Szilvásgombóc 2011-es pasimustrája
2011. augusztus 01. írta: Szilvásgombóc

Szilvásgombóc 2011-es pasimustrája

Hölgyeim valljuk be, én is bevallom. Nem csak azért nézünk egy sorozatot, mert izgalmas, jó sztorija van, vicces, kikapcsol. Hanem mert a szemeinknek is kellemes. Nem is kicsit. Amikor enbee előállt a feladattal nagyon tetszett. Még most is, de szerintem egyetlen irományommal nem szenvedtem annyit, mint ezzel itt.
 
 
Már maga a rangsorolás kemény dió. Pontosan 5 olyan sorozat van, amit ha esik, ha fúj, mindig megnézek. És hogy a dolog még egy cseppet bonyolódjon sorra jutnak eszembe a sorozatok. Természetesen mindegyikben ott van Ő (szóval egy idő után kénytelen voltam meghúzni a határt...), aki miatt (persze a történet miatt is) rendszeres néző vagyok. Lányok én leteszem a nagy esküt, hogy pontosan emiatt lettem sorozatfüggő.
 
Szóval adott 5 sorozat, 5 pasival. Nálam minidig az a befutó, akit épp nézek. Szóval ez egy embert próbáló feladat. De megszületett. Íme a listám, nem a színészeket hanem az általuk alakított karaktert kellett nézni. Őszintén szólva, ha csak a pasit kellene nézni nehezebb lenne, de így a sorozatból „ismerem”. Így egy picivel könnyebb. Na de nem szövegelek tovább, térjünk a lényegre! Íme az 5  legdögösebb, legszexibb, legsármosabb, leg… .
 
 
Top 5
Don Flack nyomozó (Eddie Cahill)

Igen oké. Már most a legelején lebuktam. Az egyenruhás, vagy ha nem is az egyenruhás, de az öltönyös a „szépen öltözött” jó pasik. Neki (és persze nekem is) mindegy, hogy öltöny vagy bőrdzseki, vagy csak egy fehér trikó.  Sötét haj, kék szem. Na igen, ők a vesztem. Donnál mindez jó humorral, kedvességgel, megbízhatósággal párosul. Ütős összetétel. A sorozatban láttam már mélypontos és persze a csúcson is, abszolút emberi és határozottan emberséges.
 
 
 
 
 
Top 4
Derek Morgan (Shemar Moore)

Iszonyú sokat utazik, a melója sem épp veszélytelen, de elképesztően nagyon jó hapsi. Már a testalkata is majdnem tökéletes, szépen kidolgozott izmok és a háta… na hát igen. Kissé lobbanékony, de határozottan a jó fiúk táborát erősíti.
 
 
 
 
Top 3
Dean Winchester (Jensen Ackles)

Őt már nem nevezném teljesen jó fiúnak. És itt merül fel a nagy kérdés. Karakterüket tekintve szinte ismerem, tudok a nő ügyeiről és tisztában vagyok azzal, hogy folyamatosan úton van. A kocsiján és Bobby házán kívül nincs egy fix pont az életében. Mégis a 3. a listámon. A hatalmas lelke, a folyamatos önfeláldozása (ezzel vinne rövid úton a sírba), és ha teljesen őszinte akarok lenni (és miért ne lennék) a kocsija, és a rock zene. Bíznék benne előbb vagy utóbb (és remélném inkább előbb) letelepszik. Na jó ennyire nem ringatom magam illúziókba nem telepedne le. Harc közben esne el. Normális életet nem lehetne élni mellette. Ez a racionális gondolkodás, de ha feldübörögne az Impala motorja csapot papot otthagynék. Hiába a rosszfiúk kelendőek.
Ha így várna a munkahelyem előtt...
 
 
 

 
Top 2
Damon Salvatore (Ian Somerhalder)

És itt az arrogáns és kissé antiszociális fő gonosz. Vagyis „csak” a külső szemlélő számára. Ha jobban megnézzük egy érző szívű, hős szerelmes. Racionálisan gondolkodva egy gyilkos, egy állat. Na de milyen, állati pasi már!! Hiába esendő lány vagyok, aki bukik a rossz fiúkra. Hiszek abban, hogy az emberek képesek változni. És ha az emberek képesek rá, akkor azok is, akik egykor emberek voltak.
Tisztában vagyok azzal, hogy ki és mi ő. De elvesztem akkor először megláttam… sötét haj, gyönyörű kék szem és az a csibészes szexi vigyor. Hát ennyi. És amikor kigombolt inggel, a karzaton Depeche Mode remixre táncol… hát végleg elvesztem. Olyan csibész vigyora van, nem igen lehet rá haragudni.
 
 
 

 
Top 1
Seeley Booth (David Boreanaz)

Nálam Ő az igazi. Minden megvan benne, ami kell. Öltönyben, bőrdzsekiben és hát mivel, anélkül is volt szerencsém látni… állíthatom úgy is szemet gyönyörködtető a látvány. Szexi. Nagyon. A dilis zoknijaival és övcsatjaival. És mindig ott van az arcán az a szívet melengető mosolya. Egy érző szívű, kenyérre kenhető keményfiú. Oké, aláírom nincs kék szeme (pedig az ideál a kék), de úgy tud nézni a barna szemeivel. Olyan átható, lúdbőr effektus. Sheleeyvel kapcsolatban nem elhanyagolható téma a gyerekkérdés. Hiszen egy apáról beszélünk. És itt szintén megmutatkozik, hogy mi lányok elolvadunk azoktól a pasiktól, akikről már messziről látszik, hogy odaadó apák, akik rajongásig szeretik csemetéjüket.
 
 
 

 

Apa és fia :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr233115219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása