Kerstin Gier - Anyák maffiája
2012. június 21. írta: redbandita

Kerstin Gier - Anyák maffiája

Nem az első könyv Kerstin Giertől, amit néhány nap alatt kiolvasok, mert annyira vicces, szórakoztató, igazi laza olvasmány egy ilyen forró, nyári napon. Akár a strandon is remek olvasmány, és ne ijedjen meg az sem, aki úgy érzi, ő nem tud majd együtt érezni a 35 éves éppen válófélben lévő, két gyermekes, Constanze-al, mert szerintem ez nem lesz akadály abban, hogy élvezze ezt a regényt! Anyukáknak pedig akár ajándékba is adható, imádni fogják. Már itt megjegyezném, hogy megjelent egy folytatás is, Keresztanya címmel.

741533_5.jpg

Constanze úgy él, mint hal a vízben, mindaddig, amíg a férje egy napon haza nem állít azzal az ötlettel, hogy el akar válni. Mit tehet egy nő, akinek van egy kamasz lánya, egy óvodás korú fia, viszont nincs saját lakása, nincs önálló bankszámlája, sőt évek óta munkája sem. segítséget kér a férjétől, igaz? De mi van, ha ez a bizonyos pasi, igazából nem akar segíteni. a legfőbb vágya, hogy a családja minél előbb és lehetőleg minél kevesebb vagyonnal hagyja el a luxuslakásukat. Kedves, igaz?

Ekkor jönne az a lehetőség, hogy a nő a barátaihoz vagy a családjához fordul segítségért, de itt valahogy egyik sem játszik, mivel Constanze szülei nagyon messze laknak, ráadásul igencsak sajátos módon élnek. Az egyetlen barátnő, pedig eléggé flúgos, ráadásul jelenleg nem elérhető, mert valamiféle spirituális megtisztuláson vesz részt éppen...

A kedves férj leginkább azért, hogy gyorsan elpaterolja a láb alatt levőket, felajánlja egy rokona házát, ami üresen áll, de nem éppen olyan, amilyenre Constanze és a gyerekei vágynak, vagy amit eddig megszoktak. A falakról kb hullik a vakolat, a bútorok ősrégiek, azaz minden förtelmes, az egész ház, ráadásul tele van használhatatlan holmikkal, amiket a korábban ott lakó idős hölgy gyűjtögetett össze, az évek vagy évtizedek folyamán.

De ez még nem minden, mert a kisfiú folyamatosan azért sír, mert éhes, a nagyobbik lány pedig panaszkodik, mert a régi szobáját akarja visszakapni, ráadásul mindenért az anyját hibáztatja. Kamaszok... Azt hiszem sokunk számára már ez elég lenne egy kisebb vagy nagyobb idegösszeomlásra, és már már Constanze is így jár, amikor becsönget a szomszéd és egyszerre minden megváltozik. Na jó ez így egy kicsit túlzás, de az biztos, hogy a hölgy felforgatja Conny életét, aki szép lassan kezdi látni a fényt az alagút végén. A szomszéd hölgy végtelenül kedves és egy sor ötlete van arra, hogyan lehetne felújítani az idős házat, ráadásul arra is van terve hogyan szerezzen erre pénzt Constanze, sőt elküldi őt egy ügyvéd barátjához, hogy a válóper során minden rendben menjen. Ugyanis a leendő exférj megpróbálja minden közös vagyonból kiforgatni a családot és mindent megtartani, továbbá egy vasat sem hajlandó adni. Kezdetben... Ám kiderül, hogy a férjnek is van egy bizonyos titka, ami kedvező körülmény lehet a válóper során.

Eközben kiderül, hogy a környék anyukái igazi klubot alkotva működnek együtt a helyes gyereknevelés érdekében, konkrétan mindenhol ott vannak: az óvodában, az iskolában... Mindent tudnak, és mindent jól tudnak, mindent jól csinálnak, tökéletes anyák és feleségek, emellett pedig a külsejük is makulátlan. Ennek a tökéletes közösségnek a tagja akar lenni Constanze, kezdetben... De minél többet van ezekkel a nőkkel, annál inkább látja, hogy mennyire nem közéjük való és ekkor valamiféle háborút indít ellenük. Azt még meg kell jegyeznem, hogy Connie időközben szerelmes is lesz, de ez sem megy túl zökkenőmentesen.

Összességében egy nagyon vicces és kedves (na persze nem mindenhol) történet, ami kiváló kikapcsolódás egy forró nyári napon, vagy épp nyaraláskor. Nemcsak feleségeknek és anyukáknak ajánlanom, hanem minden nőnek!

A bejegyzés trackback címe:

http://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr844596488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.