére minden marad a régiben . Hogy mennyire vontatott a film eleje az t mi sem bizonyítja jobban, hogy eltelik egészen 1 óra és semmivel nem tud az ember többet, mint amit a trailer-ben látott. Eszméletlen szép helyek, varázslatos színek és olykor felbukkanó videóklippekbe illő lassított jelenetek. Hurrá, de tényleg csak ennyi?

3_1.jpg

Nehogy rossz száj ízzel zárjam ezt a kis szösszenetet. Jó tanács: nem szabad a trailert megnézni, és lelkiekben fel kell készülni egy hosszú filmre. Akkor egész jó. A zenék kifejezetten élvezetesek benne és a látvány is elszórakoztat, ha már a sztory annyira nem izgalmas. Meg jó pasik és jó csajok is vannak benne. Benicio Del Toro-ért érdemes megnézni!

cigi.jpg

azért itt a trailer bár sokat elárul:

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr15022497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása