Jun Ji Hyun-napok
2010. július 08. írta: enbee

Jun Ji Hyun-napok

Rendhagyó poszt következik. Mármint ha rövid történetünk mellett szabad ilyet kiejelenteni. Úgy gondoltuk banditával, hogy a random filmismertetők között rendet vágunk, és kicsit tematikusabban haladunk - persze nem állandó jelleggel. Csak néha, időről-időre. Mint például most. És mivel az első központi témánk nem annyira ismert, ezért jöjjön Róla egy kis összefoglalás!

Jun Ji Hyun, eredeti nevén Wang Ji Hyun Dél-Korea fővárosában, Szőulban született 1981. október 30-án. Szülei és egy idősebb bátyja van, keresztény szellemben nevelkedett és felsőfokú tanulmányait a Dongguk Egyetemen végezte tömegkommunikáció szakon. A szórakoztató iparba 16 évesen került be, modellként dolgozott. Elsőként ezzel a reklámfilmmel hívta fel magára a figyelmet:

 

Első filmes szerepét 1999-ben kapta meg, addigra már sorozatokban szerepelt, az igazi áttörés pedig 2000-ben jött, amikor főszerepet kaptt az Il Mare című filmben. Innentől kezdve felfelé ívelt a pályája: a 2001-es My Sassy Girl című filmmel igazi sztárrá vált hazájában, nevét más ázsiai országokban is megismerték. Sikereit nem csak tehetségének, de kinézetének is köszönheti. Koreában igazi szépségnek számít, a különben eléggé szubjektív "legszebb nő" kategóriában rendszeresen az elsők között van, bár az utóbbi időben nem túl aktív a hölgyemény, így népszerűsége is csökken. Legutóbb 2008-ban láthattuk két filmben is: The who was Superman koreai gyártású, a Blood: The Last Vampire pedig az első amerikai filmje Ji Hyunnak. 2009 óta nevének "nyugatizált" verzióját is használja, úgyhogy ha szembe találkoztok Gianna Jun nevével, az bizony ő. Az utóbbi időben leginább a magánéletével hívta fel magára a figyelmet, sokáig központi téma volt, hogy együtt van-e a Ninja Assassin főszereplőjével, a szintén koreai  színés-énekes Rainnel. Legközelebb egy 2011-es mozifilmben láthatjuk viszont Jun Ji Hyunt, ami a Snow Flower and the Secret Fan címet viseli, és Wayne Wong készíti Lisa See regénye alapján.

A következő napokban a reklám-királynő nyolc filmjével kapcsolatos élményeinket fogjuk posztolni:


Végezetül, csak hogy ne egy listával kelljen zárnom, Ji Hyun (elvileg) kedvenc dala egy fan site szerint:

A bejegyzés trackback címe:

http://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr652139446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.