Monika Feth - Az eperszedő
2012. január 04. írta: redbandita

Monika Feth - Az eperszedő

A megtévesztő borító ellenére ezúttal NEM egy vámpírregényről van szó, hanem egy vérbeli (szó szerint) krimiről, ahol három fiatal lány kerül olyan veszélybe, amire sosem gondoltak volna. Ráadásul lesz olyan, aki nem éli túl...

Én már lassan úgy vagyok a Vöröspöttyös könyvekkel, hogy meg sem nézem a hátsó borítójukat, csak fogom és viszem. Mondjuk én ezt könnyen megteszem, mivel nem vásárolom meg őket, hanem könyvtárból kölcsönzöm. De szinte elképzelhetetlen, hogy egy könyv, amin rajta van egy ilyen pici piros pöttyöcske az rossz legyen.

Tévhit, hogy a Vöröspöttyös könyv mindig vámpírokról szólna. Az igaz, hogy vannak köztük, sőt talán túlzás nélkül állíthatom, hogy a 80%-uk az, de vannak kivételek. Én elsőként a Mentsük meg Júliát fogtam a kezembe, ami nem vámpírokról szólt, most pedig ezt a krimit.

Már annyira elcsépelt lett az, hogy letehetetlen, hogy nem is szeretem használni. De erre a könyvre tényleg nem tudok mást mondani... Néhány nap alatt kivégeztem, és közben volt olyan pillanat, hogy annyira izgultam és vagy be voltam tojva, hogy éjszaka a szobámból is alig mertem kimenni a legkisebb helyiségbe. Pedig az utóbbi években sok ijesztő(?) könyvet elolvastam, de ez most valahogy más volt. Mert, ami a főszereplővel, Jette-vel és két barátnőjével történik az tulajdonképpen bármikor és bárkivel megeshet.

Jette, Caro és Merle a három barátnő együtt laknak a belvárosban, közel a főiskolához, ahova járnak. Mind különbözőek, mégis nagyon szeretik egymást. Jette a főhősnő, nos igazából nem sok különleges dolog van benne, átlagos huszonéves. Kivéve talán azt, hogy az anyja, Imke sikeres írónő, és dúsgazdag, ám Jette semmilyen anyagi támogatást nem fogad el tőle. Merle lelkes (talán túl lelkes) állatvédő. Caro pedig elég depis csaj, de mint majd kiderül erre meg is van minden oka.

Caró féktelen szerelembe esik egy ismeretlen férfival, és nemsokára ez okozza a vesztét, ezt azért merem lespoilerezni, mert elég egyértelmű a dolog. A két lány nagyon nehezen emészti a dolgot, mindketten máshogy próbálják meg feldolgozni.

A könyv érdekessége, hogy minden fejezet valaki más szemszögéből mutatja a sztorit és bár ettől érezhetnénk, hogy keszekuszává válik, mégsem lesz az. Könnyű követni, hogy éppen ki a "mesélő", még úgyis, hogy mindenki első szám, első személyben mesél. Az is izgalmas, hogy Caro gyilkosának gondolataiba is beleláthatunk ezáltal, és nem mondom, hogy megértjük, amit tesz, de valamelyest a szívünkhöz kezd nőni. Tudni lehet, hogy nem feltétlenül a saját szórakoztatására gyilkol, sokkal mélyebb okok miatt.

A könyvet ajánlom a krimi és/vagy thriller kedvelőknek, Gyilkos elmék és/vagy Dexter rajongóknak.

A bejegyzés trackback címe:

http://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr863516596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.