Sorozat lesz a Toy Storyból
2011. március 03. írta: redbandita

Sorozat lesz a Toy Storyból

Eddig is léteztek Disney sorozatok, mint az Aladdin, az Ariel, vagy a Gumimacik, most a Toy Story ismert figuráival készül sorozat. A címe Hawaii Vakáció lesz. Az első részt a Verdák 2 előtt fogják levetíteni a mozikban. Ezt az első epizódot 3Dben készítette a Pixar, a főszereplők Ken és Barbie lesznek, akik Hawaii utazásra szeretnének menni újdonsült gazdájukkal Bonnieval. Kisebb kavarodások miatt ez mégse jön össze, így a többiek odavarázsolják nekik Hawaii-t. Néhány percet már meg is mutattak belőle!

A Hawaii Vakáció rendezője korábban inkább hangmérnökként dolgozott pl. a Terminátor 2, Ryan közlegény megmentése, Titanic stb. Eddigi munkájáért Gary Rydstrom hét Oscar díjat vihetett már haza. 2006-ban rendezett Lifted című rövid animációs filmjéért szintén kapott egy szobrocskát.
A Pixar szerint a Hawaii vakáció elkészítésére a Toy Story 3 hatalmas sikere miatt volt szükség. A sorozatról az első információkat Tom Hanks (Woody eredeti hangja) szellőztette meg Twitter oldalán.
Magyarországon július 28-tól látható majd a Verdák második része és előtte a Hawaii Vakáció első epizódja.

Már kiszivárgott néhány perc a filmből:

Forrás: Fórum Hungary

Kép: Fórum Hungary

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr192706627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása