Trónok harca - 105 - The Wolf and the Lion
2011. május 16. írta: enbee

Trónok harca - 105 - The Wolf and the Lion

Láttátok az első négy rész? Na hát ha azt hittétek, hogy azok voltak korhatárosak, akkor mit fogtok ehhez az epizódhoz szólni? Van benne lemészárolt állat, véres csatajelenet átnyisszantott torokkal, és szex - hetero és homo egyaránt.

Cat kis magánakciója a törpével nem éppen úgy alakul, mint ahogyan azt Lady Stark remélte. Először is: megtámadják őket. Az emberei közül jópár meghal, de visszaverik a rohamot, és tovább haladnak az asszony nővérének kastélya felé. Ott azonban eléggé hideg fogadtatásban részesülnek, ráadásul úgy tűnik, hogy Lysa belebolondult férjének elvesztésébe. Cat nagyobb bajban van, mint gondolná: Tyrion elrablásának híre már a fővárosba is eljutott!

A dothrakik nem szerepelnek a részben, csak folyik róluk a diskurzus. Mivel Daenerys terhes, Robert azt parancsolja Nednek, hogy intézze el anyát és születendő gyermekét egyaránt. Ez persze csak az utolsó csepp a pohárban, király és segítője eddig sem nagyon értett egyet egymással, most viszont Lord Stark nyíltan ellent mond az uralkodónak. Ned elveszíti hivatalát. Talán jobb is neki így, mert nagyon úgy tűnik, hogy Jon Aryn után rajta is ki szeretnék próbálni Lys Könnyét, a kimutathatatlan mérget.

Számomra aggasztó jel, hogy az epizód nem kötött le, és ennek nem Daenerysék hiánya az oka. Kicsit lassan zajlanak még mindig az események, mintha az ötödik részben is még csak a háttérsztorit próbálnák megértetni velünk, és a mellékinfókat csöpögtetnék, hogy HA majd beindul a munka, akkor értsük, miről van szó. Csak győzzük kivárni.

A következő rész tartalmából:

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr852909562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kosinva 2011.05.18. 10:49:13

Az első évad (aka első könyv) egy nagy felvezetés, utána jönnek majd az igazi események, pontosan azért kell, hogy majd ha tényleg jön háború, ami szétzilálja a királyságot megértsük ki miért öli halomba az embereket vagy épp tűzeti karóra a fejeket. Amúgy pedig ennél a történetnél van az, hogy minden egyes könyv az előzőnél sötétebb, pörgősebb és véresebb. "Hisz közeleg a tél" és persze jönnek a Mások. :)

enbee 2011.05.18. 13:24:03

@Kosinva: na, akkor megnyugodtam, ezek szerint nem félreértettem, hanem tényleg felvezetnek :P ez azért elég bátor húzás, mert lehet, hogy így jó pár néző el sem jut majd odáig, hogy megnézze a sokkal izgalmasabb részeket, viszont ha nem tennék meg, akkor felületes lenne az egész. HBO sori - nem aprózza el

Kosinva 2011.05.18. 15:51:36

@enbee: A nézettség eddig, ha jól tudom növekszik, plusz nekem is átvillant az agyamon, hogy nem lenne rossz egy HBO előfizetés, már csak emiatt is (kár hogy nincs belőle hűségnyilatkozat nélküli).
Egyedül a sorozatnak azt tudom felróni, hogy egy kicsit elhanyagolják a Stark csemeték farkasait és Bran háromszemű hollóját. pedig történetvezetés szempontjából igencsak fontosak.
süti beállítások módosítása